Jó hosssszú két hét

Tényleg jó hosszú volt. Sőt az is lehet, hogy megvolt az három hét is, de most ne kötözködjünk itt a legelején, mert tuti, hogy ma se jutok a végére. A sztorit valahol ott hagytuk abba, hogy költözni szeretnénk, na meg áll előttünk egy vad magyarországi kiruccanás. Másszóval nyaralás. Otthon, mármint itthon.

Míg vártuk a választ a lakásra, azon gondolkodánk, hogyan is kéne megszervezni ezt a szűk három hetet úgy, hogy mindenki jóllakjon velünk, és mi se kapjunk csömört. A nagy naptársakkozásban aztán odáig lyukadtunk, hogy miért is nem reptetjük még az utolsó nyaralás előtti két hétre magunkhoz a Mamát a két uncsitesóval? Nagyon gyors szervezés után, jó sokat késő repülővel aztán meg is érkezett a csipet-csapat. Mivel ezen alaklomból az időjárás is rég nem látott magasságokba szöktette a hőmérők higanyszálát, mentünk is mindenhová, de leginkább a Türlersee-re pancsolni. Noéminek és Lolinak persze még rendes menetrend szerint volt ovi meg miegymás, így amikor csak lehetett, Vikike is ment velük. Például lovagolni, ami nagy poén, és mindenki imádja a lovakat. Jóanyám és Juditka kivételével. Kingi konkrétan olyan lóbuzi, hogy alig lehet kirángatni a karámtól, mindent elkövet, hogy valahogy bemásszon. Kihez máshoz, mint az istálló legnagyobb lovához a Nabucco-hoz, aki szelíd beletörődéssel néha ráprüsszögött a kis betolakodóra, de mindemellett tűrte, hogy a Kingi megrángassa az orrszőrét, megcibálja a nyelvét, és úgy alapból megpróbálja zsebre tenni és hazahozni. Még jó, hogy a bébiruháknak relatíve kevés zsebe van.

Azt még nem említettem, hogy a keresztlányom, a Juditka, rettenetes bacimániás. Szerencsétlen gyerekek állandóan kézmosásra lettek utasítva, sőt odáig elmerészkedett, hogy mikor elgyötörten munkából hazajött szerelmetes emberem, ráförmedt, hogy de alaposan szappannal azonnal kezetmosni, mielőtt puszit mer osztogatni a bacilusokkal sűrűn teleszórt koszos testével. Néztünk is nagyon. Estére azért kisimult mindenki, mert a fent említett bacigazda megtanította a két madárlátta zug-zsugást a snapszer fortályaira, így hang nélkül fél szemmel mindenki a focit és a kártyát sasolta. Persze ezek ketten mindig jól elverték szegény emberemet, aki a végén már kezdett besokallni, mert nem bírt rájönni, hogy hogyan csalnak, márpedig csaltak, az hétszentség. Én akartam mondani, hogy amíg az anyám paklijával játszanak, addig ez így is lesz, de hevesen ellenáltak, hogy a mi kártyáinkat is bevessék.

Juditka lett Kingi pótanyukája. Délutáni alvásból nem hozzám jött, hanem hozzá. Mondtam is neki, hogy majd lesz még itt nemulass, mikor megkapja tőle, hogy azonnal mosson kezet. De nem mondta, csak szépen elvitte félóránként kezetmosni. Esküszöm, ennyi szappan nem fogyott a házban, mióta ott lakunk. Apropó, megkaptuk a másik lakást, és amint visszamegyünk majd, már költözünk is. Azt tervezem, hogy a bőröndökből sem fogok kipakolni, egyszerűbb lesz majd csak oda átvinni.

