Hű-Hó

Az úgy esett, hogy a híresztelések ellenére mégiscsak tél lett, és ha már így, akkor elmentünk síelni. Megint Wildhaus-ba, ugyanoda és ugyanúgy, mint tavaly. Péter már egy héttel előtte aggódott, hogy lesz-e elég havunk, minek hatására odaérkezésünkkor szimpla másfél méteres fehérség fogadott minket, majd lassan havazni kezdett. Kedden szóltam Péternek, hogy hagyja abba! Ez a hó még akkor is kitart egy hétig, ha közben beköszönt a tavasz.

De most előreszaladtam. Ugye tavaly az volt, hogy megérkezésünk mánapján, azaz vasárnap, úgy lecsúsztam a vizes óriáscsúszdán, hogy "majd seggem tört". Idén sem gondoltuk, hogy a vasárnapot a templomban kéne töltenünk, pedig, lehet jobban járunk. Elsétáltunk a sísulihoz, váratlan ötlettől vezérelve ebédre is befizettük őket, így az elmondás szerint, a reggel tízkor leadott két nagylányt majd délután négykor kapjuk vissza megint. Ez eddig jó. Persze a nagy csomagolási hisztiben elfelejtettük a szánkót odarakni. Sebaj, irány a kölcsönző, ahol kaptunk is egy szép, arany színű, kétüléses járgányt.

Na ekkor kellett volna nekem inkább a rózsafüzérrel foglalkozni, de az ájtatosság nem megy manapság, így a térdig süppedő hóban Kingivel felküzdöttük magunkat féltávig. Felültünk, csúsztunk ÖT métert, megakadtunk a mély hóban. Persze a megakadás a fizikai törvényeknek tökéletesen engedelmeskedett, így a biztonsági öv hiányából kifolyólag, mindketten repültünk kicsit. Én lassított felvételen azt is láttam, hogy a meglévő röppályám Kingi mellkasán fog véget érni, ezért a földközeli ponton tartózkodó bal kezemmel löktem magamon egy nagyot, így új Kingi körüli pályára álltam, aminek becsapódási pontja Kingi előtt egy méterre helyeződött. Mellkasközépig (gyk: melltartóig) fejjel a hóban, lábaim az égnek, de már nagy vagyok, hamar leengedtem őket. Kingi röhög, ez jó jel. Apa a tavalyról jól ismert - Anya jól vagy???? - kiálltásokkal már-már indulna megmentésemre, de leállítom. Jól vagyok, mit nekem egy kis repülés!

Nagy nehezen levergődöm, és egyre mélyebbre süllyedek a hóban. Álldogálok kicsit, és úgy teszek, mintha a panorámában gyönyörködnék, pedig csak a szemem előtt keringő csillagokat számolgatom. Amikor már nem tudom, hol jártam, odaszólok az Uramnak, hogy ideje lenne orvos után nézni, mert én bizony össze lettem törve. Komótosan elballagtunk a felvonó kasszájáig, ahol először felhívták a sarki orvost, mert - elmondásuk szerint - ha éppen nincs a helyén, akkor a hegyi mentőket kell hívniuk. Élmény szempontjából nem tudom, jobb lett volna-e, ha nincs ott a doki, de a pénztárca miatt igen-igen jó, hogy ott volt. És még röntgengépe is volt. És még használni is tudta. Így csekélyke 25 perccel a törés után, már tényleg tudtuk, hogy eltört, de............ azt nem, hogy a csuklóm ép-e, ezért telefonálgatott kicsit, hogy időpontot szerezzen nekem a Grabs-i kórházba CT-re. Kapott, egy óra múlvára. Közben meg már megint havazott.

Késve indultunk, mert előbb meg kellett ebédelnünk. A kórházba érve kiderült, hogy a hatésfélezres település intézménye szülészettel, begyógyászatttal, szív központtal és diagnosztikával rendelkezik, ahová engem irányítottak. Az időpontomhoz képest 15 perc múlva - amiből én magam tíz percet késtem - be is hívtak, megcsinálták a felvételeket, kiderült, hogy a bal csuklóm alatt 2 cm-rel van a törés, és ez így jó. Mehettünk is haza, pedig a gyerekek ekkorra pakolták ki a dobozból a favonat összes részét, így pakolhatták vissza mindet. Kaptam még korábban a dokinál gipszet, meg időpontot két nap múlvára. A kórházban a fülem hallatára beszélték meg a helyzetemet telefonon és egyeztek meg, hogy nem kell mást tennem, csak majd kontrollon megjelenni. Mindez azért volt nekem nagy élmény, mert volt alkalmam Magyarországon is összetörni a csontom, és ott nagyon máshogy mennek a dolgok........ de tudom, vegyem ki a kezem a biliből..........

Hétfőn elkezdődött a csajok sísulija, és megint remek volt. Némit azonnal a hegyre vitte Jürg tanárúr, Lola pedig az első két napot a tanpályán kezdte, majd szerdától ő is a fenti pályákat nyűtte. Péter is igyekezett kihasználni a jó időt, mi Kingivel meg sokat sétáltunk és minden nap lementünk négyre a tesókért. Ott megint szánkóztunk még - mármint én ugyan nem - meg élveztük az életet. A szálláshelyünkün a megszokott finom vacsora és kellemes kiszolgálás várt minket. Ja, és mivel farsang ideje volt, Kedden az oktatók egy része, szerencsére a mi gyerekeinké is, beöltöztek, és úgy tartották egész nap a foglalkozást. Noéminek csütörtökön egész napos kirándulása volt, átcsúsztak a szomszéd településre, a hüttében ebédeltek és igaziból úgy tettek, mintha síző felnőttek lennének fullos életérzéssel :) Nagyon tetszett neki. 

Kingi szerdára eljutott oda, hogy veszkődött, hogy síelni akar. Kicsik vagyunk mi ahhoz, hogy megakadályozzuk ebben, így béreltünk neki cuccot. Nagyon boldog volt, Apa futhatott mellette, előtte, utána :) Húsz perc után közölte, hogy akkor mehetünk a felvonóval a hegyre, mert ő már tud sízni. Jövőre, kiscsibe, jövőre! Alig bírtuk meggyőzni. Szinte biztos, hogy jövőre is oda megyünk, ott lakunk majd, olyan jókat eszünk, csak a vasárnapra kéne valamit kitaláni. Esetleg viszek rózsafűzért, mert sok lett idén a hű-hó :)

Szombaton, kis kerülővel jöttünk haza, és mire kipakoltuk a kocsit Apa mehetett is a reptérre, mert jött Anyukám, hogy majd három hétig kisegítsen szorult helyzetemből. A gyerekek most vadul mamáznak, kisült a csőröge és egy kézzel is tudok gépelni......... Jövőre ugyanekkor, ugyanitt.