Bejegyzések

Apokalipszis Most

Minden év végén van legalább egy társaság, aki a világvégét várja. Na, akkor most itt a bizonyíték, hogy most valóban itt van a Vég! 1: Péter megette a Tojáslevest és közölte, hogy máskor is csinálhatok. 2: A két gyerek teljesen egyedül és önállóan berakta a lejátszóba Apa karácsonyra kapott AC/DC cd-jét ét és nekiálltak rá táncolni és dühöngeni. 3: Valahogy elfelejtődött, hogy vacsorát is kellene csinálni, így az ünnepi évbúcsúztató vacsora állt: lángos, wok husi maradék (csirkemellből, hogy el tudja kaparni a szerencsénket) gyorsan összedobott sajtsaláta és tormás sonkatekercsből. Na meg hozzá kenyér és főtt tojás. 4: Mindenkinek - kivéve engem - csináltam egy koktélt, erre Némi kiborította az elsőt, a második pohárat összetörte, persze a tartalma is kiborult. Nem merek neki többet csinálni, nem akarom, hogy lezúzza a lakást. 5: Most nagy röhögés közepette a svájci tévét nézik........olyan bakiparádé féle van, de a nagylány nagyon beidult tőle....annyira röhög, hogy nem hallani tőle ...

Bódog Szüszinaaapoooot!!!

.......neeekeeem! Köszi mindenkinek! Még így a krisztusi kor előtt egy évvel, kétgyerekesen és egy kellemetlen vírus után is jó volt. Bár azért legközelebb, lehet hogy jobb, ha járókeretet hoz a szülinapi tündér. Merthogy idén koktélos készletet kértem tőle, ugyanis......... Amikor nagy ravaszul megszerveztem (vagyis a Das Team megszervezte) Kinga lánybúcsúját, nagyban feldobta mindenki hangulatát a koktélozás. Persze nem ringatom magam hiú ábrándokba, nyilván az alkoholtartalom volt az oka, mégis volt benne egy kis igazi, hamisítatlan konzerv nélküliség. Vagyis, hogy ez ott és akkor frissen készült és nem csak kinyitottunk egy üveget és vedeltük belőle a levet. Na és akkor ott megérett bennem az elhatározás. Vagyis nem. Csak simán hazajöttem, viszont pár napon belül, a diétám keretében Péternek elkészítettem az egyik koktélt, ami nagy kedvence lett, és valahogy ő is úgy gondolta, hogy ez most valami valódi élvezet, nem csak konzerv. Így amikor kijelentettem, hogy jó lenne egy koktélo...

G1 telefon a Jézuskától

Magam sem hiszek el minden pletykát, amit a Google-ról terjesztenek, de ez igaznak bizonyult: kaptam egy G1-es telefont karácsonyi ajándék gyanánt a munkáltatómtól, sok kollegámmal együtt . A Google-telefonként is emlegetett G1 valójában a taiwani HTC cég készüléke, de a világon elsőként hordozza a Google által fejlesztett ingyenes Android operációs rendszert. Az én G1-esem fejlesztői változat, azaz semmilyen SIM, Bootloader vagy másmilyen lock nincs benne. Így aztán semmi sem állja útját, hogy fej-fej mellett küzdjön lassan két éves E61-esemmel (és az S60 3rd Editionnel). Íme az első tapasztalatok: A G1-es is ugyanolyan lassan bootol be, mint az E61. Viszont ha már egyszer felállt a rendszer, elég gyorsnak érződik. Nagyon kúl az érintős kijelzőt bökdösni és ide-oda ráncigálni az ujjunkat, főleg, hogy (általában) gyorsan követi a telefon. Viszont amikor mégsem, az zavaró tud lenni: gyakran semmi visszajelzést sem kapok arról, hogy a telefon "vette-e az adást", vagy sem. A fe...

Schulsilvester

Péntek reggel különleges napra ébredtünk. Ez az óév utolsó tanítási napja, amit hagyományosan schulsilvester-rel ünnepelnek a pedagógusok-gyerekek. Nekünk egyébként nagy mákunk van, mert lehet, hogy Kommandant Frau Waespe libasorban tereli a gyerekeket, viszont annyira nem mazochista, hogy a buli kedvéért hajnalok hajnalára rendelje be a gyerekeket, mint ez történt barátainkkal. Sőt. Kommandante Frau Waespe nagyon kedvesen, nyolc órakor elindulva, saját lakásaiknál szedte össze egyenként a gyerekeket, azzal a felkéréssel, hogy mindenkinél legyen valami hangos zajt, ricsajt keltő eszköz. Volt, aki egy fazék és merőkanál kombival érkezett, volt csörgő, meg ilyesmik. Na de most előre futottam. Apa lekísérte a kellően csodálkozó Lolit a spielgruppéba, míg én a Nagylánnyal megreggeliztem és elkezdtünk felöltözni. Még nem volt idő kimenni (hiszen 9-re prognosztizálta K.F.Waespe az érkezését a már összegyűjtött gyereksereggel), de mivel trombitálást hallottunk, jobbnak láttuk kimenni. Épp idő...

