Naaaagy csend

Azért van mostanság jó nagy csend itt a blogon, mert nem nagyon érek rá. Vagyis, ráérek este, de akkor meg már hihetetlenül fáradt vagyok. Ugyanis szombaton megérkeztek anyukámék, és ezzel kezdetét vette a rohanás. Nem, nem jó szó, mert igazándiból nem sietünk sehová, csak..... van mit nézni és szemünk is van, hogy lássunk. Szóval az úgy kezdődött, hogy vasárnap elmentünk Legóországba. 300 km oda, jól kipróbáltuk a Galaxyt, aztán meg vissza. Közben meg hülyültünk vagy 5 órán át. A változatosság kedvéért, most sokkal több dologra felültünk, mint a múltkor, de még így is maradt jócskán a következő alkalomra. Vannak képek, de lehet, hogy azokat már láttátok is. Jó későn, 10 után értünk haza.
Hétfőn reggel 9-re vittem Papával Noémit a spielgruppe-ba. Hazabaktattunk, megreggeliztem, beraktam egy mosást, mert hétfő a mosásnapom, aztán mire leültem, már mehettem Némiért. Valamilyen ismeretlen oknál fogva, apukámnak nem nagyon akaródzott egy órán belül kétszer feljönni az emelkedőn, így ő nem akart gyalogolni. Megértem, elsőre tényleg sokkoló. Liheg az ember rendesen, pláne, ha még csomagja is van. Ebéd után átmentünk a vadasparkba. Loli is gyalog jött, de irtóra megsértődött azon, hogy nem jöhetett motorral, így fél távon ordított meg cipeltette magát. Bementünk a vaddisznók közé is, de mondanom se kell, rekord sebességgel jöttünk kifelé. Anyukám szinte már futott, pedig a jószágok békésen túrták a földet mögöttünk úgy 10 méterrel. Láttuk még a farkasokat, az egyik medvét, zergéket, meg nagyot játszottunk a játszótéren. Éppen a bölények felé vettük az irányt, amikor elkezdett csöpörögni az eső. Mivel nálam volt a gyerekek vízálló kabátja, nem aggódtam, csak rájuk adtam. Papáék is felvidultak, amikor előkerültek az esernyők is. Tudniillik túlélőtáskám van. Két napi hideg élelem, pelenka, inni való és eső elleni védő felszerelés. Ez az alap. És ezt még tudom fokozni... mondjuk egy tortával vagy nyalókával....vagy egy törpe nyúllal (csokiból). Nos, a túlélőtáska ellenére 10 perc után sűrűn szedtük a lábunkat hazafelé, mert ömlött, ami a csövön kifért. Lolit persze cipelni kellett.... aztán meg elaludt. Sietés közben, eső közben, vizesen, félig-meddig szaladva. Még nehezebb lett. Felváltva cipelte Papa és Mama. Aztán meg Némi is kitalálta, hogy elfáradt, így őt én cipeltem. De jó volt hazaérni!!!!!! Loli még aludt egy nagyot, és már csak Apa hiányzott. Pótolta a hiányt úgy hét körül. És én már 10-kor aludtam, mint a bunda....
Kedden elrohantunk vásárolni, meg szétnézni a brunaui Migrosban. Jól elment az idő, és jól meg is áztunk.... NEEEEEMMM, nem miattam.... a túlélőtáskámban, volt minden, csak éppen a szél is fújt, így az esernyő sz*rt se ért. Bocsi, de tényleg fáztunk. Csak a gyerekek érezték jól magukat. Én is akarok komplett vízálló cuccot!
Hazaérve kivasalt a Mama, én meg felnyaltam a lakást, míg Papa a gyerekekkel a játszótéren hülyült, mert természetesen az eső elállt mire hazaértünk. Hogy?? Nem a nyelvemmel, a felmosóval....  micsoda olvasók.....kicsit nagy volt a disorder, tenni kellett valamit. Persze ahogy megérkeztek lenullázták egy óra sertepertélésemet. De már megszoktam. Vagyis nem, de már szokom.
Ma van szerda. Magyar ovi. Délelőtt felfutottunk az Albisra egy panorámaképért, majd egyenesen átmentünk a csokigyárba. Feltankoltunk. Hazajöttünk. Egy táblával azonnal megettünk. Olyan isteni, pedig én TÉNYLEG nem szeretem a csokit. De ez jó volt.... ostyalapos.... kértek? Van még... okés, már nincs...bocsika. Majd legközelebb! Veszek nektek, ha jöttök!
A bőröndöket már bepakoltam, listát is írtam, hogy reggel mit ne felejtsek el. Reggeli után indulás a Garda tóhoz, az Olaszokhoz. 4 nap pihi. Már úgy értem Apának. Jelentkezem, csak azt nem tudom mikor. Most még elpakolok a konyhában, ha addig el nem alszom útközben, mert már megint eléggé fáradt vagyok..... majd el felejtettem, itt van a terminátor teniszütő, és olyan mint egy álom. Péter csak a szúnyog közelébe lopakodik, és máris ZZZZZZ, mint amikor a vezeték két szálát összeérinted, még szikrázik is. Hullanak a dögök, mint a teniszlabdák a meccs végén. Bruhahahah, ezzel minden gondunk megoldódott. Ezúton köszönjük mindenkinek, aki féltő gonddal és aggódással követte küzdelmünket a vérszívó fenevadakkal,  hogy ott voltatok, és tanácsokat adtatok meg minden.... A harcnak immár vége. Győztünk. És most a győztes hadvezér, ágyba vonul. Bye-bye!