Dornbachok Kalandjai Svájcban

Már több, mint három éve a Google-nél dolgozom, de ilyen még sosem volt: belekerült egy Google-termékbe egy kis darabka, amit én csináltam saját kezűleg, és a világon mindenki kipróbálhatja. Na jó, mindenki, akinek van saját weboldala, vagy egyéb okból használja Webmester eszközöket . Ez a kis darabka a Google Dashboard része, azt mutatja, hogy milyen adataink vannak a Webmester eszközökben (sajnos még nem beszél magyarul):

Az aprónép általában fél nyolc körül kirángat minket (engem) az ágyból hétvégén is. Tegnap vendégeink voltak, elővigyázatosságból jó későn tettük le a gyerkőcöket, hogy ma legyen alkalmunk lustálkodni. Meg is lett a hatása. Noémi kel, én is, adom neki a bogyót joghurttal, nézem az órát: 8.40. Na, jó nagyot lustálkodtunk, egészen kipihent vagyok, nyugtázom magamban. Kis tévénézés, aztán szépen lassan kelnek a tesók, háromnegyed 10-kor Anyát is felkeltjük. Ez a nap is jól indul, gondolom. Aztán Anya egy másik órára néz: 8.58. Te, nem most volt az óraátállítás? - kérdi. Hogyaza @#$!@ - gondolom magamban. Tényleg. Pedig amíg nem tudtam, frissnek és kialudtnak éreztem magam...

Most mondta be a CNN, és már úton van a Züritel is, hogy élőben adjanak közvetítést innen, a játszóterünkről, aholis Noémi egyedül teker az új bringáján. Apa fut mellette hősisesen, ám jelenléte pusztán a fizikai erő demonstrálása miatt szükséges. Hiába no, eddig próbáltam én vele ezt, de amihez apa kell, ahhoz Apa kell!

Tavasz lett. Csak így, tök váratlanul. Ennek apropóján kedden (miután elegem lett a végén 3 naposra sikeredett játékszelektáló, kidobó, szortírozó maratonból) délután kimentünk játszóterezni. A nap süt, madarak csicseregnek, sehol egy felhő az égen, mi kell még? Aki ismer minket, annak most kapásból kellett volna ordítani, hogy HINTA, hiszen a Loli klinikai hinta függő. Ahogy kellett rá is pattant a szerre, és lökte magát ezerrel. Felcsillant erre a kisded szeme, és mutogat oda nagyon. Mondom, hintázni szeretnél? Néz rám de nagyon. Jó, akkor hinta. Felültetem a kék, kemény ülőkéjű hintára. Kiskezét a kötélhez, és mondom, hogy fogjad. A kezemben van a kötelet markoló keze, úgy fogom a kötelet és lököm a hintát. Boldog. Ez így megy vagy 10 percig. Már épp kezdenék zsibbadni, mikor egyszercsak kicsúszik kezemből a keze és dob egy padlóba leszúrt dupla Rittbergert. Ömlik a vér a szájából, elharapta a nyelvét. Ordít. Felemelem, kezdeném babusgatni, de valahol félúton lenyelhetett egy gilisz

A nagylány tegnap úgy jött haza az oviból, hogy nagy peckesen elémvágta magát, rámutatott a mellkasán díszelgő nagy pillangóra és azt mondta: - Én ilyen nagy és szép pillangó leszek, csak még nem voltam hernyó! Na én erre puff, mindjárt eldobtam magam. Aztán megbeszéltük, hogy ténylegesen először hernyónak kell lenni. Máshogy egyszerűen nem megy. Míg mi ketten a hernyóság mibenlétét elemeztük, a Kingi két kis kezét mellső középtartásba helyezve, félig futó tempóban körbejárta a lakást. Szó szerint. Nem ám félnégykézlábazik, nem ám téden csúszik (mert azt is szokott), nem. Szabályosan, ahogy kell, két kicsi lábán megy. Aztán mikor megáll, válla fölött hátranéz, feját rázza és közli, hogy nem. Azt még nem tisztáztuk, hogy mit nem, de határozottan és érhetően nem. És ezt mindenkinek jól fel kell fogni. Mert mindenkinek el is mondja. Nagy véletlenül megtanult lépcsőt mászni is. Az úgy történt, hogy lementem a mosáshoz, és véletlenül résnyire nyitva hagytam az ajtót. Azért csak ennyire, hog

Jelentem a mai nappal Kingi családunkban használatos új neve ezentúl: Bütyök Berci. Történt ugyanis, hogy péntek estére hőemelkedése lett, szombat reggelre meg már láza. Mondjuk ezt a pillanatot várom már, mióta megszületett, no nem azért, mert oly vadul él bennem a priznicelheték, vagy mondjuk mert odáig vagyok a lázcsillapító kúpokért, hanem egyszerűen csak mert két nővére van, akik közösségbe járnak. Ígyhát ez a gyönyörű, behavazott szombat is eljött, amikor kezemből le se tehettem, olyannyira kinlódott szegény. És persze hüvelykujj a szájban. Csak akkor vette ki, ha inni adtam neki, vagy épp enni. Még sírni is úgy próbált eleinte, hogy nem veszi ki, de aztán rájött, hogy a gravitáció a lakáson belül mindenütt hat, így ha kinyitja a száját, kiesik az ujja. Szóval oly lelkesen és oly odaadással eszegette kicsiny kezét, hogy mára, vagyis Hétfőre egy csodálatos, enyhe narancssárga beütésesanatómiai könyvekbe illő bütyök lett rajta. Amikor rámondtam, hogy mi van, bütykös lettél, csak bo

N: Anya, kérhetek valamit a sárkányos dobozból? (ott tartom az édességet) Én: Mit szeretnél onnan? N: Hát állítólag semmit, de van fölötte egy doboz kindertojás, abból lopnék egyet, amíg te a dobozzal szöszölsz.   Ez szép volt. De legalább őszinte, és ez is valami. :)

Mivel megint csak abban a szerencsétlen helyzetben vagyok, hogy lusta dísznó üzemmódba kapcsolódva, nem írtam már rég, most nincs más módom pótolni a hiányosságot, mint twitter-mixer stílusban jöjjön az elmúlt kb. 3 hét. A változatosság kedvéért az időrendi sorrendtől most jóindulatúan tekintsünk el.   Hajnali kettőkor arra ébredek, hogy egy érces 2 éves férfihang vadul ordítja, hogy AUDI!!! Mondom magamban, ezt tuti csak álmodom, ennyire nem lehet márkacentrikus a világ. Reggel kiderült, hogy jól hallottam. A lamborghini nem volt jó, az audi kellett a kisdednek az alváshoz.  Nekem csak egy jó ágy kell az alváshoz, nem ragaszkodom autómárkákhoz, akkor már ez is a génekben lenne?   Az első két nap a sielés alatt hosszú példabeszédet kellett mondanom mindkét gyereknek a sielés szuper voltáról, és hogy igenis fel kell venni a sílécet. Tisztára úgy éreztem magam, mint egy pap a szószéken, láthatóan nem nyűgöztem le a közönséget. Nehéz a papok élete. Azért csak elmentünk. Mikor már menet kö