Baljós rét

Valahányszor elhangzott a kérdés: címe? Én korrektül megadtam a választ: Finsterrütistrasse. Az esetek túlnyomó részében erre minimum egy mosolyt, esetleg egy visszakérdezést, de alapjáratban egy felhúzott szemöldököt kaptam.  Úgy különösebben nem foglalkoztam a dologgal, mert hát ugye furcsa nevű utcáink nekünk is vannak és nagy naivan azt gondoltam, hogy a Fentser (ablak) szóból van valahogy svájci módra elszármaztatva. Aztán egyszer csak lett itt egy pár, akik ősosztrákként nagy érdeklődést mutattak a svájci dialektus kivesézésére, és mint Google dolgozók, igyekeztek velünk is megosztani a nagy tudást. Mondandójuk fele, ősmagyarként nem nagyon érdekelt, de amikor elértünk a Finsterrütihez, már én is figyeltem. Nos, nem ablak. De még csak nem is ajtó, sőt köze nincs az elkülönítéshez. A Finsterrüti nem más, mint a BALJÓS RÉT. És ettől én egész boldog lettem. Kicsit uncsi már a Kossuth utcában lakni, nem kevésbé letargiás a Dózsa György út- - na de ki mondhatja el igazán, hogy a B...

csiki-csoki-csiga

Úgy esett, hogy kedvünk szottyant valami süteményt sütni. Mivel a piskótaszerű cuccok, bár egyszerűek, most nem voltak szimpatikusak, egy huszárvágással a kakaós csiga mellé tettük le a voksot. Meg kell mondjam a Loli nagyon lelkes kiskukta. Anno, a Noémi is szeretett segédkezni a konyhában, de ahhoz képest a Loli kész szakács. Konkrétan a tészta dagasztása közben, könyörögnöm kellett neki, hogy ugyan már, engedjen engem is oda, mert ebből így nem lesz süti soha. És mindeközben hangosan veszekszik velem, hogy "Anya, engedj oda!!!!" És persze volt nagy felháborodás is, mikor lezártam a kelesztőtálat és közöltem vele, hogy most félórát várni kell. Micsoda badarság! Effektíve védőbástyát kellett emelnem a kelesztőtál köré, mert a kiskukta mindenáron akarta még egy kicsit gyúrni. Na gondoltam, lesz itt majd nagy boldogság, mikor megkenjük a kakaós-vajas-cukorral. Azt azért megint nem gondoltam - micsoda naivság - hogy megint úgy kell könyörögnöm, hogy én is odaférhessek... A buli...

Anya, majd én!

Miután a fiúk ilyen jól kivesézték a telefon témakört, jöjjön valami könnyedebb téma. Már egy ideje havazik itten, úgyhogy miután meghozta a Coop a házhoz rendelt nagybevásárlást (már nem bírom sem a cipekedést, sem a mászkálást, ráadásul klassz kis lépcsőmászó géppel hozzák fel az ajtónkig), kimentem a csajokkal rosszalkodni a hóba. Igaz, hogy az ember már kezd jobban lenni, vagyis már 36 órája nem lázas és egész elfogadható a fizimiskája is, de azért jobb egy kicsit magára hagyni.... Szóval megpróbálkoztunk a szánkózással. Ezen azt értem, hogy az óriás rózsaszín csúszkát ragadtuk magunkhoz és uccu. Csakhogy a hó tapad, de rendesen. Akkor nuku szánkó. Hóembert nem tudunk így hárman építeni. Konkrétan kifejtve, nem tudok hajolgatni, térden mászni meg már 5 éves korom óta nem bírok, és ha még a csajok meg is csinálnák a hóember alkatrészeit is, nem bírom őket a helyükre emelni. Így aztán abban maradtunk, hogy én állok és nézem, ahogy ők legurulósat játszanak. Vagyis legurulnak a kb 10 ...