Történelmi hűség

A történelmi hűség kedvéért szeretném megjegyezni, hogy volt itt egy december. Havas, adventes, Mikulásos, Karácsonyos, hazautazós, kocsibanfázós, országon átautózós, de szerelmetes december. Mondják van ilyen.

Úgy kezdődött, csak a történelmi hűség kedvéért, hogy december elsejére leesett a hó. Nagy hó. Sok hó. Hideg hó. Hű hó. De most pontatlan vagyok. Nem is ezzel kezdődött. Szokás itt, hogy advent első vasárnapján, mikor már felgyúlnak a fények az utcákon, megjelenik vagy 30 Mikulás, ugyanennyi Mikulás tanuló, Holle Anyó egy kiskocsin, Jancsi és Juliska egy másikon, meg egy egész Grittibanzot sütő Mikulás különítmény egy sokadikon. És végigvonulnak a legfontosabb csomópontokon. Gyakorlott gyerekek szatyrokkal, táskákkal, dalokkal, versekkel felvértezve, támadásra készen várják a menetet, mert itt bizony kaja osztás is van. Konkrétabban ez a Grittibranz nevű sütiemberke, meg mandarin, meg csoki meg mogyoró. Ez utóbbiból a legtöbb. És persze vannak gyakorlatlan, mindennek bedőlő Mikulások, akik kiszemelik maguknak a Noémit, hogy " szerény kislány" adunk neki valamit, aztán arra meg nem számítanak, hogy a gyerek konkrétan húsz percnyi hanganyaggal készült, és bizony elő is adja mindet! Szegény szakállas már négyszer is megpróbált térdeőlő állásból felállni, hogy megdicsérje, majd távozzon, de Noémi mindannyiszor belekezdett egy új versszakba vagy dalba, rendes zsábát állítva az emberünk lábába meg derekába. De erre csak azt tudom mondani, aki nem bírja, ne menjen Mikulásnak. Kemény egy szakma ez, kőkemény!

Miután megtöltöttük a nyuszitáskákat gyorsan hazaeveztünk, mert az idő lehűlt és hófelhők gyülekeztek, amik aztán éjjel elkezdték lerakni terhüket és abba sem hagyták 2 napig. Klassz volt. Noémi konkrétan egy óra alatt ért haza az oviból, mert minden hókupacba bele kellett lépjen.

Volt itt a Mikulás is. Ugyanaz a Mikulás jött el hozzánk kétszer is. Egyszer az egészen picikhez, egyszer meg az ovisokhoz. Most is én szerveztem őt, és bevallom meglehetősen aljas voltam, mivel nem akartam túlbonyolítani az életét - izgulós fajta - így nem kapott tőlem teljesen konkrét instrukciókat. Az egészen piciknél, mondtam, hogy ne izguljon, nem fogják szétszedni, a társaság fele még a járással sem boldogul. És ez így is volt. Sírni tudtak volna, de annyira lenyűgözte őket, hogy elfelejtettek, sőt az egyik 3 hetes picit még a kezébe is nyomták, hogy "Na, egy fényképet a Mikulással!". Adtam némi szakmai tanácsot, hogy hogyan nem fogja elejteni, de aztán gyorsan kimenekítettem, mert kezdett beleizzadni a feladatba. Na meg a hasára kötött párnába, a pulcsijába és a komplett Mikulás ruhájába.

A nagyokhoz pedig úgy érkezett, hogy gyakorlatilag az összes gyerek teljesen be volt már állva, hogy "mikorjönmár, mikorjönmár, mikor??????". Idén az volt a terv, hogy diát vetít a gyerekeknek, míg mi elrejtjük a csomagoka, és ez majdnem megdőlt a hülye svájci dugókon, de aztán hiba elhárult, Mikulás mesélt. Szájtátva hallgatták. Míg a jól ismert mondatot csukott szemmel elüvöltötték :"Jó voltam" sokszor és jó hangosan, a Mikulás angolosan távozott. A csomagok előkerültek, nagy lett a boldogság. És ezúton köszönöm a Mikulás vendégszereplését!

Noémi az erdőben is találkozott a sváci Mikulással, és elérkeztünk arra a pontra, hogy már svájci szemmel nézve is túl sok volt a csoki a lakásban. Noémi elhatározta, hogy csak olyasmit eszik, ami jó a foganak. Mivel a csoki nem ilyen, hát nem is evett egy falatot sem. Csak gyűjtötte. Mindenhová rejtett egy kicsit. Lola pedig igyekezett mindenhol találni egy kevesett. Mert ő ilyen vad fogadalmat nem tett. Vettem nekik PlayMobil adventi dobozt, azt egyenletesen elosztottam az Adventi Kalendáriumjaikban keverve némi csokival persze. Nagyon tetszett nekik, el is határoztuk, hogy karácsonyra is azt kapnak. Mármint Playmobilt.

A történelmi hűség kedvéért megjegyezni kívánom, hogy előjött rejtekéből Kingi negyedik foga, de ha hatévesen ki meri ejteni a szájából, pillanatragasztóval fogom visszaragasztani, mert amiért ennyit szenvedtünk, azt nem dobáljuk csak úgy el!

Szintén csak a fent megnevezett okok miatt közlöm, hogy nagy lendülettel elkezdtem írni Magduska életét, és úgy tűnik sikerült lelkes olvasókra találnom. Kiváló. Most már csak a cselekményt kell kellően megkavarni.

