Dornbachok Kalandjai Svájcban

Hát nem egy olyan nagy márciusi, de nem is olyan elhúzódó mint a bolsevik, csak amolyan szerény, Dornbach -féle, mégis eget rengető. Párhuzamosan folytak a cselekmények, amik aztán kumulálódva, a lakásunkban robbantak nagyot. Tehát a történelmi hitelesség és a későbbi történelemkönyvek írói miatti pontosság okán kezdjük a szombat reggellel. Egészen pontosan 11:05. Lola felébredt. Hát Istenem, ha egyszer olyan kimerítő nap volt mögötte... Ez alatt Adliswil egy távoli pontján Noémi és Apa bedobta a követ a történelem tengerébe. Vettek egy bicikli utánfutót a nagylánynak. Pontosítok, mert látom, hogy Anyukám felhúzta a szemöldökét és keresi a szemüveg törlőjét. Egy szerkezet, mely egy darab gyermekbicikli méretű kerékkel rendelkezik, valamint bicikli vázzal, de nincs első kereke. Van viszont egy hosszú cső, amivel az egészet a felnőtt bringához lehet rögzíteni. A kormány csak kapaszkodásra szolgál ( ez nem igaz a politikusokra), a rúd merev vontatást biztosít, illetve mivel van pedál, meg

Előzetes: Gyönyörű napsütés. Némi megpróbálja Lolit a lakás felé terelni. Teljes kudarc. A kis garázda minden behatásnak ellenáll. Reklám... futás pisilni..... Főcímdal: trallala-lalala-trallalala Megint esik. És a hét hátralévő részében ez lesz. Ez azért gáz, mert hétfő van. De ma még megadatott nekünk, hogy csodálatos időben szenvedjünk. Ugyanis a Nagylány bringával jár a spielgruppe-ba. Ez Apának meg neki nagyon buli, mert csak legurulnak a lejtőn, tekernek egy kicsit és már ott is vannak. DE NEKEM NEM AZ. Hogy miért? Azért, mert amikor Lolit babakocsiban tolva megyek a Nagylányért, semmi humorom a babakocsit és a bringát feltolni az emelkedőn. Márpedig ma is ez volt. És teljesen kikészültem. Azt az embert, aki feltalálta a bolygó dupla kereket felkötném egy jó nagy fára!!!! Egy kézzel tolva a Lolával megpakolt bolygó kerekű babakocsit, miközben a bringát sem egyszerű egy kézzel kormányozni fel az emelkedőn. Nem szokásom a csúnya beszéd, de ha kihangosító lett volna belém építve, ka

Onnan ismerszik meg, hogy folytatásos, és annyira zavaros, hogy egy részből tutira nem derül ki semmi. Na. Kb erre számíthattok ma tőlem. Mivel rendes vagyok, nem fogok kihagyni egy részt sem. Szóval, Previusly on The Dornbachs Barna mama és Barna Papa ( futottak még: Kanamama, Kanapapa) jelenlétét kihasználva, a korábbi terveinket követve, elindultunk svájci jogosítványt csináltatni. Ez nem kötelező, de erősen javallt, mert ha kiállították, nincs lejárati ideje. Nem kell 5-10, akárhány évente szemorvoshoz menni, jattolni, csekkezni, sorban állni. Szóval ez így elég szimpi. De hogy még egy résszel előrébb ugorjak teleregényünkben, egy kihalt szombat délben betévedtem az adliswili optikushoz. Volt neki formanyomtatványa is, meg szabad ideje, hogy megcsinálja nekünk a szemvizsgálatot, mert elsőre azért itt is kell. Rendi volt, mert segített kitölteni a papírt, ugyanis nyilatkoznunk kell: elmeállapotunk, vérnyomásunk, vér- és keringési betegségeinkről. Valamint cukorbetegség, dühroham és

Hali! Mostanában kicsit csendes lettem. Mint az közismert. Ez azért van így, mert egész hétvégén úton voltunk, mert nálunk nyaralnak a Dornbach nagyszülők. Igérem, írok beszámolót is, de előbb közhírré teszem, hogy begyűjtöttem első gyorshajtási büntetésünket. Köztudott, hogy itt nagyon komolyan veszik a sebességhatárokat. Én is tudtam. Csak nem sejtettem. Történt ugyanis, hogy 30-as táblánál képes voltam 35-el menni és lebukni. Annyi nekem, meg 40 franknak. A levél kedves volt és barátságos. Elmagyarázták, hogy a tolerancia határ az 3 km/h, és így én 2 km/h túllépést követtem el, amit jelen esetben 40 frankkal honorálnak. Ez van. Meg az eső.  Annak aki bizakodna, itt nem 10% a tolerancia, hanem 3 km/h. Azaz 50-es táblánál is csak max 53-mal lehet menni. Kész paszz. Szóval megfogadtam, innentől feladom a száguldozást. Nem hiányzik még egy csekk. A száguldó huligán

