Dornbachok Kalandjai Svájcban

Országvélemény. Aki családi sztorit szeretne, inkább várja meg Kriszta következő bejegyzését. Pár napja az Economics elemzést tett közzé Magyarországról ( HVG reakciója , angol eredeti ). Általában nem olvasok ilyen cikkeket, most is csak véletlenül akadt meg rajta a szemem. Mivel nem otthon élünk, nem szeretnék véleményt mondani róla általában. Egy dolog azért szemet szúrt - a cikk írója szerint komoly probléma, hogy a dolgozók 20 százaléka fizeti az adók négyötödét. Mi tagadás, szerintem is komoly probléma. Talán nem túlzás azt állítani, ez az egyik oka annak, hogy Svájcban élünk. Közelítsük meg informatikus szemmel a dolgot. Ha képzeletbeli informatikusunk egyetem után érvényesülni szeretne szakmai és anyagi is elismerés közepette, erősen leegyszerűsítve két út áll előtte: 1. Saját vállalkozást alapít, és elmerül az állam és nagyvállalatok uralta megrendelések piacán. Élvezi a magyar adórendszer vállalkozásbarát vonatkozásait - cserébe nyakig merül a mutyiba, ahol a kapcsolatok több

Március 25 reggel, Adliswil. No comment. (Mégis comment: december-január-február folyamán ilyen nem volt.)

Hát akkor kellemes húsvétot mindenkinek! Tudom, tudom, kicsit elkéstünk, de hát mit vártok a trotyliktól?! Mivel mérhetetlen lustaságom következtében képtelen voltam egész héten billentyűzetet ragadni, kénytelenek lesztek egyben, jó sokat olvasni. Akkor most hűségesen beszámolok a hetünkről. Kedves Naplóm! Ez a hétfő is borzasztónak ígérkezik. Nem igazán emlékszem, hogy miért, de Gárfield is azt mondja, hogy utálja a hétfőket, így én is! Délután sikerült rávennem a csajokat, hogy rajzoljanak szépeket a színes papírjainkra és én meg addig megcímezem a borítékokat, hogy elküldhessük a rokonoknak, barátoknak, meg akiknek tudjuk a címét, olyan húsvéti üdvözlőlap gyanánt. Egész jól ment a dolog. Noémi rajzolt egy szép katicát a Dornbach nagyszülőknek, csirkéket a Kanamamáéknak és valami medve-féle élőlényt (esetleg zebra). Már kezdtem volna ráírni, hogy Boldog Húsvétot! amikor Noémi kikapta az egészet a kezemből és egy fekete filctollal az egészet a felismerhetetlenségig összefirkálta. Amik

Az úgy volt, hogy ma reggel Péter meglepő korán távozott, mivel céges rendezvényen leledzik, így a nagylányt nekem kellett a spielgruppéba vinni, amíg Lolira a Marica vigyázott. Ez így rendben is volna, semmi szokatlan nincs. Csakhogy: csöpörög az eső. Nem nagy buli, de megéri felvenni a vízálló cuccot. Ennek örömére féltávtól a Nagylányt a hátamon vittem és úgy futottam vele, mert olyan sokáig "tocsogott a locs-pocsban" - ahogy drága férjem mondta megboldogult gyermekkorában egyszer. Vagy volt a másik lehetőség, hogy elkésünk. Tudom, rosszul választottam, de nem szeretek késni. Így persze enyhén szólva lefőttem, mire oda értünk, arról sem beszélve, hogy már mindenki bent ült, és ilyenkor Némi nem szeret oda menni. Ma sem. Azért egy szőrös állatka maradásra bírta. Mivel pólusaimon a józan ítélőképességem is kipárolgott, elhatároztuk Lolival, hogy gyalog megyünk a nagylányért, sőt Loli továbblépett: motor. Kerítettem egy darab kötelet, hogy legalább húzni tudjam. Még jó, hogy

