Dornbachok Kalandjai Svájcban

Ma lett 3 éves a nagylány. Szerényen ünnepeltünk csak négyesben. Kapott fincsi feketeerdő tortát 3 szál gyertyával. A gyertya elfújásáig érdekelte a dolog. Történt ugyanis, hogy a délelőtt és a délután egy részét az Ikeában töltöttük bútor keresgéléssel. Vettünk persze neki is ajándékot(kokat). Kapott két paripát, ecseteket, festéket és védőruhát, amiben szabadon lehet festékezni. Namármost a festéken kívül az égvilágon semmi sem érdekelte. Ez nem baj, legalábbis nekünk. Lola jól belakmározott a tortából, Némi pedig megfestette a boszorkányfiút. Egész szép lett. Elraktam. Nem tudom, hogy más 3 éves tud-e felismerhető figurákat rajzolni, de én borzasztó büszke vagyok a tehetséges nagylányomra. Este közölte velünk, hogy ő már nagylány és mindent tud. Azt is hogy mi a jó és a rossz, meg hogy miket kell csinálni, és hogy hogyan kell jól rosszalkodni. Ízelitő a gondolkodásából: (előző esti beszélgetésünk) - Anya, kideríted? - Mit édesem? - Hát de kideríted? - Kicsim, ha megmondod, hogy mit

Magam sem gondoltam, de eltelt 3 hét. Nagyrészt tanulással: az első héten előadáson csücsültem, aztán szép lassan összegyűjtöttem minden tudást, hogy nekiálljak a kezdő projektemnek. De menjünk csak szép sorjában. Először is, a szavak. Van a cég, az ugye Google. Ebből levezethető, hogy aki itt dolgozik, az nem más, mint Googler. Igen ám, de mi van azzal, aki most kezdett, mint pl. én? Nos, én egy new Googler, vagyis Noogler vagyok. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a "közönséges" Googler-ek ugye Mountain View -ban laknak a Szilícium völgy közepén. A zürichieket mégsem lehet ugyanígy hívni, legyünk inkább Zoogler-ek. Én tehát egy Noogler-Zoogler vagyok. Abba már bele sem merek gondolni, hogy mi a neve a krakkói Googlereknek :) Minden Noogler-nek van egy kezdő projektje. Ez valami pársoros, nem túl bonyolult dolog, de azért sok dologgal tisztában kell lenni ehhez a pár sorhoz. Az enyém mára kész lett, kb. 20 sor egy kinemszabadmondani nevű nyelven. Úgyhogy most az a jó

Szombat reggel a köz úgy kívánta (na ki volt a leghangosabb?), hogy tárkonyosleves legyen az ebéd, valami tésztafélével kísérve. Mondjuk akkor legyen palacsinta vagy túrós csusza. Hát legyen. A miniatűr eszköztelen konyhánk alkalmas a feladatra, nekem meg nem okoz gondot összedobni. Igen ám, de a leves legfontosabb hozzávalója, a tárkony hiányzik a leltárból. Irány a bolt! Angolul nagyon hasonlóan mondják, írják a tárkonyt (taragon), mint ahogy mi, gondoltuk, németül, franciául és olaszul is csak lesz valami egyezés. Nos a helyzet az, hogy ezeken a nyelveken a tárkonyt SÁRKÁNYFŰnek hívják. Nálunk egy ideje téma már a Süsü (itt a sárkány, itt a fű! Sárkáy ellen sárkányfű) úgyhogy megvolt a keresztelő. A mai naptól a tárkonyos raguleves neve nálunk a SÜSÜLEVES. A boltból hazamenet megálltunk a játszótérnél. Gyöngyszemek: Atya Isten, a pici felmászik a csúszdán, anya ne engedd!! (persze nem tud felmászni). Apa siessünk wc-re nehogy pebisiljek nekem!! Délután elmentünk egy kicsit sétálni.

Igazándiból, sokkal több -0, de nem akarom Budapestet nagyon lepontozni. A lényeg: nagyon sok olyan dolog van itt, aminek Budapest szívből ugrálva örülne. Összeszedek ide egy pár dolgot, mind saját tapasztalat, és igen, tessék csodálkozni! A gyerekekkel a közlekedés meglehetősen egyszerű, mivel minden villamoson van babakocsis felszálló. Ami azt jelenti, hogy 1, a villamos közepén van egy alacsonypadlós rész, ahová kb 5cm átemelésével lehet feljutni, és ott kevesebb az ülőhely. 2, az egész villamos rendes magasságú, viszont szélesebb a felszállóhely, és ott nincsenek ülések. 3, az egész villamos alacsonypadlós. A villamosokon van szemetes, és igen, mindenki oda dobja a szemetét. Az emberek ránk mosolyognak, és ha valaki a szemembe néz, még köszön is! Rengetek kutyapiszok kidobására szolgáló kuka van, és ezeket használják is. Egyedül cicapiszkot láttunk eddig, de mondjuk, a cicákat elkapni tényleg nehéz eset. Az utcák tiszták. Vannak eldobott csikkek, meg cigisdobozok, de mindent rendes

