Hossssszú hétvége

Megint ránk virradt egy nemzeti augusztus 1. Az idei kampány így szólt: Raclettezzen a nemzettel!! Mindenki raclettet egyen aug.1-jén! A raclett jó és finom, és jó lenne abban a tudatban lefeküdni, hogy együtt racletteztem 8 millió emberrel. Mondjuk szerintem jobb mint együtt kocsit gyújtogatni pár százzal. Bár... és megértem, ha valaki irtózik a tömegtől....... Apába belebújt a kisördög, hogy csináljunk már valamit a szabad pénteken. Mondjuk megpróbáltuk megakasztani az elhatározásában, de pár óra után be kellett látnunk, hogy tele van ötletekkel és mindenki jobban jár, ha egy kicsit engedünk neki. Így aztán nagy sóhajtások közepette elindultunk megnézni egy kertet, ahol teknősök vannak szabadon. Vagyok olyan aggódó, hogy odaraktam a gyerekeknek az esőkabátot, és vagyok olyan laza, hogy magunknak nem raktam semmit.... persze megáztunk. A kert tetszett, szép volt és a teknősök is aranyosak voltak, sőt a pálmaházban (ingyenes az egész) még tukánt is láttunk. De azért mégiscsak megáztunk. 3 órával később már újra otthon voltunk és szárítgattuk magunkat. Estére Nem csináltam raclettet, mert mi végül is egy másik nemzethez tartozunk.......és most emiatt egy kicsit rosszul is érzem magam.

//Mióta egy kedves ismerősöm beszólt, hogy a panaché nem sör, én marha, pedig hangosan felolvastam Apának, nos azóta Almababa sem akarja meginni. Úgyhogy most itt állok a mit igyak kellős közepén!!!! (ti: szomjas vagyok, mindjárt jövök)//

Szombat reggel Apa azzal az elhatározással kelt fel, hogy IRÁNY LEGOLAND! Mivel a tegnapi lelkesedését is megpróbáltuk belé fojtani, jobb taktikának tűnt mellé állni, nem mellesleg a gyerekek sikongatva kiabálták, hogy: Legoland!! Legoland!! Hát akkor menjünk.

Délben indultunk, négyre értünk oda. Most főszezon van, ezért este 10-ig nyitva vannak. Bementünk, a gyerekek persze azonnal kenuztak meg vonatoztak egy nagyot. Fél nyolckor csak úgy tudtuk őket nagy nehezen elrángatni, hogy percenként elmondtam: holnap jövünk vissza, most a szállodába megyünk!!! Nem nagyon akarták elhinni. De azért beletörődtek. Ugyanott szálltunk meg, ahol a Tesómékkal, csak most a másodikon kaptunk szobát, ami sajnos azt jelentette, hogy majd megsültünk egész éjjel. Legalábbis nekem nagyon melegem volt. Meg a Péternek is. A hétalvó kelt legkorábban (meglepődtünk) kimászott az utazóágyból és azt mondta: Szólok Noéminek, Legolandbe megyünk. Mielőtt közbe léphettünk volna megszólalt a nagylány: Loli, menjünk!!!

Nagy nehezen sikerült velük megértetni, hogy 1: még pizsamában vannak. 2: jó lenne megreggelizni. 3: még nincs nyitva Legoland. Mondjuk nem volt egy könnyű menet. Ha nincs kulcsra zárva az ajtó, szerintem a parkolóba értük volna utol őket. A reggeli közben nagy megnyugvás volt számukra, hogy volt egy legózó asztal, legóval meg mindennel és ott kiélhették magukat, míg a tespedt szülők kávéval töltötték fel érrendszerüket. Nyitás után 10 perccel értünk oda és kaján mosollyal nyugtáztuk a kasszáknál terjengő sorokat és libbentünk kecsesen az éves bérleteseknek szóló kapuhoz. A na most merre??? keretében, megint csak balra fordultunk, mert Apa közölte: neki be KELL mennie a kilós boltba! az pedig balra van. Így aztán hajókázás lett belőle. Aztán Loli kijelentette, hogy fel akar ülni a repülőre. Némi is. Szuper, akkor majd ketten mennek. Aztán a hideg zuhany: Loli Apával akar, Némi meg Anyával. Óh Istenem!!!!!!! Amikor elindultunk körbe-körbe, kinéztem magamnak a Loli hátát, és igyekeztem megjegyezni minden szövésmintát benne. A gyerekek nagyon élvezték, de hogy én többet ilyen gyomorromboló szörnyetekre nem ülök fel, az biztos. Volt egy kis kar, amit ha felnyomtál, felemelkedett a repcsid, ha meg le, akkor lement. És NÉMI ÁLLANDÓAN LE MEG FEL NYOMOGATTA. Óh, de hosszú is 3 perc!!! Persze közölték: még egyszer. Én leültem egy padra magamhoz térni, gondoltam, míg sorban állnak, Apa majd csak lebeszéli őket valahogy. A megoldás az lett, hogy Némi fázni kezdett így kimentünk a kocsihoz, míg Apa Lolival repülőzött.

Ebédeltünk, majd Apa kiélvezhette a darabonként legóválogatás örömeit a shopban. És az utolérhetetlenen játszóterezés. Nagyon édesek voltak együtt. Noémi mindenben segített a Lolinak. Nem kis derültséget okozott körülöttünk, mikor néhány gyerek, majd egy-két felnőtt is rájött, hogy Lolin nincs se pelus, se bugyi. ( mert így biztos a siker). Kettőkor mi már Apával kész voltunk.... meg a gyerekek is, bár eléggé felháborodtak, mikor szóba hoztuk a hazaindulást....aztán mégiscsak belátták, hogy elég volt ennyi. Sajnos kifogtunk egy jó nagy dugót hazafelé, cserébe Loli aludt egy nagyot. Jó későn értünk haza, és jól elfáradtunk. Én megfogadtam, idén engem Legoland többet nem lát!!! És ezt vehetik nyugodtan fenyegetésnek!!