Megy a gőzős, megy a gőzős

Igyekeztünk nem túl korán felkelni. Hát félsiker. De azért mire összeszedtük magunkat, valahogy mégiscsak 10 lett. Ennivaló maradt egy csomó a grillezésről, szóval jöhet a játszótér. Vártuk ebédre a barátainkat is, mert közös délutáni programot szerveztünk. Havonta egyszer jár ugyanis a Csiga-biga. Ez egy ősrégi, múzeumi gőzős. Hihetetlen szaktudás kellhet hozzá, hogy még működésre tudják fogni. Van hozzá büfékocsi (nem ettünk) meg kb 3 utasszállító vagon. A gyerekek nagyon élvezték. A kanyarokban csuda jó volt látni az elől füstölgő mozdonyt. Sípolt is meg minden. A személyzet korhű ruhákban volt, azaz a régi egyenruhájukat vették magukra. Kedvesek voltak, a gyerekek kaptak gyerekjegyet is, bár ők ingyen utaztak. Elmentünk Shilwaldig, ott játszottunk és rosszalkodtunk egy kicsit. Szerintem jó nagyot vétettünk a közerkölcs ellen, mert a két nagy gyerkőc bugyi, nadrág és zokni nélkül kóricált a kavicsokon, meg a vízben. Lola persze leült a legrosszabb helyre és a moszatokat tépdeste a kövekről. Legalább jól szórakozott. Ellenben csupa víz lett, a nadrágja meg csupa moszat. Példánk hírtelen nagyon ragadós lett, mert perceken belül lekerültek a ruhák a gyerekekről. Volt ott jó pár család. Bográcsoztak, meg grilleztek. Remek idő volt.
Hazafelé Noémi kijelentette, hogy Danika a férje, és fogja meg a kezét, mint a többi házaspár. Danika ezt nem akarta, hát lett is nagy házassági válság. Noémi még azt is megtervezte gyorsan, hogy milyen gyerekeik legyenek. Azt hiszem Danikát sikerült teljesen megijesztenünk. Lehet, hogy még nem áll készen egy komoly kapcsolatra :-))
Kivételesen vannak fényképek, majd ha Péter hazaér, iderimánkodok egy párat.

Megjegyzések

  1. Viki üzeni Noéminek, hogy türelmesnek, nagyon türelmesnek kell lenni :)))))))))))

    VálaszTörlés
  2. Tinus!
    Mostmár nagyon úgy néz ki, hogy meglátogatunk Titeket!!!Remélem örültök egy kicsit! Ilonával május 30- ai indulást terveztünk. Az én feladatom az utazás megtervezése, jegyfoglalás, stb. A hotelban már szóltam, elengednek. Tehát emelem a telefont és hajrá Svájc, készülj mert jövünk!!!!!!
    Mi nagyon várjuk!!!!

    VálaszTörlés
  3. Cipi! Szuper, gyertek!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Sokkterápia

Az ima ereje

A csoda maga