Ez egy kicsit géporientált lesz, akinek nem inge, nyugodtan tekerje át. Szóval világéletemben először vettem a bátorságot, és Windows nélkül élek. Eddig jól érzem magam így. Egy MacBook Pro -t nyűvök (a benti Linuxos desktop mellett). A közhiedelem az, hogy a Mac király, zsír, trendi, stb. Ezek után kíváncsi voltam, milyen lesz a valóság. Nos, íme: Amit nagyon élvezek: Gyors, és azt csinálja, amit akarok. Az előző ThinkPad -emhez képest egy erőmű (2x2.33GHz Core 2 Duo, 2G memória). A Dock (kb. a Windows Start menü megfelelőlje) logikus és gyors. Nem tölti fél órát az ikonokat, mint Windows barátunk. Ez az egész gépre igaz - az az érzésem, hogy azt csinálja, amit mondok, nincsenek felesleges homokórás menetek. Van egy pár dolog, ami logikusabb, mint akár Windowson, akár Linuxon. Pl. egy program beállításai mindig ugyanott vannak, nem pedig minden programban máshol. A billentyűkombinációk tök mások, mint más rendszeren, de többé-kevésbé minden alkalmazásban ugyanazok, így nem tart sokái

A pupák banda, azaz a gyerekeink élvezik a jelenlegi helyzetet, és meglepő módon nem emlegetik az otthont. Pedig ebben a lakásban csak üldögélni lehet, olyan kicsi. Ennek ellensúlyozása miatt megyünk szinte minden nap, akár többször is játszótérre. Már harmadik napja esik az eső szinte egész nap, félórás, órás megszakításokkal. Vettünk szuperjó vízálló felszerelést a gyerekeknek, úgyhogy azóta még nagyobb a fun factor, mivel büntetés nélkül lehet a pocsolyákba ugrabugrálni, és bármikor lehet csúszdázni. Az alábbi gyöngyszemek Noémitől származnak, kivétel nélkül mind játszóterezés közben hangzott el: - Na, ha majd nagy leszek és iskolába fogok járni, leírom, hogy miket kell rosszalkodni, hogy majd Lola is tudja. - Anya, gyorsan tedd be Lolát a gumiba ( gumiabroncsos hinta) nehogy megszökjön nekem. - Azt hizem bandázhatunk mostmár hazafelé, éhes a pocakom. - Na azt hiszem elfáradtam, anya ülj le! ( ő persze nem ült le). - A játszóteret miért csinálják? ( mondom, hogy legyen hol játs

Már két vasárnap van a hátunk mögött. A délelőti semmittevés után mindkét esetben megpróbáltunk valami izgalmasat csinálni. Ez mondjuk nagyjából sikerült is. Az első vasárnapunkon elmentünk az állatkertbe. Sokmindent nem láttunk, mert a gyerekek egyértelmű kívánsága a tigris és a krokodil volt. Ennek ellenére sikerült néhány borzalmas pillanatot átélni. Hogy az elején kezdjem, minden napra van meghírdetett program, ami álltalában 9-kor az elefánt fürdetéssel kezdődik, majd a pingvin etetés és ehhez hasonló dolgok. Esetünkben úgy alakult, hogy miközben a krokodilt kerestük belecsöppentünk Noémivel a kígyó simogatásba. Némi nagy lekesen simogatta, de azért én úgy álltam és tartottam őt, hogy szükség esetén, akár két métert is tudjak ugrani, helyből, amolyan szöcske módjára. No nem valamiféle mérges kígyó, avagy óriás anakonda volt, csak valami szerény barna sikló féle, de akkor is.. biztos, ami biztos. Lola lekesen kiabált minden állatnak, ami színes volt és mozgott, így nála a halak vol

Ezúttal szeretnék megemlékezni a tágabb Dornbach család egy tagjáról, aki egy decemberi szörnyű balesetet követő hosszú megpróbáltatások után pár nappal ezelőtt itthagyott minket. Sajnos mi személyesen nem lehetünk ott - ezúton is szeretném részvétünket kifejezni a családnak. Isten Veled!