Na jó, ez egy kicsit nagyképűre sikeredett. Várjatok, tompítok az élén. 50 nyugdíjasnak főztem! Ugye mennyivel másabb így?! Nyugi, nyugi! Máris mondom: egyszer a spielgruppéban mondták nekem, hogy önként és dalolva van kedvem menni főzni a nyugdíjasoknak. Hát mit tehetnék, ha ők azt jobban tudják. Gyengéden elfelejtkeztem az egészről, hogy aztán a héten brutálisan belerángassanak ebbe az egészbe. De hogy tovább fokozzam a kiváncsiságot, kis kitérőt teszek a miértek tengerébe. Szóval, miért is éreztük mi négyen a vágyat, hogy 50 nyugíjasnak főzzünk? Hát semmiért. Csak mondták. Ugyanis, a dolog egy nagy önnfentartó gépezet. A spielgruppe relative olcsó, de az anyukáknak egy hónapban egyszer közösségi munkát kell végezniük a református egyházközösség számára, kompenzálandó az alacsony díjat. Ha már nők, akkor főzzenek. Az udvart azért mégse ők seperjék össze. (szerencsére). Szóval, akkor meghirdetik a nyugdíjasoknak, hogy nagyon baráti áron lehet menni ebédelni. Amit fizetnek, az fedezi a

A Jóisten kegyelméből két kis kalandor színesíti mindennapjainkat. Nem olyan nagyot akaró, csélcsap kalandorok ők, de azért megtesznek mindent, hogy ne múljon el nap egy kis kaland nélkül. Például, na itt van például ez is: Kimegyek a lakásból a postaláldához. (ha kimegyek, jó hangosan mondom, hogy hová, mennyi időre megyek, és hogy mikor fogok visszajönni. Pl: Kimegyek a postaládához, mingyárt jövök, egy perc és itt vagyok! - a szerk ) Találok a postaládában egynéhány érdekes szórólapot, és sajnos megvan az a rossz tulajdonságom, hogy a leveleket már a postaláda előtt állva kinyitom. Így esett, hogy nem olyan vilámgyorsan baktattam vissza a lakásba - végülis nem tombolt kint orkán és nem szakadt az eső sem, akkor meg minek az a nagy rohanás! Szóval megyek be. Néma csönd. Jó jel, akkor együtt rosszalkodnak. Nézegetem a reklámújságot és az egyik címlapjáról egy jólfésült néni mosolyog rám. Erről azonnal eszembe jut, hogy én még nem fésülködtem. A másik, ami azonnal eszembe jut, az az, h

Múlt hét szerdán sajtónap keretében mutattuk be az irodánkat a világnak. Több mint 100 újságíró jött a világ minden tájáról, többek között hazánkból is. Érdemes elolvasni a cikkeket - természetesen a Google minden titkába nem avattuk be a szerzőket, de így is több részletről számolnak be, mint amiről én valaha írnék :) Hvg:  Masszázs, csúszda, függőágy az irodában - a Google-nél jártunk http://hvg.hu/Tudomany/20080310_google_zurich_irodahaz.aspx Origo: Britney Spears 100 neve http://www.origo.hu/techbazis/20080310-latogatas-a-google-zurichi-kozpontjaban.html Webisztán: http://webisztan.blog.hu/2008/03/06/gyarlatogatas_a_google_uj_svajci_bazisan http://webisztan.blog.hu/2008/03/07/latni_a_vilag_legjobb_munkahelyet http://webisztan.blog.hu/2008/03/08/latni_es_megszeretni_a_vilag_legjobb_munkahelyet_2_resz Hivatalos képek az eseményről: http://picasaweb.google.com/zurich.office.images/ZurichOfficePhotos/

Ma csodálatos meglepetésben volt részem. Hogy ti is értékelni tudjátok, nem fogom, csak olyan snasszul, egyből leírni... oh, nem.... hanem szépen felvezetem, hogy teljes pompájában tudjátok értékelni! Akkor a kezdet: Szombat reggel.... bocsi... délelőtt 9:45. Anya felkel. Majd azonnal segítségért könyörög, a reá támadó alattomos fülfájás miatt. 10:00: apa nem tud segíteni, de bánatosan, részvéttel néz. 11:05: a család többi tagja távozik bevásárolni, mivel estére vendégeket hívtunk és a gyümölcsöket még nem vettem meg, Anya marad otthon, magányosan szenved. 12:10: mostmár rájuk szólok, hogy hol vannak, mert kell a rum-aroma a sütibe (somlói). 12:40: a sütinek már mindegy, hogy mikor érnek haza, nekem még egy kicsit számít. 13:10: besétál az ajtón a rum-aroma. Akkor sütizzünk. Közben veszek be fájdalomcsillapítót. 14:10 ebédelünk, közben arra gondolok, hogy minek nekem fül? A szájról olvasás egyáltalán nem tűnik olyan nehéznek. Más is meg tudja csinálni, akkor nekem is menni fog. 16:10.