Mama és Papa teljes itt tartózkodásuk alatt azon törte a fejét, hogy milyen svájci ajándékot vigyenek a magyarországi unokáiknak. Minden felmerült ötlettel volt valami gond. Így aztán csak ezért elmentünk elindulásuk előtti estén a Migrosba.  Találtunk is egy klassz dolgot, amit én eddig máshol még nem láttam. Nevezett dolog nem más, mint a szülinapi bomba. Ez egy bomba, aminek van kilógó kanóca, amit meg kell gyújtani, valamint kb úgy néz ki mint egy bomba, aminek a sipkája a detonációtól lerepül és a benne lévő apró ajándékok is kirepülnek szerte-szét, amit aztán a gyerekek egymást kergetve szednek össze. Na vettünk egyből kettőt. És ha már ott voltunk, vettünk két nagyobb méretű buborékfújót is, mert az is király. Na, ez így frankó. Aztán amikor hazaértünk, akkor nyilallt belénk a felismerés, hogy "de hát hogy fogják ezt a bombát felengedni a gépre????" Abban maradtunk, hogy ne rakják el, hanem a reptéren, még mielőtt bármi mást csinálnának, kérdezzék meg, hogy ezzel mi le

Valahogy úgy hagytam abba tegnap, hogy leírtam az utat, most akkor jöjjenek a belsőségek. A nyelv mármint az olasz. A főiskola alatt én tanultam, sőt még középfokúm is van, igaz szakmai. Szerintem az úgy volt, hogy az mondták, engedjük át, mert borzalmas lenne  még egyszer hallani meg olvasni amit ez a hölgyike produkál. Szóval ez volt tíz éve, azóta egy betűt sem beszéltem. Németül, meg ragad rám, mint a bogáncs a mindennapokban. Szóval megérkezésünkkor nem jutott eszembe semmi olaszul, hazafelé meg már németül nem tudtam. Nagyon szégyellem magam. De azért a többiek szerint nagyon ügyes voltam, mert az apartman tulajai semmi más emberi nyelven nem beszéltek. De én le tudtam követni őket és ők is engem. És ez így jó. Mellesleg a svájciak meglehetősen morcosak, mert alapból beszélnek négy nyelvet, erre a világ egy ötödiket nevez ki nemzetközi nyelvnek. Tényleg szívás. A kaja Megérkezésünk estéjén ettük a legjobbat. Olvastam valahol, hogy oda érdemes beülni, ahol a helyiek is esznek, és

Bevallom férfiasan/nőiesen, hogy olyan sűrűre terveztük a programunkat és annyi minden kikívánkozik, hogy úgy döntöttem, feldarabolom, mint hentes a marhát... Na, akkor vágjuk meg! A Bige Nevezett hölgyeményt kölcsön kaptuk az útra Péter egyik magyar kollégájától. Bevallásuk szerint furcsán beszél magyarul, de ez csak azért van így, mert ők még nem hallottak más nyelven ilyet. Egyébként a Bige egy GPS navigáló, és tényleg nagyon jól jött. Érdekes volt a metamorfózisa: az autópályán, mikor semmi tennivaló nem volt, Apukám úgy emlegette: Na mi van kishölgy, nem mondasz semmit?? Normál úton, főúton: Na, mit mond a bige? Aztán, ahogy fokozódott a hangulat, mert mondjuk nem arra mentünk, amerre mondta, és akkor leállt gondolkozni: Na mi van Ángyom?? Gondolkozol??, ha butaságot mondott, mondjuk pl: hogy 5 perc terelés van, mikor már egy órája álltunk a dugóban: Ez a Lady, nem az igazi... De azért szuper volt. Az útvonalunk: Milánó- Peschiera del Grada - Velence - Sirmione - Lazise - Malcesin

Azért van mostanság jó nagy csend itt a blogon, mert nem nagyon érek rá. Vagyis, ráérek este, de akkor meg már hihetetlenül fáradt vagyok. Ugyanis szombaton megérkeztek anyukámék, és ezzel kezdetét vette a rohanás. Nem, nem jó szó, mert igazándiból nem sietünk sehová, csak..... van mit nézni és szemünk is van, hogy lássunk. Szóval az úgy kezdődött, hogy vasárnap elmentünk Legóországba. 300 km oda, jól kipróbáltuk a Galaxyt, aztán meg vissza. Közben meg hülyültünk vagy 5 órán át. A változatosság kedvéért, most sokkal több dologra felültünk, mint a múltkor, de még így is maradt jócskán a következő alkalomra. Vannak képek, de lehet, hogy azokat már láttátok is. Jó későn, 10 után értünk haza. Hétfőn reggel 9-re vittem Papával Noémit a spielgruppe-ba. Hazabaktattunk, megreggeliztem, beraktam egy mosást, mert hétfő a mosásnapom, aztán mire leültem, már mehettem Némiért. Valamilyen ismeretlen oknál fogva, apukámnak nem nagyon akaródzott egy órán belül kétszer feljönni az emelkedőn, így ő nem