Bambuszrügy esete a Kiskertésszel

Az ember néha bepróbálkozik a gyereknél és ha siker, akkor szuper, ha nincs siker, az is jó. Nekem régi vágyam volt már, hogy megetessem a gyerekeket csírával. Na speciel nem valami nagy bacitenyészetre gondolok, hanem a búza és barátai csírára. Namármost, legelső próbálkozásom maga volt a megtestesült kudarc egy hangos fúj, mi ezzel és így jegelnem kellett a sztorit. Egészen e hétig. Történt ugyanis, hogy mesét néztünk. Mondjuk ez nem nagy kaland eddig, nálunk napi téma. Szóval a mesében, Oh jaj, a panda nem talált friss, gyenge bambuszrügyet, így mindenkinek segíteni kellett. Nekünk is. Így a mese végén odajön hozzám az ügyeletes etimológus és azt mondja: "Anya, én is akarok bambuszrügyet enni!" Na, nekem se kellett több, sőt mondhatnám, én sem vagyok bamba, másnap reggel első utam a boltba vezetett, ahol is beszereztem egy adag búzacsírát, majd hazaérve azonnal főztem rizst, abba daraboltam hagymát a hagymamániásnak, megsütöttem egy tojást, azt is belekevertem, majd telenyomtam csírával. Voila, a panda ebédje/vacsorája! És eközben a Kingi hálás közönség módjára durmolt. Na, megérkezik az etimológus: "Anya, ez mi?" Bambuszrügy, egyed csak! Boldog mosollyal betermelte. Majd jött az esti vacsora és persze Apa. A nagylány Apát is meginterjúvolta: Apa, ez mi? Mielőtt teljes pánikban megpróbáltam volna 2 falon keresztül agykontrollal, gondolatírással, távmimikával elmondani az Embernek, hogy mit mondjon, hogy én is méltóságomban maradjak, magát meg nem hazuttolva a következőt válaszolta: "de hát én ezt nem tudom, kaja ügyben inkább az Anyát kellene megkérdezni! Biztos valami finomság!" Ekkor kiáltottam ki, hogy "Bambuszrügy!" Meglepő módon Apa is elhitte, majd mikor már csak ketten voltunk az asztalnál és hallótávolságban nem volt földlakó, a Kingit leszámítva, de ő meg még nem az az árulkodós tipus, szóval mondja nekem: Egész jó ez a bambuszrügy, a Noémi mennyit megevett belőle! Na ja, mert búzacsíra! Apa: Oh, én meg.......gyorsan közbevágtam: meg ne mond a nagylánynak, mert így legalább megeszi. és igen! Másnap egyenesen a zacskóból ette ki a maradék "rügyet".

Eközben rügyfakasztó jóidő van, már amennyiben a rügyek a 20ºC-t kevelik. Süt a nap, sehol egy felhő. A csajok ezerrel túrják a homokozóban a sódert és nyáriabbnál nyáriabb rucikban bukkanakk elő a szobájukból reggelente. Sőt, még a pincéből is elővettük a műanyag asztalt és a székeket és a héten még minden nap a teraszon ebédeltünk. Szóval Némi kitalálta, hogy az általa letépett szép virágokat a homokozóban lévő sóderbe elülteti. Persze kapom az ívet rendesen, hogy miért nem viszek vizet, mikor az Ő drága virágai mindjárt elszáradnak. Viszem a vizet erre a kiscsaj, mielőtt egy szót szóltam volna, egy árkot túrt körbe a virág körül és abba öntötte a vizet. Nahát, micsoda kis kertész! Én is szeretek a kertben tenni-venni, de azért még nem voltam ezen a szintem 5 évesen. Aztán persze a virágok elfonnyadnak, de ez nem a kiskertészen múlik.

Hétfőn az oviba autósüléssel karonfogva kellett menni, mert az óvónéni szervezésében elmentek megnézni egy farmon a frissiben kikelt kiscsibéket. Odafelé nagyon izgatott volt, hazaérve viszont semmit, de semmit nem volt hajlandó mesélni....nem az a lecspecs fajta. Kingi kerekedik, gömbölyödik és ha hosszasan elbeszélgetünk az élet nagy dolgairól a végén mindíg teli pofival vigyorog rám. Azt hiszi, csak poénkodok. Közben majd megfeszülök, hogy sikerüljön úgy beállítani a séróját, hogy minden körülmények között az égnek álljon. Két nővér mellett már kötelező az extra megjelenés!

Eszünk is nagyokat, a Loli megint rákattant a retekre, magában tolja enyhe sóval, kenyér nélkül. Azt mondja a kenyér csak elnyomná a bukét. Biztos így van. A kiscsaj nagy májer, azóta már evett ketchupos kenyeret is. Nem sok kellett hogy megkenjem neki, de aztán csak mártogatta a ketchupba. Biztos nagyon finom. Leglább annyira, mint az a bizonyos hortobágyi húsos palacsinta, ami talán a Kingi doktori címére el is készül..... (ez itt most a célzás helye )