Dornbachok Kalandjai Svájcban

Még amikor eljöttem az előző munkahelyemről, kaptam ajándékba egy ilyet , BH-501 fedőnéven. Lelkesen fogadtam, minden lehetőséget megragadtam, hogy eggyel kevesebb zsinórom legyen. Használni nem volt egyszerű, sajnos a telefonom nem tud sztereó hangot adni vezeték nélkül. Jobs úr pedig úgy gondolta, ez a Mac OS X Tigerben még nem egy alapvető funkció az ilyen eszközök kezelése. (Előtte a Windows-zal is szívtam, az sem ment igazán.) Szerencsére év elején megjelent a Leopard, azóta lelkes felhasználója voltam a vezetéknélküli fülhallgatónak. Nagyon szerettem, még a nyomtatóig is el tudtam vele menni zenehallgatás közben. Azt az apró hibát pedig, hogy töltés közben nem lehet hallgatni, elnéztem neki. (Elvégre vezeték nélküli, vagy mi.) Sajnos úgy tűnik, az elmúlt 8 hónap intenzív zenehallgatás kikészítette, merthogy eltörött szegény. Pedig nem dobáltam, vigyáztam rá (a MacBook-ommal ellentétben, de azt egy másik posztban majd). Viszont úgy tűnik, hogy a fülnél levő rugalmas műanyag darab ...

Webes jelenlétünk annyira letaglózó, hogy már más a blogján is mi szolgáltatjuk a témát: http://blog.tegla.net/archives/2008/08/24/Dornbachjaras_volt_nalunk/

Reggel indulás előtt megkérdeztem a nagylányt (mint minden reggel), hogy menjünk érte, avagy ne. Hosszas gondolkodás után rávágta: NE. Na ettől egy kicsit bepánikoltam és gyorsan kikönyörögtem, hogy azért találkozzunk az alagút bejáratánál. Merthogy - kis picológia - onnan nem lát minket senki, de Ő tudhatja, hogy ott vagyunk. Így egyedül is jön, meg nem is. Pont mint a mesében. Ha érte megyünk a Lolival, akkor kb negyed egy körül szoktunk az alagúthoz érni - valahogy lassabban haladunk, mint a meztelen csigák - ezért úgy kalkuláltam, hogy 12 előtt öt perccel fogunk Lolival elindulni, és majd míg várunk rá láthatatlanul, igyekszünk a frászt hozni az ott tanyázó nagy fekete hernyócsapatra. A tervből semmi sem lett. 12:02 -kor érünk oda, és a NAGYLÁNY már 3 lépés távolságon belül volt. Kezeit széttárva megölelte a tesóját, adott neki egy nagy puszit, majd közölte: Na itt vagyok, mehetünk! Én meg néztem, mint vak a moziban! Loli persze azonnal reklamálni kezdett a hernyó piszkálás elnapol...

Minálunk már javában tart az iskolaszezon. Igen, tessék szörnyülködni! Itt csak 5 hét a nyári szünet. Most mi is kellően izgatottan vártuk a kezdetet, olyannyira, hogy az utolsó két napon Némivel alig lehetett bírni. Szóval a nagylánynak kezdődött az ovi, Lolinak pedig a Spielgruppe. És bizony az oviban itt nincs beszoktatás. Értsd úgy: Apa elkísérheti az ajtóig, de aztán bye-bye! Kicsit féltem, hogy mi lesz majd a Noémivel, de amikor érte mentem délben (csak délig tart) azzal fogadott: Miért jöttél értem, már nagylány vagyok, egyedül is haza tudok menni!! Hoppá! Nagy kézmorzsolgatás közepette bocsánatáért esedeztem, minek hatására megengedte, hogy pár lépéssel mögötte haladva hazamenjünk "együtt". Azóta minden reggel nagyon lelkesen ébred és szinte rohan oviba. Nagyon büszke magára. Az ovis fényvisszaverő mellénykét még akkor is fel kell vennünk, ha csak a játszótérre megyünk ki.  És persze sokat panaszkodik arra a " kis félős kisfiú"-ra aki minden nap sír. Ped...

A hét végén volt egy jó kis Metallica koncert. Nem, sajnos nem voltam, mert előtte igen keveset aludtam, és nem lett volna jó. Viszont volt egy momentum, ami megragadott a haverok beszámolóiból. Pontban 10 órakor lett vége. Ez többek között azért is figyelemreméltó, mert az előzetes tájékoztatás szerint pontban 10-kor kellett végének lennie. Véletlen? Aligha... Ez it kérem szépen Svájc. 10 óra 1 perckor már biztosan hívta volna valaki a rendőröket :)

Ülünk a kocsiban. Idilli az állapot, a gyerekek alszanak, Apa vezet, Anya nincs rosszul. Hazafelé tartunk ( akkor most két legyet ütök egy csapásra, mert mindenki megtudja, hogy szerencsésen oda- és hazaértünk! Szerintem, minimum egy Pulitzer, nem?). Péter sandán rám néz....... Mi van, Bébi?? Mit nézel?.......... Csak kíváncsi vagyok, mit fogsz erről a blogra írni!!! Nahát. De fura, hát Ő is ott volt, vagy nem? Csak nem okozok neki vele olyan nagy meglepetést... vagy igen??  Úgyhogy most elég nagy rajtam a nyomás. Ezért a forradalmi ötleteimet félretéve, most a hagyományos levélírás formáihoz nyúlok vissza. És mivel a férjem a legkíváncsibb, hát (bocsássatok meg) most neki írok! Kedves Péter! Először is szeretettel üdvözlünk a Como-tó partjáról. Kicsit izgalmas volt az utunk ide, mert bár tudtuk, hogy miféle hágón is kell átkelnünk, azért ezt nem sejtettük... Szórakoztató volt, bár lehet nem a legjobb szót használom, amikor megláttuk, hogy hol is mennek az autók és hogy mi is ott...

Megint ránk virradt egy nemzeti augusztus 1. Az idei kampány így szólt: Raclettezzen a nemzettel!! Mindenki raclettet egyen aug.1-jén! A raclett jó és finom, és jó lenne abban a tudatban lefeküdni, hogy együtt racletteztem 8 millió emberrel. Mondjuk szerintem jobb mint együtt kocsit gyújtogatni pár százzal. Bár... és megértem, ha valaki irtózik a tömegtől....... Apába belebújt a kisördög, hogy csináljunk már valamit a szabad pénteken. Mondjuk megpróbáltuk megakasztani az elhatározásában, de pár óra után be kellett látnunk, hogy tele van ötletekkel és mindenki jobban jár, ha egy kicsit engedünk neki. Így aztán nagy sóhajtások közepette elindultunk megnézni egy kertet, ahol teknősök vannak szabadon. Vagyok olyan aggódó, hogy odaraktam a gyerekeknek az esőkabátot, és vagyok olyan laza, hogy magunknak nem raktam semmit.... persze megáztunk. A kert tetszett, szép volt és a teknősök is aranyosak voltak, sőt a pálmaházban (ingyenes az egész) még tukánt is láttunk. De azért mégiscsak megáztunk...