Ímhol bizony okulástokra majdnem-csapdába esésem igaz története, mert ez bizony olyan csapda, melyikbe a vétlen ugyanúgy beléesik mint az az eltévelyedett lélek, ki én vótam. Szórul-szóra így esett: Én: Képzeld a Viki és a Krisztián össze fognak házasodni! Noémi: De miért? Én: Mert szeretik egymást. N: De miért? Én: Mert minden ember életében eljön az a a pillanat, amikor eldönti, hogy elveszi feleségül azt, akit szeret. És most a Krisztián is eldöntötte. N: És a keresztpapi mit szólt hozzá? Én: Milyen keresztpapi? N: Hát az nem úgy van, hogy a férfije a feleségét az apukától kéri el, úgy hogy a kezét odaadják? Én: De igen. N: Akkor a kersztpapi is odaadta a kezét? Én: nem nagyon értem, hogy milyen keresztpapiról beszélünk! N: hát a Viki apukájáról. Én: Minden bizonnyal odaadta, mert lesz esküvő! N: De ha ők összeházasodnak, akkor én miért nem alhatok a Danival és nekünk miért kell várni? Én: Mert ti még kiskorúak vagytok, vagyis még nem jártátok ki az iskolát. N: de a Viki sem, neki a

Bevallom már kezdem unni. Már 3 hete mást sem csinálunk, csak Noémi szülinapját ünnepeljük. És még előttünk van a magyar ovi is. Viszont jó hír, hogy a Spielgruppen már túl vagyunk. Igaz, felért egy rémálommal. Élég macerás három hét után bemenni és rendesen viselkedni 20 négyzetméteren, pláne ennyi csajnak. Csináltam fincsi sütit, persze a gyerekek csak az M&M csokigolyót akarták leenni róla. De nem haragszom, legalább ezen is túl vagyunk. Délután kimentünk a szélben - mert itt is jó nagy van - hintázni egy kicsit. A szomszéd Marica épp akkor indult el vásárolni. Noémi utána kiált a hintáról: Marica!!! Neked van már férfijed?? Marica enyhén meglepődött (nagyon) és szerényen csak annyit mondott: sajnos nincs! Némi: Nekem már van férfijem! Úgyhogy neked is legyen majd!  Marica elment, majd kellő távolság után, hogy biztosan ne hallja, Noémi még utána kiáltott: igyekezz, mert nekem már van, és el fognak fogyni! Majd hozzám fordult: akinek már van férfije, annak nem kell másik. Nem mo

Na, akkor itt volnánk. Előre csak annyit, hogy egyben és sértetlenül. Aki ennél többre nem kíváncsi, most ne figyeljen ide. Nagyon izgis volt az út. Pont olyan amilyennek elterveztük. Háromszor zártam kulcsra az ajtót, hogy azonnal kinyissam és bemenjek a bent felejtett dolgokért. Majd aztán a benzinkúttól jöttünk vissza a Loli babakocsijáért és egy kábelért. Pont így terveztük. Mint azt már korábban is írtam, ugye. Szép nyugodt tempóban autóztunk, míg ki nem derült, hogy szokásainkkal ellentétben, Apa nem nyomtatta ki az útvonal tervet, csak megnézte. Kicsit morogtam, de megnyugtatott, hogy a Chur előtti első vagy második kijáraton kell kimenni, onnan meg egyenesen. Annyira nem nyugodtam meg. Sőt. Lehet, hogy nyugtalan lettem, de mire ennek hangos jelzését adtam volna, elénk ugrott egy tábla, hogy Vereina és rajta a piktogram: autók egy vasúti szerelvényen. Apa nagy szájjal: ugye mondtam, hogy erre kell jönni. ja, de mivel még az autópályán voltunk, annyira nem dicsértem meg. A követk