Dornbachok Kalandjai Svájcban

Régen minden egyszerű volt. Ha valakivel beszélni akartunk, telefonálhattunk neki. Vagy fogtuk magunkat, és megmondtuk neki a magunkét. Bezzeg ma! Van email, blog, chat, Skype - hogy csak a főbb dolgokat említsem. Új kor, új lehetőségek. 2 dolgot szeretnék kiemelni: 1. Ha videózni szeretnénk valakivel, akkor természetesen "szkájpolunk". Bár a Skype a legismertebb, korántsem az egyetlen módja a videós beszélgetésnek. Aki Google+-on van, merem ajánlani a Hangout-ot, ahol akár tízen beszélhetünk egyszerre: 2. Egyre gyakrabban chatelünk. Ez kicsit hasonlít a telefonálásra: amikor valakire rácsevegünk, nem tudhatjuk, hogy éppen alkalmas-e a pillanat - főleg, ha az illető telefonról van bejelentkezve (egyébként mindenkinek ajánlom a Zöld Robotot ). Azt, hogy zavarunk-e, nem tudhatjuk előre. Egy apró trükk azonban segíthet abban, hogy mégis udvariasak legyünk: ha mondanivalónkat egy szusszra írjuk be, és a végén egyetlen entert nyomunk, akkor a túloldalon egyetlen (bimbamm) hall

 Mindenhonnan azt hallja az emberfia, hogy mellékhatás így, meg kozkázat úgy. Én eddig ezekkel oly nagyon nem törődtem, de mostanra kiderült, hogy ez tényleg így van. Ugyanis, a kincskeresésünknek is lett mellékhatása. Mellékhatás no1: ha azt mondom leckeírás, akkor azonnal odaül, szó nélkül és gyorsan megcsinálja, ha megakad azonnal szól. Ennek hatására egész héten max 1 óra alatt kész volt a leckével, aztán kincset keresett, majd még játszani is maradt ideje = vidám a gyerek. Mellékhatás no2: szebb lett a kézírása. Persze nem mukkantam meg, nem azt jelenti, hogy most gyöngy betűkkel ír, balkezes, ez lehetetlen. De. Már érzi, hogy a leírandó szó mekkora helyet igényel, és nem lesznek kicsavarodott, a szó végére egyre kisebb, vagy hatalmasabb betűi. Határozottan szebben néz ki a leckéje. Mellékhatás no3: jóval barátságosabb és hisztimentesebb lett, mert nem szenvedésnek fogja fel a délutánkat. Továbbá még a magyar tanárnénije is megjegyezte, hogy szebben olvas. Mellékhatás no4: vettünk

 Már két napja meg akartam mondani nektek, hogy juppilihóóóóóóó. Szóval lefekvéshez készülődtünk, Némi szokás szerint az utolsó. Egyszer csak, derült égből, nyávogva megszólal: de én még lefekvés előtt OLVASNI akartam!!! Apába bennragadt a levegő, én is lefagytam, de gyorsan sikerült reagálni: ok, de csak 10 perc. Így esett, hogy királynői főtartással bevackolta magát az ágyunkba, felkapcsolta az olvasólámpát és olvasott. Azóta szinte majdnem minden este így van.   És én olyan, de olyan boldog vagyok!!!