Dornbachok Kalandjai Svájcban

Jelentem alásan, holnap ilyentájt már javában egy hófödte gleccser sencijét fogjuk nézegetni. Családilag. Barátilag. Nagy sokan. Na, ennek szellemében a mai nap azzal telt, hogy a már napok óta formálódó lista alapján bepakoltam 3 bőröndöt, az egyikbe csak a síoverálok mentek be, meg egy nagy rakás kaját. Persze még sok minden hátra van, de mivel nem vagyunk egy olyan  korán kukorékoló banda, nem akarok semmit az utolsó pillanatra hagyni. Merthogy általában az ajtó bezárása után derül ki: 1, Loli bekakilt. 2, a kocsikulcs bent maradt. 3, a gaga is bent maradt (életbe vágó fontosságú), és minden pont között az ajtót újra kulcsra zárjuk, hogy még majd utoljára az utcáról is a fényképezőért vissza lehessen jönni. Na ezért nem akarok kómásan pakolni. A bőröndök rendezgetése után, nekiláttam egy könnyű, nekünk való vacsora összedobásához. Csiga-biga kolbász (igazándiból inkább kígyó, mert fel van csavarva, de a gyerekek csigának szeretik) meg hagymás krupli, savanyú ubival. Pompás. Éppen a

Abban a szerencsében van részünk, hogy mindkét, a sors által mellénk rendelt kiskorú egy akrobata. Mondjuk nem baj, ha akkor azok, amikor az apjukra kell rámászni, csak akkor zavar egy kicsit, mikor én vagyok a célpont. Egyébként külön-külön mindkettejüknek megvan a magánszáma, amit a másik, egyenlőre képtelen utánozni. Tehát, előadási sorrendben: Noémi bármire fölmászik, ami arra alkalmatlannak mutatkozik, ám legkedvesbb ilyen helye, az apja nyaka. Apa leül a földre és ezzel gyakorlatilag meghívja a nagylányt egy körre. Apa hátán keresztül, amikor is a talpában található összes csontot bemutatja apa gerincének, közelebbi megismerkedés céljából,a lányka apa nyakába áll. Az előadás végén, nyújtott lábakkal áll, miközben apa tovább olvassa az újságját, mintha mi sem történt volna. Apa állítása szerint ez felér egy Thai masszázzsal. Nem tudom, én még egy kínai masszázsra sem vágyom. Nem vagyunk egyformák. A Loli mutatványaiban az a szép, hogy nem okoz fájdalmat senkinek. Egyenlőre. Ha a l

Nem tudom mi ütött belém tegnap délután. Annyi mindent kérdezhettem volna életem párjától, de tényleg! Erre én mit rebegek el: Drágám, csináljak valami finomságot? Mert ugye biztos nem volt elég a tegnapi somlói és a tiramisu torta, aminek a maradékát este 10kor ettük meg. Nem, nekem pont ilyen hülyeséget kellett kérdezni. Uram 5 másodperc gondolkodás után rávágta: Túrótortát! És én marha rávágtam, hogy JÓ! Jóóóó, ugyan mi ebben a jó. Okés, persze van fél kiló túró a fagyóban, de azért mégis..... de ha egyszer megígértem, akkor tűzön-vízen át megteszem! Nehezítés volt, hogy nem volt meg az összes szükséges hozzávaló, de hát szegény asszony vízzel főz... én meg azzal, amit itt-ott találok. Na először is, nem találtam csak 2 tojást. Na az kevés, így gyorsan elszalasztom az embert tojásért, meg ha már ha arra jár, hozzon joghurtot is. Tojás van, joghurt nincs. Nem baj, van tejföl. Na akkor süssünk egy adag piskótát, tejföllel. Egész jó lett. Na akkor a túrót össze kellett volna keverni cu

Mióta szünet van, percnyi szabadidőnk sincs. De tényleg. Az elmúlt hetünk például eszementre sikeredett. A mosás csak egy könnyed tánc volt csupán hétfőn, hogy aztán kedden szinte egész nap kint legyünk a jó időn. Daniella meghívott minket ebédre, és az ajtójukban Dani egy szál vörös rózsával várta a Noémit. Azzal a szöveggel, hogy: úgyis a Noémi lesz a feleségem!  Ebéd után a játszótérre mentünk együtt, ahonnan nem velem, hanem a Daniékkal akart hazamenni, mondván, hogy ők már férj-feleség és ezért együtt kell lakjanak. Úgy sikerült meggyőznöm arról, hogy velem kell jönnie, hogy elmondtam, amíg nem lesz iskolás, Danit megbüntethetik a rendőrök, ha összeházasodnak.  Így csak egy ott alvásról kell most egyeztetnünk. Szerdára be volt ígérve Naomi és Jázmin, akik végre hazajöttek a két hónapos ausztráliai vakációról. Éppen rájuk vártunk a játszótéren, amikor megjelent egy anyuka a kisfiával. Mint kiderült hetek óta lesnek minket az ablakból, de mire összeszedték magukat ( az anyuka várand

Hát kedveseim, így jár az, aki lusta malacka módjára nem akkor írja le az eseményeket, amikor történnek, hanem 4 nap távlatából, nagyon-nagyon gondolkodva. Így akkor most következzék időrendben az, ami eddig még nem volt. Derűs szerda reggelre ébredt kicsi családunk. Miután Apa pánikszerűen elment dolgozni, mi olyan vasárnapi autós tempójában összeszedtük magunkat és a könnyű ebéd után nekikészülődtünk az ovinak. Minden bizonnyal nem mondtam még, hogy már Loli is jár szerdánként oviba és most következett el az az első alkalom életünkben, hogy szerda délután egy szál magamban megyek majd bevásárolni. De itt még nem tartunk, csak a kabátoknál. A felöltözés általában nem szokott valami gyorsan menni, kivéve, ha oviba megyünk. Oda mind a ketten szeretnek menni. Szóval ellenőrzés: uzsonnák - megvannak, táskám - megvan, pénztárca, telefon - megvan, lakáskulcs -megvan, kocsikulcs - nincs sehol. Sem a szokott helyén, sem egyik kabát, nadrág zsebében. Akkor telefon Apának, mert a múltban egysze

Csókoltatom a vasutasokat. Családostul. Mindenestül. Mert hivatalból engem nem nagyon érint, hogy ők mit bohóckodnak, DE Mamáék 2 hét után, jó előre megváltott huszonezer forintos jeggyel, éppen tegnap éjjel indultak haza. Vonattal. Öreg hiba, tudom, de hát ha egyszer nincs busz! Mindenkinek joga van sztrájkolni. Nekem is. Más kérdés, hogy lehet, hogy 48 óra sztrájk után a férjem és a két gyerekem egyenként lekeverne egy-egy pofont és akkor lehet, hogy meggondolnám a dolgot még egyszer. Ugyanis a tájékoztatáshoz mindenkinek joga van. Azt hiszem az inkorrektség teteje, hogy elindulás előtti pillanatokban is annyit lehet tudni, hogy "a határig eljutunk, aztán meg...." Szóval kicsit felháborító, hogy úgy kell nekiindulni a tizenakárhány órás útnak, hogy nem tudni mi lesz.  Aztán az lett, hogy felszállt valahol Ausztriában egy csapat gyerek. Mamáéknak elsőre úgy tűnt, hogy Na :-( aztán meg kiderült, hogy Na :-). Merthogy a gyerekeket busz várta Bécsben és indult velük tovább Toka