Kőkorszaki szakik meg a kölesgolyó

 Na végre megmutattuk ezeknek az alamuszi kis hegyi manóknak, mi is az a Magyar kaja. Ugyan nem tehettük ezt meg a teljes paprikásos, néptáncos, kalocsais, matyós, harci lendülettel - talán túl sem élték volna - de azért így is kiütöttük őket.

Merthogy itt bizonyos dolgokban még a kőkorszak van. Kezdjük mindjárt a tejjel. A tej jó. Annak, aki nem allergiás rá, mint például rajtam kívül az egész család - annak tápláló, ízletes és végtelenszámú varriációban fogyasztható. Otthon. Mert itt leginkább folyékony állagában megisszák, avagy legtöbbször sajt készítésére használják. Szó se róla, jók a sajtok erre. Meg a legelők is szép zöldek. De mindez olyan egyszínű, hogy a tehenek is beszürkültek tőle.

De nem is ezt akartam elmesélni. Hanem, hogy ha az ember jó minőségű tejfölt akar, akkor azért meg kell ám dolgozni, a kefírről meg ne is beszéljünk, mert az embernek csak sírhatnékja lesz. De még csak nem is ezt akartam elmesélni, de majd úgy csavarom, hogy azt mondhassam...... az elején már elmagyaráztam. :) Na, akkor figyu:

 

Amikor kiköltöztünk ide a messzibe, el lett magyarázva, hogy az ovi 4 és fél éves kortól kezdődik és előtte a gyerekek játszócsoportba járnak. Noémit izibe be is írattuk az egyikbe, de annyira nem vállt be, hogy még az utolsó hónapban is sírt, mikor otthagytuk. Ezért határoztuk el, hogy na a Loli, mindegy hogy hova, de oda nem fog járni. A véletlen sodort bennünket a Rudolf Steiner Schuléhoz, mert mi nem vagyunk az a lenvászonban járó, mezítláb rohangáló, biocuccot falatozó értelmiségi. Maga az elgondolás, hogy a gyerekek csak természetes dolgokkal játszhatnak (toboz, fadarabok, kézi készítésű babák) tökéletesen megfelelt nekünk, és ami a legelegeslegjobban tetszett, az Daniela, az óvónéni, aki mosolygós, kedves, barátságos. Lola imádta. Soha, egy perc probláma nem volt vele. Aztán most, hogy Kinginél is beköszöntött ez a korszak, természetes volt, hogy ő is odamegy. A beszoktatás félidején vagyunk, ami azt jelenti, hogy menni nagyon akar (még éjjel is pizsamában), de ha odaértünk, az már elég, szerinte jöhetnénk is azonnal haza. Így egyszer a Daniela azt javasolta, vigyük el a kedvenc csemegéjét, és majd azt kapja tízóraira. Na mert ugye az úúúúúúgy van, hogy mindenhová kell pakolni tízórait a gyerekeknek, de itt nem, mert itt közösen főznek valamit. Semmi extra, tejberizs meg ilyenek. Na gondoltam, mi a macskafarkát vigyek én, amitől nem szállnak el. Mert ugye, ha lehet, legyen bió, cukor nélküli, egészséges és könnyen emészthető valami, ami kis adagban is adható. Szerencsére a gyerekeim nagyon szeretik a natur kölesgolyót, ami hogy-hogy-nem, bio is. Na vittünk. Hát elszálltak tőle. Elnevezték Kingi golyónak. Áradoztak, hogy svájcban ilyen tuti dolgot miért nem lehet kapni, és hogy mi az  mennyiség, aminek importjára egymagam képes vagyok....... meg ilyenek. Gondoltam magamban, ha én egyszer majd tejfölt, meg túrót is hozok........... na akkor lesz itt nemulass, mert van itt tehén, annyi, hogy még sok is, na de tejföl............. meg kefír, meg túró.... nem ragozom. Reggelente minden gyerek úgy érkezik, hogy Kingi golyó van-e még? Szóval szerintem már minden gyerek megtanulta a nevét.

És persze úgy esik, hogy a beszoktatás idejét a folyosón töltöm, és mivel a folyosó nyugalmát erősen zavarná ha nálam bármilyen elektromos berendezés lenne, mert ugye bio áramkörök meg minden, így nem vihetek magammal semmit. Még a telefonomat is ki kéne kapcsolnom, de ahhoz, hogy ki is kapcsoljam még nem szidtak és fenyegettek meg eléggé. Azért ez mégiscsak a 21. század, vagy mi a fene. Hát hol élnek ezek, a kőkorszakban..... még jó, hogy nem írják ki, biomamut a büfében kőkorongért eladó.