Pöttyök, foltok, rémálmok

... van az úgy, hogy az ember reggel felkel, de annyira kómás még, hogy amikor bemegy a fürdőszobába, belenéz a tükörbe, majd unott arccal kinyomja a fogkrémet a fogkefére... és felvisít...mert rájön, mit is látott... és elképedve mondja: ki a fene borotválta le a hajamat, szedte ki az összes szemöldököm és festette lilára a szempillámat!!!!!
Na, ma reggel kómásan kijöttem a szobából, majd gondolván, hogy finoman jelzem a  gyerekeknek, hogy igyekeznünk kell a reggelivel és a felöltözéssel, elkezdtem levenni Némiről a pizsamát. Levetkőztettem meztelenre, majd elmentem neki ruháért. Már feladtam rá a bugyit, mire felfogtam, hogy az egész hátsó fertálya csupa vörös folt. Értsd úgy: a háta, feneke, lába sőt még a talpa is. Előre nem sok jutott, összesen vagy csak 6 darab. Hát rendesen elsápadtam. Mert ugye, Évi napokra van a szülőszobától, elvileg minket riadóztatnak majd, hogy vigyázzunk Danira. Ha meg valami fertőző.... rossz belegondolni, tegnap szinte egész nap együtt voltunk velük, meg a Stefiékkel. A gyerekorvosunk, persze szabin van. Azért sikerült időpontot kapnunk egy másik doktornénihez, 10-re. Elmentünk. Megnyugodtunk. A doktornéni vagy 20 percig tapogatta, nézegette, hümmögött is hozzá, majd kibökte: talán valami allergia, de biztosan nem fertőző. Így még 2X rákérdeztünk: lehetünk-e egy légtérben állapotos asszonykával? Határozott igen után nyugodtunk meg. Gyorsan felhívtam az Évit is, aki menetközben már vészforgatókönyvet készített, a legrosszabbra számítva. És milyen jó volt megnyugodni! Na így aztán egész nap együtt voltunk. Voltunk nagybevásárolni, meg Tekláéknál. Persze Noémi napközben többször is hangosan kijelentette, hogy: hát persze hogy foltos vagyok! Én kis leopárd-párduc vagyok és így születtem. Na ha ezt mi tudtuk volna!!!!

Lola fogmosás után beledugta az ujját a vécébe, majd mielőtt bármit tehettünk volna, lenyalta. Jól kimostuk a száját, de szerintem nem a helyes következtetést vonta le. Olyan kis huncut mosollyal megy el a fürdőszoba ajtó mellett. Semmi jót nem jelent, de tényleg. Képes és repetázik.

Lassal alvásidő van, és kezdek pánikolni.... mire fogunk reggel ébredni.....de az is lehet, hogy inkább családilag kihagyjuk a holnapi napot, és akkor biszti semmi rossz nem történhet.... hacsak egy 3 kilós kisbaba úgy nem dönt, ideje idekint is szétnéznie, és akkor mégiscsak szép hétvégénk lesz.

Megjegyzések

  1. Halihó!

    Jó kis kalandjaitok vannak. Olyan mint ha 1 képregényt olvasnék! Több képet szeretnék mert olvasásból nem vok olyan jó. Ennél gyengébb már csak írásból vok.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Sokkterápia

Az ima ereje

A csoda maga