Bejegyzések

A süti, a süti, a süti

Az alábbi levelet a Testvéremnek és Édesanyának szántam, ám sokan reklamáltak, hogy nem írok mostanában, ezért gondoltam, megosztom: Sziasztok, Már kétszer nem sikerült jól a Juci féle meggyes süti. Fogalmam sem volt, mi a fene baj van, mindent úgy csináltam, ahogy leírtam. Aztán eszembe jutott, hogy a tesóm tepsije jóval kisebb, mint az enyém. Lehet az van, hogy a légisességéhez megfelelő magasság is kell... na fogtam magam, és a barátoktól kapott egy kiló meglehetősen savanyú szilvát felkockáztam és beszórtam fahéjjal, de nem szórtam rá cukrot. Mert azt minek.  Megkevertem a masszát, egy kb akkora méretű tepsibe tettem, mint a tesómé, jól megtömtem a szilvával, majd kimentem falevelet söprögetni. Majd rájöttem, hogy meg kellene nyesni a szomorúfűzet is. Aztán gereblyéztem. Aztán megszomjaztam. A házba lépve nagyon kellemes illat fogadott........... nahát, Noémi süt valamit??? Majd rá kellett jönnöm, hogy ÉN sütök!!! Kikaptam a tepsit és pont, de pont a legjobb pillanatban. Még ne...

Tél ide, tél oda

Kedves hallgatóink - kik saját hangjukon kénytelenek bennünket hallgatni - tisztelt közönségünk, valamint rég elfeledettnek hitt barátaink! A Dornbach Dokumentum stáb örömmel adja át szemelvényeit a télről. Kérjük fogadják szeretettel! Amikor a rózsaszín ködben elhangzott, hogy szeretett kis házikónkkal kapcsolatos minden feladat bennünket terhel, még nem láttuk a valóság rettenetes hólapátját. Sőt! Örültünk, hogy végre nem kell mindennel a házmesterre várni, majd mi mindent megoldunk. Eme büszkeséggel felturbóztatott ál-merészséggel vágtunk neki a szépen beköszöntő télnek. Lehetett volna olvasni a baljós jelekből, mint az októberben leesett 10 centiből, de mi vakok voltunk.  És reménykedtünk, igen, balga módon reménykedtünk egy jó sízezonban, meg hogy szép, FEHÉR telünk lesz. Na, fehérségből nem volt hiány. Meg sem tudom számolni azon reggelek sokaságát, mikor az óra jelzés után Péter kedvetlenül elhúzza a rolót a tetőtéri ablakunkon, elborzadva látja, hogy nem lát ki és vonul le ...

Állatkert az otthonomban

Gyerekként rajongtam Gerald Durell könyveiért. Titkon arról ábrándoztam, hogy majd egyszer nekem is jó sok veszélyes állatom lesz, és majd mind eldugdosom a szüleim elől, és majd híres etimológus leszek. Vagy rendőr. Vagy csak simán hibbant felnőtt. Persze nem mertem a húrt túlfeszíteni, így csak két árva hosszúszőrű tengerimalacot tartottam a meglévő háztályi állatállomány mellett (tyúk, disznó, Mama udvarán kacsa, Keresztanyáméknál gyöngytyúk), és persze kutya meg macska. Ebből is láthatjátok, micsoda sanyarú, állattalan gyermekkorom lehetett. Amikor beköltöztünk ebbe a szép, és mostanra már igazán megszeretett házunkba, nem hittem volna, hogy minden gyermekori álmom beteljesülhet. Rendszeresen dézsmálja a fű alatt rejtőző lárvákat egy BORZ, a  kukát nem tehetjük ki csak az elszállítás reggelén, mert a RÓKÁK rendszeresen a környéken járőrőznek. A nyáron a szomszéd kihívta a vadaspark dolgozóit, mert a terasz mellett álldogált egy ŐZ, és persze mindeközben Pascal a TEKInk úgy dönt...