Hazautunk előtt még eljött hozzám a szokásos csütörtökönkénti "Kriszta féle főzősuliba' kedves tanulóm, így a szezont a Krokodillal zártuk. Aki nem ismerné, szóljon. Mi most lilahagymás, baconös, tejfölös, sajtos töltelékkel csináltuk. Kiváló lett.

És egyszer csak a semmiből lecsapott ránk a hazautazás. Csomagok bepakolva, ajándékok összekészítve, gyerekek bezsongva, és indulás. Meredek volt a terv. És a megvalósítás is az lett, olyannyira, hogy az utolsó héten veszekednünk kellett a gyerekekkel, hogy üljenek be a kocsiba. Mert nem nagyon akartak sehova se menni. Szóval az itiner: Pénteken indulás a vonattal - vagyis az autót is vonatra tettük. Szombat: Sopron, uncsitesók. Majd este Szigetszentmiki. 3 éjszaka Mikin, majd 2 Anyáméknál, 2 Mikin, 3 Hajdúszoboszló, megint 1 Mikin, 1 Királyházán - ez egyébént a szilveszter volt - 1 Mikin, és hazautunk napján megint bekukkantottunk Soporonba a rokonokhoz.

Két dologgal nem számoltunk csupán: 1, nagyon fog havazni. 2, ettől lebénul az ország. A guta ütött meg bennünket, mikor Sopronból 20 km/h-val cammogtunk kifelé, mert a sor elején menő autón nyári gumi volt, vagy csak félt, ki tudja, de nem mert gyorsabban menni. Fél órába telt, mire megelőztük a kocsisort, és adtunk a rendszámunkkal bátorságot a többieknek - Te nézzedmá, ezek svájciak, ott biztos tudnak télen vezetni, menj utána! -  és ragadt ránk vagy 3 autó. Félreértés ne essék, nem száguldoztunk, de azon túl, hogy havazott nem volt fagy, sem hóátfúvás, sem semmi. Simán tudtuk tartani a 70-et.

Aztán persze másnap, mikor Pestre mentünk, sikerült megint megellőzni egy kocsisort, aminek legelején egy rendőr ment, meg is állított minket. Péter jó előre köszönt, hogy ne parázzanak, és így a rendörök megkönnyebbült hangon csak annyit mondtak: "akkor egy sima közúti ellenőrzést tartunk!" Ja. A letakarítatlan úton, akadályozva a forgalmat. Nem kötöttek bele semmibe, nem is tudtak volna, csak a végén tanácsolták, hogy ne száguldozzunk, ebben az országban nem takarítják olyan alaposan az utakat, mint Svájcban, és senkinek sem hiányozna most egy baleset. Igaza volt. De csak részben. Rohadtul nem értettük, hogy ha már 12 órája nem havazik, miért nincsenek lepucolva legalább a főútvonalak.... Mindegy, amit akartunk megvettünk, és még a városon is ámultunk egy kicsit. Ha lassan is, de azért halad valamerre........van valaki a kormánynál?

A Szenteste 2 nappal hamarabb köszöntött be Miklóson, hogy a Dornbach nagyszülőkkel is ünnepeljünk egy kicsit, és hihetetlen módon, fantasztikus meglepetést okozva, a legcsodálatosabb ajándékot kaptuk tőlük: eme blogot kinyomtatva, bőrkötéssel könyvbe kötve. Majdnem elsírtam magam. Azóta is forgatjuk, csodálatos érzés, hogy ezt a rengeteg mindent mi írtuk.

Buliztunk még anyámékkal, aztán még egyet a Dornbach klánnal, majd leszambáztunk Hajdúszoboszlóra, ahol találtunk egy szuper gyerekbarát szállodát. A gyerekek hihetetlen jól érezték magukat. Volt játszósarok, meg motorok, mentek vagy 10 kilométert a recepció körül. Volt ping-pong asztal, biliárd (ez utóbbi kicsit lejtett) és persze gyógyvíz, masszás, pedikűr a nagyoknak, gyerekmedence, tornaóra, bulihegyek és Manikűr a kicsiknek. Ugyanis meglátták, hogy mamát, meg engem pedikűröznek, és meglátták a lakkot is, és onnan nem volt visszaút. Az Apjuk megengedte, így boldogan ültek láblógatva a sorukra várva. Finomakat ettünk, jókat játszottunk, csak egy baj volt, a Dornbach papa lába bedagadt, és sajnos sántikálva tudott csak járni. Azért reméljük hamarosan teljesen meggyógyul.

Na mi maradt hátra............ ja a szilveszter. Barátokkal együtt egy vadászházban, térerő nélkül, boldog tudatlanságban. A gyerekekel nagyot hancúroztam, a haverokkal egy jót játszottunk és Évi jót aludt. Azt hiszem sikeresenek minősíthetem az eseményt, és persze várom izgatottan, hogy mikor számol be a főszervező a történtekről blogján ;)

Az utolsó napokban, a gyerekek már a kocsi látványától is rosszul voltak, de ezt azt hiszem már mondtam volt. Azért örültek, mikor elindultunk haza. Kingi egy 10 percet vergődött gurgulázó nevetéssel az ágyában, olyan boldog lett tőle. Lolinak Istu csinált polcot az ágyára, Apa már fel is szerelte. Nagy a boldogság. A vonatút viszont annyira kikészítette a siserehadat (éjfél körül aludtak el, és fél hétkor volt az ébresztő), hogy már fél nyolc óta alszanak. De ezt csak a történelmi hűség miatt mondom, meg hátha egyszer valaki kinyomtatja...