Dornbachok Kalandjai Svájcban

Arra gondoltam, ha már ennyire jól vagyunk, együnk valami magyarhoz méltó kaját. Nekiláttam és míg a gyerekek össze-vissza festékezték a padlót, főztem egy jó bablevest füstölt oldalasból (nagyon nehéz szerezni) meg füstölt kolbászból (még csak nem is hasonlít a magyarra) meg a szokásos hozzávalókból. Mivel könnyű ebédre gondoltam, másodiknak egy kis hagymás rostélyos krumplival. Szuper, mi?! Na és akkor ebédelünk. Nagylány megevett egy emberes adag levest husival, kolbásszal ahogy kell, majd feláll és közli: Köszönöm az ebédet én már jól laktam! Én: másodikat kérsz? N: Nem, már nagyon tele van a pocakom! Én: Hagymás rostélyost sem kérsz? N: Hagymát igen, rostélyt nem. Megmutatom neki a húst, erre: hagymát igen, húst igen de rostélyt nem. Én: Ez így együtt a hagymás rostélyos! N: nem baj, rostélyt nem kérek csak a hagymát meg a husit. Na erre betermelt egy rendes szelet húst kb két fej olajban kisütött hagymával körítve. Aztán közölte, hogy nagyon tele van. És hogy mit kaphat csemegéne

Üdv Mindenkinek az Ezer Mikulás völgyéből. Azért így, mert ahány Mikulással mi mostanság találkozunk, annyival simán gátat lehetne építeni a Dunán, árvíz idején. Kezdődött ugye a Mikulás felvonulással, aztán szinte mindenhol, ahová csak elbotorkáltunk, belénk ütközött egy. Pedig ez egy kis falu. Az volt ebben így pont jó, hogy a Loli kezdeti rettegése átcsapott a "félek tőle, de tudom, hogy csokit ad" szellemében az "oda nem nézek, de a kezem nyújtom a csokiért" mutatványba. Egész pontosan be tudja lőni még csukott szemmel is, hogy hol áll a Delikvens, és jó irányba tartja a markát. Hmmm. Fejlődőképes a gyerek. Szóval mindennek azért örültünk, mert a Péntek maratoni Mikulásnapnak ígérkezett. Csapatostul mentünk a Spielgruppéba. Mikor Némi meglátta, hogy hová érkeztünk közölte: én ide nem megyek be! Na. Akkor sikerült beédesgetni azzal, hogy Loli és én is ottmaradunk. Ennek szellemében 10 centire sem volt hajlandó eltávolodni a lábamtól. Jött a Mikulás is, egy öreg b

Nevezett személyt azt hiszem, hogy mindenki ismeri. Aki meg nem, az legyen kedves megnézni a Ludas Matyit. Vajákos öregasszonyként Gobbi Hilda hangja egészen elképesztő. Szóval a helyzet az, hogy tegnap nem mentünk sem spielgruppéba sem pedig Mikulás villamosozni. Némi ismét kidőlt. Köhög és lázas. Nem olyan vészes, mint pár hete, de azért nem is olyan jó a helyzet. Vasárnap éjjel 4 különböző gyógyszert kellett belepumpálnom szegény gyerekbe, és ez egy kicsit elgondolkodtatott. Nem, ez így nem lesz jó. Így aztán tanácsot kértem a helyi Biri Nénétől. A tanács így szólt: disznózsírt a mellkasra. Láz ellen pedig a már ismert reszelt krumpli a zokniba. Az éjszakai zsírozás már meghozta az első eredményt: a köhögés kongó hangúból, hurutosra váltott. Az utasítás szerint 3 éjszaka alatt teljesen meg fog szűnni a köhögés. Hát remélem. A krumplis eljárást már ismertük, és kevesebb mint fél óra alatt egy fokot húzott le a lázból, ezt nem tudta kivitelezni sem a kúp, sem a kanalas orvosság. Egyéb

Le kell szögeznem, hogy az elmúlt hetünk nagyon vidám volt, de már a felére sem emlékszem a történteknek. Tudom, tudom, és nagyon szégyellem is magam. Valahogy úgy kezdődött, hogy hétfőn szokás szerint ment Némi spielgruppéba. Autóval mentünk érte, mert el akartam menni a brunaui migrosba venni egy pár barkácsolás kelléket, hogy saját magunk készíthessünk ajándékokat szeretteinknek. Mikor ezt közlöm a nagylánnyal, ő közli, hogy: Na oda én nem megyek. De volt nálam rágó, így mégis volt kedve jönni. Épp csak beülünk az autóba, amikor azt mondja: Anya, azt hiszem, hogy megérdemlek még egy rágógumit, de azonnal. Én: már kaptál, most pedig indulunk és vezetés közben nem fogok hátrafelé nyúlkálni. Némi:( valahogy így)  nem, nem, itt most valami félreértés van. Én MOST akarok egy rágógumit. Én: nincs, és most hagyjál, mert indulunk. Kiállok a helyről, elindulunk. Kb 1 km múlva Némi megszólal: Anya, azonnal állj meg! Baj van. Megállok: Mi a baj?  Némi: Nem kaptam még egy rágót. Na abban maradt