Dornbachok Kalandjai Svájcban

Átlagosan minden második héten eszembe jut a Bíró Laca. Na nem holmi édes romantikus hangulat kapcsán, mondom gyorsan, mielőtt még a családom tömeges harakirit követ el.... Szóval, amikor én még kislány voltam... de tényleg, nem olyan nyávogós, hanem olyan rendes, copfos kislány... akkor azon a helyen éltem, ahonnan minden út Rómába vezet. Ja nyilvánvalóan ez a hely a föld közepe, de hogy mi is a neve maradjon örök homályban. Oké, Nyíradony, de csak azért mondom el, mert segítség nélkül úgysem találjátok meg a térképen. Nem az elektronikusan, a papíron!! ... Mert nincs rajta.... kis segítség... Debrecentől, úgy 2-3 centi keletre, ami nekem a jobbra.  Bár nő vagyok, ezt hivatalból nem fontos jól tudnom :) Szóval a Bíró Laca a tesóm általános iskolai osztálytársa volt, nem mellesleg az igazgatónő, röviden csak diri, fia.  Jól megtermett vidéki legény, és most politikailag elég korrekt voltam...minden nyáron a tesóm szülinapján, mi csináltuk a sütit. Ez így nem azt jelenti, amit mondani a

Hogy ne csak az asszony uralja a pályát, gondoltam, írok olyasmiről, ami engem érdekel - autók. Mióta létezik az EuroNCAP , sokat hallani arról, hogy melyik hány csillagos - manapság már ötnél kevesebbel nem illik dicsekedni. Amelyik gyártónak sikerül az öt csillag, egyetlen lehetőséget sem hagy ki, hogy ne veregesse meg a saját vállát. Az emberben azonban ott motoszkál a kérdés - vajon ebből mennyi a marketing, és mennyi a valóság? Ha nem a laborban törik az autó, vajon mit érnek a csillagok? Nos, ez a kérdés foglalkoztatta az angol Fifth Gear műsor készítőit is. A kérdés megválaszolására egy Renault Modust ütköztettek egy Volvo 940 -essel. A Modus a Renault egyik első autója, ami 5 csillagot kapott 2004-ben - manapság azt hiszem, kisautónak számít, üresen 1160 kg. A Volvo régebbi nagy behemót kombi - üresen 1485 kg, 1998-ig gyártották. De vajon mit érnek a kilók és a legendás Volvo biztonság a csillagok ellen? Aki kíváncsi, nézze meg a vidót: Azért lelövöm a poént: döbbenete

Hali, újra itt! Köszi, hogy nem mentetek messze. Én is csak a szobaajtóig. Ott gyorsan eszembe jutott, hogy mit is akartam írni, úgy egy órával ezelőtt. Szóval.... khmmm....... Úgy mondják, hogy a nőkkel CSAK a baj van. Ezt kikérjük magunknak és pontosítunk: a nőkkel mindig a baj IS van. Ugye mennyivel szebb így??! Az én férjem nagyon szerencsés, mert egyszerre három nővel is dolga van. Elsőre én is azt hittem, hogy egyedül vagyok, de aztán valaymelyik nap be kellett látnom, hogy itt bizony hárman vagyunk, és osztozkodunk. Ráébredésem az alábbiak szerint történt: kimegyek a postaládához. Igen, igen, már én is tudom, hogy ez mindig valami rossznak az előjele, de sajnos az az elvetemült postás minden nap jön, nem úgy mint Miklóson, így nekem is muszáj minden nap megnéznem, na. Szóval... jövök be. A csajok sehol. Ezt már megszoktam, hogy úgy mondjam, tök jó! Benézek a szobákba. Sehol senki. Az asztal alá. Sehol senki. A csúszda alatt sincs senki. NA. Hol vannak? A fürdőszobában. Némi felá

Hello mindenkinek! A kedves érdeklődőknek válaszolnék röviden, így a bejegyzés elején: - Nem, nem vesztettem el a gépem. - Nem, nem volt nálunk hosszú áramszünet - Nem, nem felejtettem el a magyar ábc-t, hogy megtanuljam a németet - Nem, nem bojkottálom a saját családomat - Drágám, szerencsére mégsem tüdőgyuszi, csak egy vírus. Na, akkor ezt letudtam. Szóval az volt, hogy megbetegedtem, és ha én így teszek, akkor minimum hidegrázás meg egyebek. Szóval végtelenül sajnálom, de nem volt erőm kikecmeregni az ágyból. Szegény hős férjem vette át tőlem a háztartásbeli szerepet. Nagyon jól állt neki, de azért a továbbiakban maradna informatikus, ha nem gond. Persze nem, de azért jó volt nézni ahogy főz. Percenként odajött, hogy szerintem ez így jó lesz-e, de én meg félkómásan úgyis mindenre azt mondom, hogy jó, így csak feleslegesen mászkált. Cserébe jól elfáradt minden este. Persze a legtutibb gyereketető módszert ( hagyma dínsztelve kenyéren) elfelejtettem neki megemlíteni, de azért ügyesen