Bejegyzések

Húson innen és túl

Már látom magam előtt, hogy Édes Jó Anyám két kezébe temeti állát, közben jobbra-balra billenti fejét, és halkan maga elé suttogja: Édes gyermekem, miért csinálod ezt magaddal!!! De csak azért, mert ő már tudja a címből, hogy mi következik. Azt történt ugyanis, hogy egy orvossal lezajlott érdekes hangvételű beszélgetés, majd egy nehezen álombahajló éjszaka után úgy döntöttem, hogy vegán életmódra váltok. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a hús és hústermékeken kívül tojást és tejet sem fogyasztok ezentúl. Péter elfogadta döntésemet, még ott az ágyban, persze taktikus volt a hely és idő, mert mit vont volna az maga után, ha azt mondja: na de minek?!... csak annyit kért tőlem, hogy ezt ne azonnal indítsam, hanem éljük meg a maga sonkás, kolbászos, zsíros valójában otthon a Húsvétot, és majd itthon a magunk kis csendességében...nem hiányzik sem az ő sem az én anyukámnak, hogy azzal toppanjunk haza a nagy feltámadásra, hogy én meg nem eszem meg, amit főztek.  És igen, ennek keretén belül volt

Egy hétvége a tengerentúlon

Beszélek az otthoniakkal, hogy mit csinálok a tengerentúlon hétvégén. Mondom, vásárolok. Biztos nehéz elhinni, hogy egy férfi egész nap ezt csinálja. Pedig nem áll messze a valóságtól. Hogy hihetőbb legyen, elmesélem a mai epizódot. Életem párja, még utazás előtt: Baba, hozzál már egy pizsamát, egy ilyen pöttyös pizsamát a “gepből”, amiből a múltkor is vettem. Apa Amerikába el. Persze a vásárlás első körében elfelejtettem, úgyhogy maradt a második körre. Autózok 15 km-t, bemegyek a boltba. Láttál már engem ruhaboltban vásárolni? Első reakció: jaj, hol vagyok? Csupa női ruha. Akkor biztos ez a nőiruha-osztály. Jaj, de hogy néz ki egy női pizsama? Némi keresgélés után találok néhány fehér-rózsaszín csíkos darabot. Lehet, hogy ez az? Van mellette nadrág is, külön. Bár arra a pöttyösre emlékezetből egyáltalán nem, de legalább egy rabruhára hasonlít. És különben is bugyik vannak mellette, tudja a franc. Kérdezzük meg az eladót. Eladó kedvesen visszavisz ugyanoda, ott vannak. Továbbra sem pö

A süti, a süti, a süti

Az alábbi levelet a Testvéremnek és Édesanyának szántam, ám sokan reklamáltak, hogy nem írok mostanában, ezért gondoltam, megosztom: Sziasztok, Már kétszer nem sikerült jól a Juci féle meggyes süti. Fogalmam sem volt, mi a fene baj van, mindent úgy csináltam, ahogy leírtam. Aztán eszembe jutott, hogy a tesóm tepsije jóval kisebb, mint az enyém. Lehet az van, hogy a légisességéhez megfelelő magasság is kell... na fogtam magam, és a barátoktól kapott egy kiló meglehetősen savanyú szilvát felkockáztam és beszórtam fahéjjal, de nem szórtam rá cukrot. Mert azt minek.  Megkevertem a masszát, egy kb akkora méretű tepsibe tettem, mint a tesómé, jól megtömtem a szilvával, majd kimentem falevelet söprögetni. Majd rájöttem, hogy meg kellene nyesni a szomorúfűzet is. Aztán gereblyéztem. Aztán megszomjaztam. A házba lépve nagyon kellemes illat fogadott........... nahát, Noémi süt valamit??? Majd rá kellett jönnöm, hogy ÉN sütök!!! Kikaptam a tepsit és pont, de pont a legjobb pillanatban. Még nem ég

