Márpedig én nem olvasok!

 Ez csúszott ki, mit kicsúszott.... ordította a nagylány, amikor csak annyi lett volna a házija, hogy elolvas egy mondatot és annak alapján leír egy szót. Mondjuk 3 perc, ha betűnként olvas és ha matyóhímzést is rajzol minden betűnek. Csakhogy az én ügyes, okos, értelmes, olvasni sehogy sem akaró lányom kettő és fél, mondom mégegyeszer kettőésféórán át ült mellette és agonozált azon, hogy neki miért is kell olvasni.

Próbáltam kedvesen. Probáltam izgalmasan. Próbáltam elhitetni, hogy az olvasással oda kerülhet, ahová rajta kívül más nem, mert a fantázia mindenkinek mást mutat. Nem lehet ugyanazt a könyvet kétszer egyformán olvasni. Nem hatottam meg. Csak duzzogva ült és közölte, hogy NEMOLVASOK!!!!

Hát engem se abból a fából faragtak, hogy ezt szó nélkül hagyjam. Emlékszem még alsó tagozatos általános iskolás voltam, mikor egy nap Ken Follett Katedrálisával mentem haza a könyvtárból és Jóanyám kiakadt, hogy ilyen apróbetűs, vaskos könyvet akarok elolvasni? Hát szó se lehet róla! Aztán meg belátta, hogy a takaróalatt olvasás jobban rontja a szemet, így olvashattam. 

Fel kell hát valahogy ébresztenem a gyerekben a kíváncsiságot. Kis lépésekkel akarok haladni, mert máskülönben hátraarcot csinál, mert makacs, mint a... mindegyis.

Írtam rövid leveleket, hogy: Szia Noémi, ügyes voltál ma, megcsináltad szépen a leckét, menj ki a konyhába, keress magadnak tálkát és kanalat, és hozzd ide hozzám, mert kaphatsz fagyit. Vagy: Szia Noémi, ha felírod az ágyadnál lévő fekete táblára, hogy Dömdödöm, akkor kivehetsz a sárkányos dobozból egy cukorkát. Meg ilyenek. Péter kinyomtatta, én felvagdostam és az elsőt, a Dömdödömeset, az asztalára tettem. Nem hívtam fel rá a figyemét, kiváncsi voltam mikor elsik le neki, hogy az ott neki van címezve.

Két nap múlva jött oda, hogy ezen az van, hogy Szia Noémi, megy az van aláírva, hogy Anya, és mondjam meg mi van odaírva. Azonnal hárítottam: a levelet, ami nem nekem van címezve, nem olvashatom el, mert megsérteném a levéltitkot. Így aztán nagy kedvetlenül elkezdte betűzni. Féltávig hangosan, majd onnan magában. Felcsillant a szeme, elrohant krétáért és azonnal felírta, hogy Dömdödöm. Volt nagy boldogság. Már kapott azóta egy másikat is, meg már kétszer reklamált, hogy mostanában nem írok neki levelet, szóval szerintem jól haladunk.

Az a tervem, hogy a következő lépésben négysorosakat kap majd, aztán még hosszabbakat, aztán még hosszabbakat. És ha már eljutottunk egy A4-es mérethez, akkor előveszünk egy könyvet is. Mert én még ilyet, hogy valaki nem olvas nem hallottam. És az én házamban szó sem lehet róla!!!!