Sokkterápia

Mindig, amikor úgy érezzük, hogy olyan kis békésen-rendesen éldegélünk, jön egy kis sokk, hogy megtudjuk lehetne ez máshogy is. Legutóbb például az én kedves jó emberem szülői értekezletre ment a Noémi tanárnőjéhez, hogy egy jó óra múltán sokkos állapotban térjen haza. Kérdeztem: mi van? - csak a fejét rázta erőst a bárszekrényt stírölte, és csak ült a fotelban, csak ült. Gondolom szíverősítőre vágyakozott. De aztán belevágott: 15 év! 15 évvel fiatalabb nálam a Noémi új osztályfőnöke! Ez az első munkahelye! -Drágám, ne izgasd magad, valahol neki is el kell kezdeni. Aztán persze még kiderült, hogy azért nem teljesen hülyék az iskolában sem, kapott egy idős tanerőt mentornak, aki figyeli a munkáját és akitől tanácsot kérhet. Egyenlőre örülünk, mert lelkes kis tanerő, és igyekszik a gyerekekbe is lelkesedést önteni.  Na de ezzel még nem volt vége.......... Péter csak a fejét rázta. Mint 5 perccel később kiderült, a szülők egy része reklamált, hogy kevés a házi (azóta több is lett), meg ho...

Végre....

....... erőt tudtam venni magamon és leültem ide, hozzátok.  Nem azért nem ültem én ám eddig ide le, mert egy mérföldes nagy lusta röfi vagyok, hanem mert egy bányaló, akinek állítják, hogy már majdnem kiért a bányából, és a napsugár várja odakinnt, csak a fene se hiszi el. Hogy mivel van tele a csille?  Hát hétfő reggel mindenki elindul: Noémi isibe, Lola isibe, Kingi spielgruppéba, Apa dolgozni, és Anya is isibe, mert volt olyan ökör, hogy elvállalta, hogy a két épület között az októberi szünetig kísérgeti a gyerekeket oda- vissza, hogy biztosan ne tévedjenek el, és hogy még esetleg az óráikra is odaérjenek. Tehát reggel 8kor, mindenki balra el. Én magam már 9-re újra otthon vagyok, hogy aztán gyorsan feldobhassam az ebédet főni. Ha nem dobálózom nagyon durván, akkor 10-kor már megint az iskolánál várok, és most az ellenkező irányú forgalmat támogatom. Hazaérek félóra múlva. Az ebéd, talán ekkor még pont pattog, így azt gyorsan elrendezem. 11:40-re lesétálok Kingiért (szigorúan egy k...

Szökevény

Nem emlékszem már teljesen kristálytisztán, hogy említettük-e már, de tavasszal 6 tagúra bővült kicsi családunk. Pascal egy most augusztusban egy évessé nőtt görög teki. Rettentő édes, nagyon szeretjük, de halljátok, ennek a kis macilacinak borsó van a fenekében. Elvileg ugye terráriumban lakik.. Előírás szerint a minimális mérete a páncélméret 5X. Namost őkelme jelenleg durván 6 cm-es, szóval nem kell neki egy barlang. Persze vettünk neki egy szép nagyot. Amint beköszöntött a jóidő, kivittük, hadd szívja a friss svájci levegőt. Na ezzel nem is volt egy darabig semmi gond. Reggel kitettem a kertbe, este könnyűszerrel megtaláltam, bevittem. Ennyi. Nade, elérkezett a nyaralásunk ideje. Vagyis mi mind, persze őkegyelmessége nélkül repülőre szándékoztunk, hogy Menorcán süttessük, és a tengerrel nyalassuk kecses lábainkat. Ez a mi kis törpeségünk ezen úgy felszívta magát, hogy előző este elbújt, és éjjel 11-ig még rögtönzött, életveszélyes lámpával sem találtam meg. Másnap reggel, szakadó e...

Beköltözve

Hát ez a nap is eljött. Itt ülök a nappaliban, két himlős gyerek között, hulla fáradtan az egész napos lépcsőmászástól, de kész. Na mondjuk nem teljesen, de nagyjából. Azzal kezdődött, hogy az előzőt megelőző szombaton hősies vezetés után megérkeztek a Tesómék. Vagyis nem is itt keződik, hanem csütörtökön, amikor kitaláltam, hogy kijavítom a tetőtéri szoba padlószőnyeg hibáit, vettem pár színes padlószőnyeg darabot és nekiláttam. Aztán meg megvakartam a fejem és felhívtam Pétert, hogy baj van. Tetőtéri szoba, komplett padlószőnyeg csere. Így aztán a péntek délutánom és a kezem épsége arra ment, hogy felrángassam az elporladt padlószőnyeget a betonról. És ekkor szombaton megérkeztek Juciék. Vasárnap kollektíve átvonultunk a HÁZhoz, és míg a gyerekek megpróbáltak kastélyt épteni kartondobozból, addig a fiúk elkezdték összerakni a lapraszerelt konyha szekrény vázakat, és mi nagy csajok leraktuk a padlószőnyeget. Ez persze azzal kezdődött, hogy a garázsban lévő előző nap megvett, kb száz k...