Olasz nyaralás I.

Bevallom férfiasan/nőiesen, hogy olyan sűrűre terveztük a programunkat és annyi minden kikívánkozik, hogy úgy döntöttem, feldarabolom, mint hentes a marhát...
Na, akkor vágjuk meg!

A Bige

Nevezett hölgyeményt kölcsön kaptuk az útra Péter egyik magyar kollégájától. Bevallásuk szerint furcsán beszél magyarul, de ez csak azért van így, mert ők még nem hallottak más nyelven ilyet. Egyébként a Bige egy GPS navigáló, és tényleg nagyon jól jött. Érdekes volt a metamorfózisa: az autópályán, mikor semmi tennivaló nem volt, Apukám úgy emlegette: Na mi van kishölgy, nem mondasz semmit?? Normál úton, főúton: Na, mit mond a bige?
Aztán, ahogy fokozódott a hangulat, mert mondjuk nem arra mentünk, amerre mondta, és akkor leállt gondolkozni: Na mi van Ángyom?? Gondolkozol??, ha butaságot mondott, mondjuk pl: hogy 5 perc terelés van, mikor már egy órája álltunk a dugóban: Ez a Lady, nem az igazi...

De azért szuper volt. Az útvonalunk: Milánó- Peschiera del Grada - Velence - Sirmione - Lazise - Malcesine - Verona - Lugano - Adliswil. Minden elindulásunkkor megadtuk neki, hogy milyen helyre szeretnénk eljutni, merthogy tudta a nevezetességeket is. Simán elnavigált minket a velencei parkolóházba, meg Veronába is, pedig az elég komplikált ügy volt. Szóval jó hasznát vettük és még csak nem is szőke...
Egyébként rendszeresen előfordult, hogy rászólt Apa vagy Papa, hogy mi van már?! És erre rögtön mondott valami irányt! Azt hiszem nélküle, kicsit komolyabb tervezést igényelt volna a dolog, így viszont tök feleslegesen vettem meg az Olasz térképet. De sebaj, majd kölcsönadom, ha valaki kéri....

