Schulsilvester

Péntek reggel különleges napra ébredtünk. Ez az óév utolsó tanítási napja, amit hagyományosan schulsilvester-rel ünnepelnek a pedagógusok-gyerekek. Nekünk egyébként nagy mákunk van, mert lehet, hogy Kommandant Frau Waespe libasorban tereli a gyerekeket, viszont annyira nem mazochista, hogy a buli kedvéért hajnalok hajnalára rendelje be a gyerekeket, mint ez történt barátainkkal. Sőt. Kommandante Frau Waespe nagyon kedvesen, nyolc órakor elindulva, saját lakásaiknál szedte össze egyenként a gyerekeket, azzal a felkéréssel, hogy mindenkinél legyen valami hangos zajt, ricsajt keltő eszköz. Volt, aki egy fazék és merőkanál kombival érkezett, volt csörgő, meg ilyesmik. Na de most előre futottam. Apa lekísérte a kellően csodálkozó Lolit a spielgruppéba, míg én a Nagylánnyal megreggeliztem és elkezdtünk felöltözni. Még nem volt idő kimenni (hiszen 9-re prognosztizálta K.F.Waespe az érkezését a már összegyűjtött gyereksereggel), de mivel trombitálást hallottunk, jobbnak láttuk kimenni. Épp időben érkeztünk, mert Ők érkeztek meg. Néminek adtam egy Óriás Trombitából származó fújókát- jó öblös, mély hangot adott ki - és szinte azonnal indulni akart. Kórusban kellemes ünnepeket kívántak nekünk a gyerekek (Péter is befutott közben) és ezzel elvonultak a következő címre. Figyeltük őket egy darabig, mind nagyon lelkesen zajongott a saját zajkeltőjével. És nagyon boldognak néztek ki.  Kicsit magányosak lettünk hirtelen. Se kislány, se nagylány, csak ketten otthon - na igen, az uram annyira hycomat, hogy megint orvoshoz kellett mennie, és előtte már nem érte meg bemenni a melóhelyre. Szóval nagyon rég nem volt ilyen. Ennek örömére, kihasználva a vissza nem térő alkalmat Péter azonnal befeküdt az ágyba és meg elvonultam hajat mosni. Így utólag belegondolva, szinte biztos, hogy nem vagyunk normálisak, de Péter tényleg használhatatlan, rám meg már nagyon rám fért egy hajmosás. Azért abban is biztos vagyok, hogy majd 30 év múlva, a kandalló mellet egyszer az orra alá fogom dörgölni: Emlékszel, amikor még csak négyen voltunk és a két kiskorú nem volt otthon, te képes voltál visszaaludni én meg mentem hajat mosni!! Pedig akár ki is porszívózhattunk volna!!!

Péter fél 11-kor balra el, én meg kicsit úgy csináltam, mintha élnék: összepakoltam, felmostam, főztem. Épp csak elütötte a nagytorony a 11-et, amikor a Nagylány hangosan bekiabált: Na, itt vagyok!!!! És tényleg ott volt. Ja, azt el is felejtettem mondani, hogy mielőtt elindult a lelkére csomóztam, hogy hozza haza a torna zsákját, hogy kimoshassam a torna cuccát. Erre előadta nekem, hogy mit fog mondani majd a Frau Waespe-nek és halálosan meglepődtem, hogy nagyon tutira megfogalmazta, hogy mit is akarok: volt benne múlt idő (Anyukám azt mondta, hogy), és az igéket is jól ragozta, csak a szórend nem volt pontos, de egyébként teljesen okés volt. Nagyon megdicsértem és büszke is magára. Csak a torna cuccot nem hozta haza. Sebaj, úgyis mindjárt lemegyünk a Loliért, majd akkor elhozzuk. Már a megállónál jártunk, amikor felajánlotta, hogy előre szalad és majd ő elkéri a cuccot - biztos el akarta mondani a szépen összeszedett mondandóját.

A kérdésre, hogy hogyan érezte magát a Schulsilvesteren, azt válaszolta: Anya, ez egy csúcs-szupi nap volt!!!! És még délután is bele-bele fújt a trombitájába. Most Nyugati szél fúj, füleljetek, hátha meghalljátok a mi kis trombitásunkat!

Péter update (Na nem olyasmi, mint a Norbi féle): annyira nem beteg, de remekül alakítja a beteget - szerintem befigyelhetne neki egy Oscar. Mint azt a doki is megállapította, mozgáshiányos a kicsike, és kéne neki valamit ügyködni. Mivel nekem MÚLTAM van - na jó, egyszer harmadikok lettünk a területi tornászversenyen és ezzel két(?) hetes eddzőtáborozást nyertünk a vadregényes Csehszlovákiába, kukoricacímerezéssel és nagy kommunista barátkozással fűszerezve, na meg egyszer országos Toldi-Kondi bajnokságot nyertem, de ennyi - szóval gondoltam lecsekkolom a srácot. Mivel megengedte, leírom. Én, a hetedik hónapban lévő kismama egyenes háttal jobban előre tudok hajolni, mint ő. Bár hozzáteszem, azt amit Őkelme előrehajlás címen művelt, az legjobb esetben is csak valami fejem lejjebb legyen, mint a vállam műveletsor volt. És a többi gyakorlatra most ki sem térnék. Nagyon gáz. De a gyerekeket jól elszórakoztatta, és már ez is valami. Azért nem hagyjuk ennyiben, ha belepusztul is megtanítom előre hajolni egyenes háttal- nincs kegyelem!

Baby update: a pirinyó jól van. Én már lassan hozzászokom a korgó gyomorral alváshoz, és az sem nagyon zavar, ha valaki jóízűen eszik előttem. Egy gyengém van csupán, aminek nem tudok ellenállni: a Subwaysben kapható Choccolate Chip Cookie. Valami fantasztikus. Szerencsére egyszerű a kísértésnek ellenállni, nem megyek Subways közelébe. És mivel Adliswilben nincs ilyen üzlet, a gond kb 3 hétre megoldva. Azért már most elkezdtem lezsírozni a barátokkal, hogy ha megszületett Karate Kid, ki mit fog nekem sütni és rohamtempóban behozni a kórházba - ha lehet, már a két órás megfigyelési időszakra időzítve. Addig meg majdcsak megleszünk valahogy, nem?