Mint mondtam, jó sűrű volt az utolsó két hét. Először is a magyarovival tartottunk egy évzáró kirándulást a langnaui vadasparkba. Meg volt beszélve a Loli ovónénijével, hogy kölcsönadnak nekem 4 pecabotot, de az esemény reggelén telefonált, hogy nem találja. Na uccu, gyorsan vágtam négy vesszőt az egyik nyárfa alól, fiókfogantyú lett az úszó és még kis horgokat is találtam a szekrényben, így röpke félóra alatt készen is lett a négy pecabot. Mamával sütöttünk egy kiló sajtos masnit, meg összesen hatvankét perecet. Vettem a töröknél egy tizenötkilós dinnyét, azt előző este a fürdőkádba ültettem hidegfürdőbe. És még Juditkával arra is volt érkezésünk, hogy huszonöt kisfugurára madzagot kössünk, hogy az ki tudják hozrgászni a Ho-ho-ho-k. Ugyanis, ezt még nem mondtam, de a vadasparkban van két természetes, sziklába vájt medence, amiben kb. húsz centis, folyamatosan túlcsorgó és a plafonról belecsöpögő víz van, és azt találtam ki, hogy ott lesz a buli. Háromkor találkoztunk a csapattal, jó sokan eljöttek. Egy kupac gyerekkel elmentem tűzifát gyűjteni, egy másikkal Évi óvónéni horgászott, egy megint másikkal a Kriszta óvónéni ügyességi vetélkedőzőtt, és egy negyedikkel az Ági játszott. A szépen megrakott tűzben feketére sütöttek a gyerekek nyársra tekert pizzatésztát, a többiek meg ették a perecet, masnit és persze mindenki jól bedinnyézett. Ajándékkal is készültünk azoknak, akik nagyon sokat dolgoztak értünk és elmennek tőlünk messzi tájakra. Hatkor hazaballagtunk, ám mivel vacsorát főzni nem volt időnk, mág ekkor álltunk neki a procedúrának.

Szombaton volt Noémi svájci ovijában az évzáró színházi előadás, ahol Noémi a tűzszalamandra szerepét játszotta és ahová megintcsak egy kiló pereccel érkeztünk. Az előadás szép volt, Noémi nagyon ügyes volt. Mamáéknak nagyon bejött, igaz, hogy egy szót sem értettek belőle, de a végéről a dalt kérték, hogy Noémi tanítsa meg nekik, na azóta megy itt állandóan a Dumbáj-dumbáj-dumbáj. Néha már bevallom, idegesít.

A következő szerdán Noémi elballagott a magyaroviból is. Nagyon boldog volt, mert a Tesóm szerzett nekünk ballagószütyőket, és pont volt közte pillangó is, és az ő jele a pillangó volt. Kapott még ajándékba pillangós nyakláncot meg karkötőt. Mondanom sem kell, hogy két éjszakát aludt együtt a pillangós szütyővel, most is itt van velünk és a nyaklánc is sokat van rajta. Na erre az alkalomra nem sütöttem perecet.

Csütörtökön Lolinak búcsúkirándulás a Spielgruppéval, könnyes búcsú Daniellától, aki közölte, várja majd a Kingit két év múlva :) Majd este ottalvós buli a Daniéknál, mert ők meg az egész szünetet az USA-ban töltik.

Pénteken még lovagoltunk egy utolsót, bepakoltuk a bőröndöket és szombat hajnalban elindultunk. Terv szerint hatkor akartunk és sikerült két perccel előtte elindulni, ami szerintem világszám, ha a gyerekek számát is figyelembe vesszük. Olyan jó ütemben indultunk, hogy elsőre megtettünk 450 km-ert, és csak München után álltunk meg egy kicsit szaladgálni. Igazándiból a gyerekek nem sokkal később elaludtak, így Pandorf volt a következő megálló fél kettőkor, aholis a rózsaszín western pavilonok árnyékában a legfurcsább mekiben megebédeltünk. Mint kiderült azért, mert Burger King volt. pedig nekem mekinek tűnt. Csak hiányoztak az ismert ételek. A gyerekek kihuncutkodták magukat az árnyékos játszótéren, így fél négykor már magyarföldön próbáltunk sms-ben autópályamatricát venni. Na, azért ez kicsit gáz szerintem. Az M0-nál, bár előre szóltam, hogy ott vannak, mégis megállítottak a zsaruk, hogy jó húsz percig bájcsevegjenek az n szimpatikus férjemmel, miközben Kingi teli torokból ordítja, hogy KISZÁÁÁÁÁÁÁÁÁ. Én meg nem engedtem kiszállni. A nagyok is kezdtek nyűglődni, így azt a taktikát válaszotottam, hogy legyenek minnél hangosabbak, hátha akkor a rendőr is kapcsol, hogy mi a szitu. Végül a "költe a büntetés összegét a gyerekeire és ne jöjjön haza ide többet" beszólás után mehettünk, hogy fél hatkor végre beguruljunk a kapunkon.

Na, jó hosszú volt. De megérte.........