Mizériák

Családunkba beütött a mennykő, evési mizéria formájában. Konkrétan mindenkinek van valami heppje manapság, és egyik rosszabb, mint a másik. Én vagyok a gyenge jellem, mert én csak diétázom, ellenben a család többi tagja igazi keménymag. Konkrétan a Lola a legkeményebb. Az egyik este nem szimpatizált a feltálalt vacsival, így gyorsan lenyomott egy Nutellás kenyeret SAVANYÚ UBIVAL. Egy harapás nutellás kenyér, egy harapás ubi. Fincsi mi?! Van egy gusztusa.

Konkrétan emlékszem, hogy ideköltözésünkkor Évi már kezdte elveszíteni minden türelmét, mert a fia, nem nagyon volt hajlandó enni. Aztán átszellemült arccal közölte a kissrác 5. szülinapjának másnapján, hogy nem tudja mi van, de a gyerek konkrétan zabál. Hát lehet hogy ez egy ilyen életkori miafene, de Noéminél is ez van. Áthívtuk vendégségbe a német szomszédainkat, minek örömére fokhagymakrém levest és wok husit csináltam, tzatzikivel. Nos, Némi megevett 3 tányér levest, aztán husit irdatlan mennyiségű hagymával (rizs, répa és cukkini nélkül). Ebéd után kimentünk játszani, Ő konkrétan bringázott, aztán a magunkkal vitt csokis-mézes sütit, minden körnél megdézsmálta. Effektíve megette az egészet. Na gondoltuk, ez már biztos elég volt neki egy hétre, de este hatkor volt arca megkérdezni, hogy mikor eszünk már vacsorát?? És persze bejelentette, hogy ő leginkább bundás kenyeret tudna elképzelni a megterített asztal közepére. Na legyen. Nem kell megijedni, sokat azért nem evett, csak minden kenyérről lerágta a körben lelógó és ropogósra sült tojást. Pedig azt én is nagyon bírom.... Eközben Kingi eszik és eszik és eszik. Radarja van arra, hogy mi mikor ülünk asztalhoz. Teljesen mindegy, hogy mennyit aludt az adott pillanatig, de amikor leülök az asztalhoz, azonnal felébred és enni kér. Él benne a családi szellem :) Ja és már átlépte a 4 kilós álomhatárt, és ezzel el is értünk ahhoz a szakaszhoz, amikor már zsibbad a karom, ha sokáig kell tartani. Valamelyik este ( mondjuk konkrétan minden este) bealudtam az éjszakai/hajnali szopizás közben, fordulnék meg, amikor egy erőteljes morgás megállít. Félálomban azt hittem, valami vadállat téved az ágyunkba és már kezdtem volna megijedni, mikor is megláttam, hogy Kingi van ott, és rá akartam dőlni, ő meg csak finoman figyelmeztetett. És közben aludt tovább. Na, ha már így vagyunk, itt az ideje, hogy elzsibbadt végtagokkal visszategyem a helyére, amivel persze semmit sem érek el, csupán annyit, hogy felébred és enni kér, és zsibbadhatok tovább. És természetesen megint bealszom. Szegény Péter, na szegénykém, már odáig jutott, hogy vigyázzállásban alszik. Mondjuk eme cselekedet mögött két esetenként hátsó szándékot sejtek: egyrészt, így nem kell attól rettegnie, hogy majd valaki rámordul, másrészt, ha számon kérem az erjedő légköbméterek miatt, csak annyit mond, nem én voltam, de jelentem kiderítem, ki volt! És olyan katonás a tartása, hogy természetesen elhiszem, pedig csak a tenyerét kéne megnézni - a bűnösé piros :)

Apa evési mizériája a gyerekekénél és az enyémnél lényegesen egyszerűbb. Már amennyiben a lassan-lassan erjedő életkorba lépő banán koktél formájában történő fogyasztása annak nevezhető. Szóval mióta én lettem a hivatalos koktél keverő ( nem méreg, koktél!), azóta nagyon komolyan veszi a hivatalos koktélivó címmel járó felelősséget. Na meg itt van négy csajjal körülvéve, ezt is túl kell neki valahogy élni.