Vasutasok és a megkerült szekrény

Csókoltatom a vasutasokat. Családostul. Mindenestül. Mert hivatalból engem nem nagyon érint, hogy ők mit bohóckodnak, DE Mamáék 2 hét után, jó előre megváltott huszonezer forintos jeggyel, éppen tegnap éjjel indultak haza. Vonattal. Öreg hiba, tudom, de hát ha egyszer nincs busz! Mindenkinek joga van sztrájkolni. Nekem is. Más kérdés, hogy lehet, hogy 48 óra sztrájk után a férjem és a két gyerekem egyenként lekeverne egy-egy pofont és akkor lehet, hogy meggondolnám a dolgot még egyszer. Ugyanis a tájékoztatáshoz mindenkinek joga van. Azt hiszem az inkorrektség teteje, hogy elindulás előtti pillanatokban is annyit lehet tudni, hogy "a határig eljutunk, aztán meg...." Szóval kicsit felháborító, hogy úgy kell nekiindulni a tizenakárhány órás útnak, hogy nem tudni mi lesz.  Aztán az lett, hogy felszállt valahol Ausztriában egy csapat gyerek. Mamáéknak elsőre úgy tűnt, hogy Na :-( aztán meg kiderült, hogy Na :-). Merthogy a gyerekeket busz várta Bécsben és indult velük tovább Tokajba. És ők voltak ketten a szerencsés 4-ből, akik felfértek a buszra. Így esett, hogy délután négykor már meg is érkeztek ( dél helyett). De legalább hazaértek. istennek hála. Szóval csókoltatom a vasutasokat!

Hogy hogy tud eltűnni egy szekrény? Hát nagy-nagy ravaszság kell hozzá. Egy konyhaszekrényről van szó, csak hogy tudjátok és IGAZÁN értékeljétek a ravaszságát. Nekem már most a szívem csücskében van ez a szekrény. Így elbújni majdnem egy évre!!! Kis ravasz! Kis Huncut! Szóval mindig is tudtam, hogy az elszívó előtt kell lennie egy szekrénynek, csak nem sejtettem. Aztán Papa megkérdezte főzés közben, hogy hogyan működik az elszívó. És ahogy bénán, odanyúltam, hogy " itt kell kinyitni", egyszer csak kinyílt a titkok szekrénye. És ott volt 4 polccal, csábítóan.  Ez már valami, mi???! Döbbenten néztünk, hogy ez meg hogy került ide?! Aztán bezártam és ezzel megint eltűnt. Nem tudtuk kinyitni. Papa elvette a szerszámokat, hogy " na akkor szakszerűen szétszedjük az egészet", de nem mondtuk ki a varázsigét, így nem nyílt ki. Papa elment egy másik csavarhúzóért, én közben azt gondoltam, bevetek egy kiskanalat. Na ettől jól megijedt és megint kinyílt. Rutinosak voltunk, Papa gyorsan leszerelte a zárat. Én pedig gyönyörködtem az új szerzeményemben. Én egy "konyha buzi" vagyok. Péter bármerre megy a világban, nem tud nekem olyan konyhai dolgot hozni, hogy ne ugranék ki a bugyimból örömömben. Hoppsz, persze csak képletesen értettem. Szóval, a felfedezés, hogy megkerült egy szekrény, hát... kellően boldoggá tett. Papa örök hála neked ezért!!
Így ebéd után boldogan bepakoltam a fűszereket, Papa pedig, minden szaktudását és Péter eszközeit bevetve megoldotta, hogy a "nyílj ki" varázsigét elmormolva és közben jobb kézzel óvatosan megnyomva a jobb szélen, akkor kinyílik. Ugyanis ott van a zár. Minden alkalommal, amikor a konyhában van dolgom, kinyitom, még akkor is, ha nem kell semmi fűszer. Olyan jó érzés egy ilyen megkerült szekrény. Azt hiszem mennem kell, mert a lányok balettosat játszanak. Elő kell készítenem a kötszereket. Már az esetleges sérülésekre....