Az igazi vega

Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva Kingi vega. Ha húst lát menekülőre fogja a dolgot. Egyszer már volt, hogy majdnem önszántából húst evett, de egy centivel a szája előtt rájött, hogy itt valami nem stimmel és ellenállt. Egyetlen egyszer előfordult, hogy igenis evett húst, de azt azért nem számítjuk, mert gyorsétkezde sajtal, sonkával töltött, bundázott valamije volt, ami nyilvánvalóan meglehetősen távol áll az igazi hústól. Tán még az is lehet, hogy szója volt.

Egyik nap az Aldiban vásároltam és nagyon szép sertés szűzérmét találtam, relatíve olcsón. Gondoltam, hogy már úgyis elegünk van a rengeteg csirkéből, kitalálok valamit.  Azt mondjuk tudni kell rólam, hogy minden este lefekvés előtt recepteket nézegetek és minden vasárnap összeállítom a heti menüt, aminek alapján hétfőn vásárolok be. Nem szokásom hétköznap boltba szaladgálni, ha csak az nincs, hogy hétfőn nem kaptam valamit. Szóval, ahogy itt nézegetem a húst, az jutott eszembe, hogy nincs kedvem hozzá se kruplit se rizst főzni, de akkor meg mi legyen vele. Addig- addig nézegettem, hogy Kingi is mellém került és közölte, mit közölte, határozottan kijelentette, hogy márpedig ő nekem segíteni fog. Így aztán nekiláttunk. A szűzérmét felszeleteltük. Gombát mostunk, répát, hagymát, karfiolt pucoltunk. A menet úgy volt, hogy amíg Kingi a gombákkal szórakozott, addig én besóztam és beborsoztam a hús szeleteket, majd szarvasgombaolajon mindkét oldalukat megpirítottam. Ekkorra Kingi kész lett a kétféle gomba megpuszolásával. A húst kiszedtem, helyére került, repceolaj kíséretében gomba. Mikor megpuhult, felöntöttük szójatejszínnel (miattam) és még kis borsot tettünk hozzá. Mikor felrottyant visszatettük a húst a tetejére, de nem forgattuk bele. Répát, karfiolt, hagymát és cukkinit, zöldbabot vajon lepároltunk. Ezután már csak enyhén sós vízben szélesmetéltet főztünk. Kellemes illatok töltötték be a konyhát, lassan ideje volt, hogy az asztalt is megterítsük. Kingi ebben is lelkesen szokott segíteni, de valahogy most nem akart. Így egyedül mentem az étkezőbe és kedtem el felpakolni a tányérokat, evőeszközöket. Éppen poharakért mentem vissza, mikor azt látom, hogy mindkét kezében egy-egy szelet hús, és a szájából is kilóg még egy félig. Én a döbbenettől ledermedtem. Rámnézett és teliszájjal azt mondta: sejintem finyom lett! És hangos dünnyögéssel falta húst. Alig vártam, hogy Apa hazaérjen. A tányérokat gusztusosan elrendeztük. Mikor megérkezett mindannyian asztalhoz ültünk, kitálaltam mindenkinek a tányér felére párolt zöldséget, felére tésztát, a tésztára gombaszószt és a legtetejére 2-2 szelet húst mindenkinek. Csillogó szemmel vártam, hogy majd a Kingi közli, hogy ez milyen finom, de nem. Aki egyszer elcsábult, másodjára megkeményíti lelkét, és nem volt hajlandó enni, csak zöldséget meg tésztát. 

Mondanom sem kell, a drága hozzávalók mindenkinek meghozták az étvágyát, így rettenetes nagy vacsorát tartottunk. És amikor végeztünk, Péter megkérdete: és mit tisztelhettünk ebben a remek vacsorában? És hát nem nagyon tudtam mit mondani. Családilag gondolkodóba estünk. Péter ragaszkodott hozzá, hogy majd még egyszer ha lehet másnap, készítsem el, így aztán azonnal papírt ragadtam, hogy leírjam. És a füzetembe ezzel a címmel került be: Sertésszűzérmék, ahogy én készítem, és ahogy Noémi elnevezte: családi módra. Zároljelben jegyzem meg: És ahogy az igazi vega azóta sem eszi meg!