Tél ide, tél oda

Kedves hallgatóink - kik saját hangjukon kénytelenek bennünket hallgatni - tisztelt közönségünk, valamint rég elfeledettnek hitt barátaink! A Dornbach Dokumentum stáb örömmel adja át szemelvényeit a télről. Kérjük fogadják szeretettel! Amikor a rózsaszín ködben elhangzott, hogy szeretett kis házikónkkal kapcsolatos minden feladat bennünket terhel, még nem láttuk a valóság rettenetes hólapátját. Sőt! Örültünk, hogy végre nem kell mindennel a házmesterre várni, majd mi mindent megoldunk. Eme büszkeséggel felturbóztatott ál-merészséggel vágtunk neki a szépen beköszöntő télnek. Lehetett volna olvasni a baljós jelekből, mint az októberben leesett 10 centiből, de mi vakok voltunk.  És reménykedtünk, igen, balga módon reménykedtünk egy jó sízezonban, meg hogy szép, FEHÉR telünk lesz. Na, fehérségből nem volt hiány. Meg sem tudom számolni azon reggelek sokaságát, mikor az óra jelzés után Péter kedvetlenül elhúzza a rolót a tetőtéri ablakunkon, elborzadva látja, hogy nem lát ki és vonul le hava

Állatkert az otthonomban

Gyerekként rajongtam Gerald Durell könyveiért. Titkon arról ábrándoztam, hogy majd egyszer nekem is jó sok veszélyes állatom lesz, és majd mind eldugdosom a szüleim elől, és majd híres etimológus leszek. Vagy rendőr. Vagy csak simán hibbant felnőtt. Persze nem mertem a húrt túlfeszíteni, így csak két árva hosszúszőrű tengerimalacot tartottam a meglévő háztályi állatállomány mellett (tyúk, disznó, Mama udvarán kacsa, Keresztanyáméknál gyöngytyúk), és persze kutya meg macska. Ebből is láthatjátok, micsoda sanyarú, állattalan gyermekkorom lehetett. Amikor beköltöztünk ebbe a szép, és mostanra már igazán megszeretett házunkba, nem hittem volna, hogy minden gyermekori álmom beteljesülhet. Rendszeresen dézsmálja a fű alatt rejtőző lárvákat egy BORZ, a  kukát nem tehetjük ki csak az elszállítás reggelén, mert a RÓKÁK rendszeresen a környéken járőrőznek. A nyáron a szomszéd kihívta a vadaspark dolgozóit, mert a terasz mellett álldogált egy ŐZ, és persze mindeközben Pascal a TEKInk úgy döntött,

Sokkterápia

Mindig, amikor úgy érezzük, hogy olyan kis békésen-rendesen éldegélünk, jön egy kis sokk, hogy megtudjuk lehetne ez máshogy is. Legutóbb például az én kedves jó emberem szülői értekezletre ment a Noémi tanárnőjéhez, hogy egy jó óra múltán sokkos állapotban térjen haza. Kérdeztem: mi van? - csak a fejét rázta erőst a bárszekrényt stírölte, és csak ült a fotelban, csak ült. Gondolom szíverősítőre vágyakozott. De aztán belevágott: 15 év! 15 évvel fiatalabb nálam a Noémi új osztályfőnöke! Ez az első munkahelye! -Drágám, ne izgasd magad, valahol neki is el kell kezdeni. Aztán persze még kiderült, hogy azért nem teljesen hülyék az iskolában sem, kapott egy idős tanerőt mentornak, aki figyeli a munkáját és akitől tanácsot kérhet. Egyenlőre örülünk, mert lelkes kis tanerő, és igyekszik a gyerekekbe is lelkesedést önteni.  Na de ezzel még nem volt vége.......... Péter csak a fejét rázta. Mint 5 perccel később kiderült, a szülők egy része reklamált, hogy kevés a házi (azóta több is lett), meg ho

Végre....

....... erőt tudtam venni magamon és leültem ide, hozzátok.  Nem azért nem ültem én ám eddig ide le, mert egy mérföldes nagy lusta röfi vagyok, hanem mert egy bányaló, akinek állítják, hogy már majdnem kiért a bányából, és a napsugár várja odakinnt, csak a fene se hiszi el. Hogy mivel van tele a csille?  Hát hétfő reggel mindenki elindul: Noémi isibe, Lola isibe, Kingi spielgruppéba, Apa dolgozni, és Anya is isibe, mert volt olyan ökör, hogy elvállalta, hogy a két épület között az októberi szünetig kísérgeti a gyerekeket oda- vissza, hogy biztosan ne tévedjenek el, és hogy még esetleg az óráikra is odaérjenek. Tehát reggel 8kor, mindenki balra el. Én magam már 9-re újra otthon vagyok, hogy aztán gyorsan feldobhassam az ebédet főni. Ha nem dobálózom nagyon durván, akkor 10-kor már megint az iskolánál várok, és most az ellenkező irányú forgalmat támogatom. Hazaérek félóra múlva. Az ebéd, talán ekkor még pont pattog, így azt gyorsan elrendezem. 11:40-re lesétálok Kingiért (szigorúan egy k