Dornbachok Kalandjai Svájcban

Véget ért a nyaralás, illetve telelés. Gyakorlatilag egész héten esett a hó, szóval panaszra nem lehet okunk. De még ennél is örömtelibb volt a lányok töretlen lelkesedése egész héten: minden nap sísuli reggel, sísuli este. Meg is lett az eredménye: Noémi már a második nap piros öves lett (márminthogy piros pályán jött le), Lola pedig hétvégére kék öves. Lolára azért is nagyon büszkék vagyunk, mert tavaly egyáltalán nem mert még egyedül síelni, csak oktatóval. Ráadás a síverseny, Noémi második lett a kategóriájában, Lola pedig negyedik. Mind a ketten nagyon örültek neki, és mi is. Itt a vége, fuss el véle, folyt. köv. jövőre.

Szurkoltunk, hogy essen a hó, de azt nem gondoltuk volna, hogy a harmadik napon már inkább azt szeretnénk, ha elállna... Ugyanis gyakorlatilag három napon át folyamatosan esett. Volt itt ritkás, sűrű, köddel, köd nélkül, olvadós, zimankós. A síelésnek tényleg remek. Mi azért szerettük volna, ha már egy picit látjuk a napot. Hja, az időjárás sosem lehet tökéletes...   De ne szaladjunk ennyire előre. Hétfőn reggel 10-kor kezdtük a sísulit, délelőtt-délutános műszakban. Noémi a kék hercegnő csoportba került, ami később módosult sárga hercegnőre. Első nap még a gyerekpályán csináltak formagyakorlatokat (kicsit csalódott is volt amiatt, hogy nem mehet fel): alakzatban lejönni, karikával a kézben párban, ugratón, libikókán, stb. Másnap viszont a hegynek vették az irányt: ülős lifttel fel, aztán kék pálya, amíg csak bírták. Délután már pályán jöttek le – piroson, merthogy az a kék zárva volt. Mára kinyitották, úgyhogy eljutottak oda is :)   Közben Lola sem pihent. Őt is egy hercegnős csop

Idén is beköszöntött a síszünet. A gyerekek már tavaly jelentős sítudásra tettek szert, de úgy gondoltuk, mivel még van hova fejlődni, idén sem hagyjuk ki. Viszont ezúttal úgy gondoltuk, nem Évi szervezőkészségét lovaguljuk meg, hanem szervezünk egyet magunknak. Meg is lett az eredménye :)   Na de kezdjük az elején. Először is, miután a héten végighallgattam egy barátom tanulságos történetét arról, hogy miként vezette őket a Google Maps egy télen lezárt hágóra Olaszországban, képes voltam a történet tanulságát nem levonni. Így aztán szintén a Google Maps által kijelölt, amúgy nem túl hosszú útvonalon keltünk útra Wildhaus felé. Ott lett gyanús a dolog, amikor Kedves Nejem kiszúrta, hogy a már eleve kanyargós hegyi útról elvétettük a kijáratot, és visszamenve konstatáltuk, hogy a kijelölt út – hogyis mondjam – jóval magasabbra és jóval szűkebben vezet, mint amit az ember csak úgy bevállal. És tél lévén még az sem kizárt, hogy le van zárva. Na itt úgy döntöttünk, beröffentjük a navit, am