Szökevény

Nem emlékszem már teljesen kristálytisztán, hogy említettük-e már, de tavasszal 6 tagúra bővült kicsi családunk. Pascal egy most augusztusban egy évessé nőtt görög teki. Rettentő édes, nagyon szeretjük, de halljátok, ennek a kis macilacinak borsó van a fenekében. Elvileg ugye terráriumban lakik.. Előírás szerint a minimális mérete a páncélméret 5X. Namost őkelme jelenleg durván 6 cm-es, szóval nem kell neki egy barlang. Persze vettünk neki egy szép nagyot. Amint beköszöntött a jóidő, kivittük, hadd szívja a friss svájci levegőt. Na ezzel nem is volt egy darabig semmi gond. Reggel kitettem a kertbe, este könnyűszerrel megtaláltam, bevittem. Ennyi. Nade, elérkezett a nyaralásunk ideje. Vagyis mi mind, persze őkegyelmessége nélkül repülőre szándékoztunk, hogy Menorcán süttessük, és a tengerrel nyalassuk kecses lábainkat. Ez a mi kis törpeségünk ezen úgy felszívta magát, hogy előző este elbújt, és éjjel 11-ig még rögtönzött, életveszélyes lámpával sem találtam meg. Másnap reggel, szakadó esőben is bőszen kerestem, de semmi. Szóltunk a szomszédoknak, hogy majd nézzenek szét néha mifelénk, mert időközben a hőmérséklet a hihetetlen 11 fokig emelkedett (júli 15), és féltem, hogy a kiscsávó elássa magát télire. Mondjuk okkal tehette volna. 

Hétfőn - 2 nappal később - kaptuk az sms-t, hogy előkerült, mi legyen vele. Bevitettük üvegkalickájába, és kértük barátainkat, etessék. Szépen hazértünk, lassan Svájcban is nyár lett, felvettük a szokásos ritmust: reggel kiviszem, este vissza a helyére. Ez tök jól működött, egész csütörtökig. Kitaláljátok, hogy péteken indultunk Magyarországra 2 hétre? És őt is vinni akartuk? Persze megitt éjszakábanyúló veszett keresés, majd filmbe illően, indulás előtt félórával megtaláltam, a hátunk mögötti lépcsősoron napozni. Fene a jó dolgát! 

Van neki jó kis irata, utazhat kénye kedve szerint, így velünk döcögött a vonaton is, végigaludta az autópályákat, és úgy egészében csendes kis útitárs volt. 

Magyarországon Dornbach Papa rittyentett neki egy szuper kis helyet a kertben, és kezdtünk egész jól ellenni. A nagy melegre való tekintettel ugyanis kiderült, hogy a jószág legalább hatsebességes, és igen, képes száguldani. Mondjuk kell hozzá a 30 fok. :)

Egész jól elvolt, mígnem le nem mentünk Anyámékhoz. Nyíradony city homokos földjén úgy döntött, ideje kirándulni és meglépett börtönéből, ami mellesleg az aranyeső bokor 2m-es környékén volt. Szerencsére hamar megleltem - persze volt izgalom rendesen, mert szerény méretűnek nem nevezhető kert bújt meg az aranyeső tövében. Ekkor vette elő férjem az ásót és döntött úgy, bombabiztos terület lesz a jószágé. Leásta a zöld színű műanyag ágyásszegélyt, amit a jószág egyértelmű nemtetszésével figyelt. Majd két órán át kereste a kerítés gyenge pontját, majd mikor nem találta, békésen elfogadta a tényt, hogy mostmár 6 m2-rel kell beérnie. Voltak még apróbb kalamajkák, pl. mikor a keresztanyám megszokásból az aranyeső tövéhez borította a kondér vizet, majd felsikított, hogy jajj, a Pascal....... vagy mikor a kutya úgy döntött, hogy jó-jó, hogy nem szabad bántani, de arrébbvinni és jól megmorogni már csak szabad legyen! És jól megmorogta.  Ezzel persze kiderült, hogy igazándiból a lelki egyensúlya rendben van a kölöknek, 5 perc múlva már vígan rágta a paradicsomot.

Aztán a szabadság is végetért. Hazautóztunk 1000km-ert, és csak pakoltunk kifelé a kocsiból és pakoltunk. Őkelme az üvegketrecbe került, de másnap a nagy melegben nem volt szívem bent tartani, így kiraktam. Majd egyszercsak látom, hogy ott egy nagy macska, aztán meg Pascal nincs sehol. Két napig kerestünk, a macskát is gyanúsítottuk. Már minden szomszéd megismert a fenekemről, és kórusban kérdezték: a tekit keresi? Igen! Látták? Neeeeeeem. Oh, köszi.

Feladtuk a reményt, gondoltuk macskakaja lett - merthogy Tiger a nagy vadász járt nálunk, de amint a levest főzöm és bágyatagon nézek ki a kertbe, csak látom, hogy mintha egy Pascal lenne ott a kert közepén. Hát ott is volt. Legott megörültünk, majd Péter elővette az ásót és leásta a zöld védelmi vonalat. Másfél nap. Ennyi kellett neki, hogy megtalálja a rést a pajzson, és egy méteres zuhanás után, békésen csemegézze az avart az alattunk lévő szomszéd eldzsungelesített kertrészében. Nagy szerencsénk, hogy Péter ekkorára nőtt, mert így lehasalva még épp elérte őkelmét. Mai napig nem tudom, hogy a fenébe jutott le oda, mert gondolom nem kapott a hátára egy madarat, lift a közelben nincs, ugrani meg alapból nem tud. Szóval mondom én, hogy zuhant egy jót, majd a nagy ijedelemre teleette magát.

Azóta duplabiztos a kecó, amit többször is leellenőrzött a kiscsávó, ennek ellenére rendszeresen felgyorsul a pulzusom, ha viszek neki enni. Ott lesz, vagy nem lesz ott. Bár egyet azért megtanultunk, kemény fából faragták a kis páncélost, és meglehet rossz nevet válsztottunk. Nem Pascal, hanem Dr. Richard Kimble.