Az első svájci hétvégénk igazi svájci szellemben telt el, mármint ahogy mi gondoljuk a svájci hvgt. Az ittenieknek nagy szívfájdalma, hogy nincs igazi tél. Kb az van mint otthon. Vagyis se hó, se hideg. Eddig ez milliárdos károkat okozott, persze nem forintban számolva. De azért ha egy kis hóra vágyik az ember, annyira nem kell messzire menni. Szóval a barátaink javaslatára elmentünk kirándulni a Rigire . Ez egy 1800m magas hegy kb. 40 percnyi autóútra Zürichtől. Az eredeti terv az volt, hogy a két hős családfő gyalog mássza meg a hegyet az 500 méteren lévő parkolóból kiindulva, a családok gyengébbik és kissebb tagjai pedig felvonatoznak a csúcsra és ott várják türelmesen párjaikat. Meghánytuk-vetettük a dolgot Péterrel, és arra jutottunk, hogy farmerban, utcai cipőben és bőrkabátban ez annyira nem jó ötlet. Merthogy a többi ruhaneműnk és cuccunk még a raktárban van, Zürichben meg ez kell. Szóval így Péterem nem ment. Könnyes búcsú után, pontban 12 órakkor a másik Petya elindult hódító

Szóval meglepődtem. No nem azon, hogy Pétert fölveszik, abban nagyjából biztos voltam.  De azt nem sejtettem, hogy igent mondunk. Én a páromat mindenben támogatom az ésszerű keretek között - mert például bármennyire is szeretné, soha az életbe nem fogok kagylós, tintahalas, rénszarvasos pizzát sütni, bármilyen szépen is kéri - de mellette lenni mindenhol, csekélyke apróság részünkről. Az út kiváló volt. Még az elkavarodással együtt is. A Multipla és a papírbili kiválóra vizsgázott. Pupákok ezt csináljátok utánunk!! Araszolsz a dugóban, amikor a gyerek elbődül: PISILNI KELL! avagy KAKILNI KELL!! Akkor elő a papírbili, első középső ülés előre döntve és rajta trónol a HERCEGNŐ. A folyékony tartalom később az aszfalton landol egy óvatlan pillanatban. A szilárd megy a kukába. Na ki tud hasonló mutatványt??? A lakás...mármint az átmeneti... hát vagy jót vagy semmit. Szóval inkább keveset. A konyha berendezése megfelel az alábbi céloknak. Férfi főz 2 db keménytojást, vagy 4 db keménytojást.

Először is le kell szögezzem, hogy nincs rajta egy fitying sem. De azért elég nagy élmény volt megnyitni. A bank belülről egy kicsit sem hasonlított arra, amilyennek otthon egy bankot elképzel az ember. Nincs sor, nincs sorszám, és biztonsági őrt sem láttam. Leginkább egy galériához hasonlított - egy csarnok tele művészi fotókkal. Csak a bejáratnál állt két hölgy. Miután elmondtam, mit szeretnék, egy fülkébe kísértek. Becsukódott a tejüveg ajtó, és pár perc várakozás után megjelent egy másik hölgy, aki csakis velem foglalkozott. Készségesen elmagyarázott mindent, még azt is megmutatta, hogy fog kinézni az internetbankom. Minden kérdésnél megkérdezte, hogy jó lesz-e így. A végén minden papír aláírásakor türelmesen végigvárta, hogy elolvassam. Csak semmi sietség, sehol a türelmetlenkedő többi ügyfél. Pedig már 20 perc telt el a nyitvatartási idő vége óta. Persze, tudom én, hogy otthon miért van másképp. De akkor is. Egy élmény volt.

Vagyis 1050 körül volt, azt hiszem. Egy kicsit kevesebb is lehetett volna, ha nem megyünk vagy 20 km-t a rossz irányba a svájci autópályán. Mentségül szolgáljon, hogy nagyon bénán volt kitáblázva. Az út amúgy kellemes volt. Jó sokat sütött a nap, a Salzburg környéki pihenőnél 16 fokot mutatott a kocsi hőmérője! A gyerekek jól viselték. Igyekeztünk olyan helyeken megállni, ahol lehet játszani egy kicsit. Így megismertem a Mariahilfer strasse modern újjáélesztését, Parndorf -ot. Münchennél volt egy kis dugó, meg aztán a svájci eltévedés. De végül is kb. 13 óra alatt megvolt a táv. A gyerekek jól bírták, meg mi is. Zürichben nagyon izgultam, mert a kecó tulajdonosa nem méltóztatott előre közölni, hogy mi s hogyan lesz. De végül minden simán ment. A másodikon lakunk, Zürich belvárosában. A parkolás gáz, a cipekedés lefárasztott, de most már kerek a világ megint. Egy kis papírmunka, aztán jövő héten mehetek dolgozni. Nagyon furi lesz, a családnak még inkább. De a párom egy tündér, úgyhogy o