Az út

Papa eléggé aggódott Csütörtök reggel, mert kilenckor még semmi életjelet nem mutattunk, pedig előtte minden nap hét körül keltett mindenki a Némi. Szóval kilenckor aggódva bejött hozzánk, hogy: Nem akarunk elutazni?? Így aztán nem volt mit tenni, fel kellett kelni. Egész gyorsan összekaptuk magunkat, így fél tizenegykor már döngettünk a pályán Lugánó felé. Útközben gyönyörű hegyeket láttunk, mindegyiken kicsike alvó hósipka. Vagyis az éjszakai pára hó formájában ült a kobakjukon. Nagyon szép volt. San Bernardino - vagyis a Szent Bernát hágó felé mentünk, hogy lássuk a tájat, és igazán megérte a kerülő. Megálltunk tankolni egy helyen, ami 1412 méteren volt, és meglehetősen fáztunk. Igazándiból, ha tovább ott maradunk befagynak a nyílásaink..... Gyorsan mentünk tovább, és a hegy másik oldalán, a gyönyörű napsütésben megláttunk egy romot a távolban. Természetesen megálltunk és kinyújtóztattuk elgémberedett tagjainkat. Szép volt a rom, a táj és az idő. A képeket gondolom már láttátok.
Visszapattantunk, aztán irány az Olasz határ. Feltűnt valami, amikor átértünk csak nem tudtam megmondani, hogy mi..... Péter nevezte meg: ebben az országban van valami bájos lepukkantság. Igaza van. Ezért szeretem. Mármint a Pétert. A humoráért... meg a göndör fürtjeiért.... amiket odaképzelek. Szóval Milánó elég kiábrándító volt, mivel az ipari részén vágtunk át. De a part elég gyönyörű volt. Az egész olyan, mintha a tengerpart lenne édesvízzel. Ez volt az első napunk. Második nap elmentünk Velencébe, ami százakárhány kilométer, de végig van autópálya.  Nagyon fura kis hely. Jó az autónélküliség, csak a csónakok elég büdösek. De most elkanyarodtam.  Be lehet menni a szigetre egy pontig, ahol le kell parkolni valamelyik parkolóházban. Ki volt írva, hogy mindenki hagyja nyitva a kocsit és benne a kulcsot. Na ezt mi elég gázos, maffiás dolognak gondoltuk, mivel a mellettünk parkoló autókban nem volt benne a kulcs. Nagyon gyanús.... odamentem az őrhöz, hogy megtudjam, mi is a pálya.... de elég mogorva volt, hogy hagyjuk benne és kész.... én meg mondtam, hogy pukkadj meg és kész! Egyébként villámgyorsan lecserélődött a nyelvtudásom németről olaszra. Hihetetlen volt, hogy a tíz évvel ezelőtt tanultak, milyen gyorsan előjönnek. Vagyis mindent megértek, de alig tudok válaszolni. Szerintem, bár a többiek dicsértek, de erről mármint a nyelvekről, majd máskor... Szóval fájó szívvel, Péter még háromszor visszament, otthagytuk a kulcsot és az autót a parkolóban és nekivágtunk. Azzal kezdtük, hogy vettünk vaporetto bérletet, ami a vízibusz megfelelője. Tömeg volt, pedig utószezonban vagyunk. Bementünk a Szent Márk térre és ott belegázoltunk a galambok lelki világába. Van ott vagy százezer galamb és a két gyerek célul tűzte ki, hogy mindet megkergeti. Egész jól haladtunk, míg egy kanyar után rá nem jöttünk, hogy eddig csak a  töredékükkel találkoztunk. Vettünk egy euróért kukorica szemeket - rablás - és akkor következett a rémálom! Ezek a repülő patkányok kiszagolták a magokat és nekem repültek, a hajamra, kezemre, sikítottam a hogy tudtam.....istenem, ha nálam lett volna az elektromos teniszütő.....én lettem volna a Demolition Man.(a Pusztító ember) Péter nem bánta, hogy rászálltak, meg a Némi sem. Loli viszont elhatározta, hogy nem szórja ki nekik a magot, és hősiesen védte kezét. Készült vagy húsz kép, bár gondolom, már láttátok. Bevallom, nem mentünk be egyetlen múzeumba sem. Ez nem azért volt így, mert kretének vagyunk, hanem mert mindenütt több órás sorok álltak, és mert gyerekekkel nem tűnt olyan jó ötletnek. Egyébként a hely nem túlzottan gyerekbarát, talán csak egy híd volt, amire fel lehetett tolni a  babacsocsót, a többin úgy kellett végigcipelni. A wc helyzet meg egyenesen katasztrofális. Egy eurót kértek egy pisilésért ( svájci pályán 20 rappen volt), így volt pofám azt mondani, csak a gyereknek kell. De hát én is csak egy kis pisis vagyok, így igazolva érzem magam!
Végig sétáltunk jó pár sikátoron, meg megnéztük a Grande Canale-t. Igazán lenyűgöző, de nem tudnék itt élni. Azaz, szerintem nem egy élhető hely. De szép. Szerintem Mamáéknak is tetszett, igaz sokat ámuldoztak meg sóhajtoztak, de mást nem mondtak. Na, majd megkérdezem.
A harmadik nap reggelén úgy határoztunk, hogy megnézzük a Garda-tó környékét. Úgy kezdtük, hogy áthajózunk Sirmione-ba. Vagyis fél órát késtünk, mert lerobbant a hajónk, pont miután felszálltunk rá. Biztos megérezte a nagy elvárást, amit támasztottunk. Hamar összeszedte magát, és húsz perc múlva már ott is voltunk Sirmione-ban. Gyönyörű hely ez is. Ettünk finom fagyit majd Papát elütötte egy hülye angol. Angol Hülyék. Álltunk a várfal mellett. Mint a hering, szorosan. Papa lábban tartja a babacsocsót, hogy el ne guruljon. Szerencsére Lola a kezemben. Erre jön az angol, jobb kormányos, hülye angol, és úgy jön hogy elsodorja a Papa lábát és megnyomja a babacsocsót. Erre ahelyett, hogy elnézést kérne, megállna és pénzben kifejezné bánatát, int , hogy : de hát hova menjek, mindenütt ember! és tovább hajt. Hát igen, nyilvánvalóan az a legjobb taktika, ha az ember behajt egy zsúfolt helyre, hogy a falnak passzírozza azokat a mocskokat, akik elfoglalják a sétálóutcát. Majd gondolkodás nélkül tovább hajt. Legjobb és legkímélőbb módszer a pénztárcájára nézve. Mert a tömegben nem tudtuk leolvasni még a rendszámát se. Tehát, feladat: Ha valaki lát egy hülye angolt, adja meg a rendszámát, hogy beperelhessük. Ezek mind egyformák, nem kell, hogy járjon Sirmione-ban.
Megebédeltünk, majd futottunk a hajóhoz. Mikor kiderült, hogy nem a mienk, visszamentünk fagyizni. Egy gombóc 1,20 Euro, de cserébe, nem olyan sóherül mérik a gombócot. Visszahajóztunk Peschiera-ba, majd miután összekaptuk magunkat, elmentünk autóval a tó körül. Nagyon szép volt, tényleg mint egy tengerpart. Mármint hegyes- sziklás tengerpart. Szerpentinekkel meg minden. Malcesine-ben megvacsiztunk - a legrosszabb volt, de erről is majd később - és az éjszakába nyúlóan hazaautóztunk.
Vasárnap reggeli után összepakoltunk és elhagytuk a szállást. Izgultam, hogy mennyit kapunk vissza a kaucióból, mert Mama alatt összetört a teraszon egy műanyag szék. De a tulaj, csak nevetett. Gondolom ez volt az utolsó zöld műanyag székük, mert a többi mind fehér volt és kicsit jobb minőségű. Simán kifeküdt a szék anyukám alatt. Pedig már fogyózik. Szóval miután visszakaptuk a 100 eurónkat elmentünk Verona-ba. A bige simán elnavigált minket egy belvárosi parkolóházig, pedig nem volt egy egyszerű dolog. Szép volt a város, még Júlia erkélyét is láttuk. Nem akarok ennél részletesebb beszámolót írni, csak ha kéritek!
Egy körül indultunk haza, gondoltuk ezzel már kikerüljük a Monza-ba menők hadát. Igazunk volt, négy körül, már megint svájci földön Lugano-ban voltunk. Megálltunk megnézni a Swiss Miniatürt. Csúcs volt, ajánlom mindenkinek. A legnagyobb svájci látványosságok, méretarányosan kb egy méteresre megcsinálva. Meg mindenféle játék, amikre a gyerekek felülhetnek. Szép volt, jó volt, főleg, hogy eddig még nem voltunk Svájcban nagyon kirándulni. Most már tudjuk, hogy merre kellene menni. Sajnos azt az előnyt, amit a Monzásokkal szemben szereztünk, ezzel a megállóval elveszítettük, és a Bige is rosszul tudta, hogy mekkora a torlódás. Így az előrejelzett fél nyolc helyett fél tizenegyre értünk haza. Szép út volt. Köszönjük Apának, hogy vezetett, Mamának, hogy segített, Papának, hogy figyelt, Lolának, hogy nézett Néminek, hogy elkísért, Galaxynak, hogy kényelmet biztosított és nekem, hogy mindezt leírtam.

Folyt. köv.