Twitter - mixer

Mivel megint csak abban a szerencsétlen helyzetben vagyok, hogy lusta dísznó üzemmódba kapcsolódva, nem írtam már rég, most nincs más módom pótolni a hiányosságot, mint twitter-mixer stílusban jöjjön az elmúlt kb. 3 hét. A változatosság kedvéért az időrendi sorrendtől most jóindulatúan tekintsünk el.

 

Hajnali kettőkor arra ébredek, hogy egy érces 2 éves férfihang vadul ordítja, hogy AUDI!!! Mondom magamban, ezt tuti csak álmodom, ennyire nem lehet márkacentrikus a világ. Reggel kiderült, hogy jól hallottam. A lamborghini nem volt jó, az audi kellett a kisdednek az alváshoz.  Nekem csak egy jó ágy kell az alváshoz, nem ragaszkodom autómárkákhoz, akkor már ez is a génekben lenne?

 

Az első két nap a sielés alatt hosszú példabeszédet kellett mondanom mindkét gyereknek a sielés szuper voltáról, és hogy igenis fel kell venni a sílécet. Tisztára úgy éreztem magam, mint egy pap a szószéken, láthatóan nem nyűgöztem le a közönséget. Nehéz a papok élete. Azért csak elmentünk. Mikor már menet közben is görbült a szájuk, bevetettem a 'kaptok egy fagyit, ha megcsináljátok' trükköt, és sajnos megcsinálták. Én hülye. Tíz percig keresgéltem jégkrémet. Ehhez képest Noémi egy konkrét 10 perces hisztit csapott szerdán délután, hogy nem akar hazamenni, a sípályán akar aludni, és sielni olyan jóóóóóóóóóó. Loli belehabarodott a Claudio nevű oktatóba, így nagyon lelkes lett. Jó választás volt, hogy Taraspra vittük át a gyerekeket oktatásra. A Noémi 4 másik gyerekkel volt együtt, a Lola meg csak egy kissráccal ketten. Csütörtökön beköszöntött a krach Valeri formájában, ugyanis Caludio helyett ő jelent meg, nagyban görbítve lefelé Lola száját.

Apa minden nap sielt. A végére már igen-igen gyanús volt, mert minden alkalalommal, amikor összetalálkozott az Évivel vagy elé vetette magát, vagy megpróbálta levenni a lábáról - teljesen gavallértalan módon mindezt síléccel kivitelezve - vagy egyszerűen csak megpróbálta elütni.

 

Noémi szülinapjára Viziló tortát kért, gondolván, az a legnehezebben kivitelezhető. Kedves gyerek, nem? Azért megoldottam.

Kingi totál szerelembe esett a nagyapjával. A szerelem még ma is tart. Felkel és kiabál neki. Ja, jut eszembe, jobban beszél, mint jár. Érthetően mondja, hogy : tessék, hamm, kész (kérsz), gyede (gyere), Papa, Mama, Apa, Anya,  addide. Lépni még csak hármat lép, aztán leül. És pancsol. Ezerrel és sokat és lelkesen.

Megünnepeltük Mamáék harminchatodik eljegyzési évfordulóját. Mama azt mondta Papának: Papa, még azt sem mondtad nekem, hogy bakfitty, ezen a különleges napon. Papa: bakfitty. És ezzel véget is ért az ünnepség.

Az ottalvós bulin Kingi úgy döntött nem alszik ott. Gyakorlatilag az egész éjszakát sírással töltötte, igaz, ehhez nagyban hozzájárult a koncerteket megszégyenítő hangerő, mind a gyereksereg, mind a technikus részéről. Végül cicire tettem, így legalább lehalkult. Péter felvetette, ha ő is rosszul alszik, kaphat hasonló kezelést? Szemtelen.

Mama ragaszkodott hozzá, hogy kipróbálja a sielést, hiszen három délután nézte végig a gyerekeket, hogy hogyan is csinálják. Nem is olyan nehéz, gondolta az egyszerű asszony. Férjemen kívül, mindenki más le akarta beszélni, tök sikertelenül. Béreltek neki lécet és ketten felmentek a hegyre. Azóta Mama tudja, hogy sielni nem olyan egyszerű, és Péter egy hős.

Két alföldi ember felmet felvonóval 2146 méter magasra, és olyat mondtak, mint a bácsika: Márpedig ilyen nincs. Gyönyörű napsütés, szikrázó hó, rengeteg ember, hideg sör, alvó Kingi.  Mennyország.

Claudio két napig Luluzta Lolit és csodálkozott, hogy a gyerek fittyet sem hány rá.

Benedek elmondta vagy hatszor Noéminek, hogy az öcséd, így meg úgy. Csak néztünk. Aztán levettem a Loliról a sisakot. Ahha, mondta, neked nincs is öcséd. És tényleg!