Csúszásban

Szurkoltunk, hogy essen a hó, de azt nem gondoltuk volna, hogy a harmadik napon már inkább azt szeretnénk, ha elállna... Ugyanis gyakorlatilag három napon át folyamatosan esett. Volt itt ritkás, sűrű, köddel, köd nélkül, olvadós, zimankós. A síelésnek tényleg remek. Mi azért szerettük volna, ha már egy picit látjuk a napot. Hja, az időjárás sosem lehet tökéletes...

 

De ne szaladjunk ennyire előre. Hétfőn reggel 10-kor kezdtük a sísulit, délelőtt-délutános műszakban. Noémi a kék hercegnő csoportba került, ami később módosult sárga hercegnőre. Első nap még a gyerekpályán csináltak formagyakorlatokat (kicsit csalódott is volt amiatt, hogy nem mehet fel): alakzatban lejönni, karikával a kézben párban, ugratón, libikókán, stb. Másnap viszont a hegynek vették az irányt: ülős lifttel fel, aztán kék pálya, amíg csak bírták. Délután már pályán jöttek le – piroson, merthogy az a kék zárva volt. Mára kinyitották, úgyhogy eljutottak oda is :)

 

Közben Lola sem pihent. Őt is egy hercegnős csoportba osztották, szép rózsaszín szalagot kapott. Az elején egészen egyszerű dolgokkal kezdték: gyalog föl, egyenesen le. Ebből mára eljutottak oda, hogy kötélbe kapaszkodóson fel, szlalomban le. Közben megtanult hegynek fölfelé menni lépcsőzve, meg a körhintával menni (ez utóbbi körbe-körbe húzza őket a havon). Szerintem a hét végére le fog jönni a legnagyobb gyerekpályán is – ahhoz képest, hogy tavaly gyakorlatilag nem síelt egyedül, szerintem nem rossz. Közben pedig előléptették sárgaövesnek, akarom mondani sárgaszalagosnak – ebben a csoportban már csak hatan vannak, odáig lett tőle.

 

Anya közben Kingivel van. Minden nap elmennek a boltba valamilyen ürüggyel, délután pedig meglátogatják a síbajnokokat. Mivel ma jó idő volt, még egy kis alpesi homokozás is belefért – hóval. 

 

A szállodánkban a szobák kétharmadát egyébként egy roppant furcsa csoport tölti ki. Elsőre csak az tűnt fel, hogy egytől-egyig mind nagyon csúnya. Konkrétan, amikor Kingivel barátkoznának, az mindig sírással végződik. Második ránézésre még az is feltűnik, mintha nem lennének szellemi képességeik csúcsán – bár amúgy nem gondolnám őket betegnek vagy klinikai esetnek. Szóval nem tudjuk, kifélék-

mifélék, de az biztos, hogy mindig jól megnéznek minket.

 

Apa pedig – nos, vagy egyre jobban síel, vagy az itteni piros pályák könnyebbek, mint máshol. Egyelőre ez utóbbira gyanakszom. Mondjuk úgy, hogy a pályák 80%-a piros, és igaz, hogy néha meredek, néha pedig keskeny, de a kettő egyszerre nem nagyon szokott lenni. Tegnap megkíséreltem egy csúcstámadást nevetséges 2000 m körül (helyi max.), de annyira időjárási helyzet volt köddel, széllel, hideggel, hogy kb. 100 m-rel a vége előtt elengedtem a csákányt a pálya mellett. Pedig ha tudtam volna, hogy a végén van egy Hütte... :) Lefelé pedig botról-botra navigálással sikerült lejönnöm, de a piros pálya még full ködben sem volt olyan rossz, maximum lassú. Délutánra néhol huplis lesz a helyzet, de amúgy remekül elvagyok a pályán. Most már csak évek kérdése, hogy Kingi is megnőjön, és Anya is elkezdhessen síelni...