Dornbachok Kalandjai Svájcban

Most, hogy már kisült az egy-egy tepsi túrós, nutellás és lekváros batyu, sőt az udvaron didergő terhes és kiskorú sierehadat is megmelengette a batyu belülről, gondoltam leülök és megírom, hogy mi is volt a farsangkor. Azaz pénteken. Azzal kezdeném, hogy bár jó pár napig próbáltam agymosásban részesíteni a gyerekeket, miszerint másnak is lehet öltözni, nem csak leopárdnak, hát nem sikerült. Noémi következetesen és kitartóan csak az akart lenni. Loli szülinapjára kapott egy balerina készletet, amiben volt tavasztündér ruhácska, ezt megspékeltük egy lila lepkeszárnnyal és nagy ravaszul rávettem a kedves szomszédomat, hogy origamizzon már nekünk egy pár virágot. Mondjuk tizet. Így lett végül a ruháján is virág amit, meghírdetvén a tavaszt bőszen is osztogatott. De most nagyon előrerohantam. Kezdjük a legelején. A legeleje valahol reggel fél kilenckor volt, amikoris Kingi szólt, hogy eeeeeeeeeee. Ezzel kezdetét vette a napi rettenet. Na, vajon miért is? Na csak azért, mert a délelőtti pro

Aki abba a hiú ábrándba ringatná magát, hogy a Kisded a második első lépésével engem tisztel meg, lévén, hogy csak ketten vagyunk itthon, azt sátáni kacajommal körbe röhögöm, hiszen itt a porszívó is, ami jóval kecsesebb, mint én magam. És mivel két lépéssel lehetett volna elérni és már az első is csak remegő térdekkel ment, hát féltérd állásban lopakodott oda, majd hihetetlen erővel megpróbált szétverni rajta egy legó lovat. (nem tudom, hogy feltűnt-e, de van a Kisdednek egy ilyen legó figura mittoménmilye, de fő, hogy ütni lehessen őket/velük). Egy percen belül rettenetesen boldog voltam, hogy nem én lettem a kiszemelt célpont. Minden szempontból. A reggeli megtorlásnak is fáj még a helye. Cserébe, most, hogy itt ülök, már háromszor lépett ide hozzám elengedett kézzel, majd csinált azonnal hátraarcot, amint elért. Ugye, hogy ez a tiszta gyermeki szeretet? Még legót sem hozott.....

Miután a nagyon nagy és a két közepesen nagy elindultak reggel a világot megváltani, gondoltam visszacsalogatom a nagyon kicsit az ágyamba egy kis jóleső reggeli lustálkodásra. Lustálkodni konkrétan nem sikrült, mert bolhákat evett reggelire, amik ugráltatták gyomor magasságból, de nagy lendülettel beszélni kezdett. Először a magával hurcolt -elrablás útján az ágyba került - legó emberkét kezte őrült mód rázni és közben ordítani, hogy áááááááááááááááááá, dááááááááááádddddddddáááááááááá! Na, ekkor gondoltam, hogy akkor kezdjük a mai nyelvleckét. Megfogtam a tekergő kis grabancát és magam mellé vettem. - Figyelj Maci! Mondd, hogy apa! - Appppppa, Appppppppa. - Szuper vagy, most mondd, hogy anya! - Rövid gondolkozás, majd: Appppppa, Appppa! - Nem édesem, az orvosok már ügyeskednek, de anyából igazándiból sohasem lesz apa, na próbáljuk meg még egyszer: anya, annnnnyyyya! - Appppppa, Apppppppppa! Na jó, ezt hagyjuk, próbálkozzunk mással. Néni, mondtam és mutattam a legó nőcire. - Pötttyáááá

Az első lépését nyilván nem irányomban tette meg, ha azt teszem azt a Loli felé is megteheti. Az első szava nyilván nem én voltam, ha azt is mondhatja, hogy A P H A, hiszen tök érthető, hogy ehhez képest az Anya mennyivel bonyolultabb szó. Azt azért egy picit remélem, hogy egyszer én is eszébe jutok valamire elsőre, sőt a mámor kerülgetne, ha ez nem az éjjszaka közepén lenne. Most persze nagy a szám, pedig, ha éjjel megszomjazik én ugrok azonnal az eszébe. Elsőre és egyetlennek is. Mert a Kingi ilyen.