Miku-Miku-Mikulás!

Húúúúúú, de elfáradtam. És akkor ezzel letudtam az aktuális panaszáradatot. Merthogy, szerény személyem szervezte és ötletelte a Magyar Ovi Mikulás ünnepségét.  Nos, lássuk a forgatókönyvet, a szerkesztő megjegyzéseivel!

Péntek délután 14:00. Érkeznek a résztvevők a buliba, terem berendezése - eddig okés minden, azt leszámítva, hogy az előzetes kalkulációk szerint 31 gyerek lesz, 15 felnőtt kíséretében, így meg kellett szervezni, hogy legalább az egy helyről érkező gyerekek,  kevesebb felnőtt és több gyerek társaságában érkezzenek. De persze ez is svájciasra sikerült, mert megkértek minket, hogy max 40-en legyünk, mert ugye kicsi a terem, ehhez képest táncolni lehetett benne még így is. Így én magam is 4 gyerek társaságában érkeztem, kik közül kettővel szoros vérségi kapcsolat fűz.

Valamikor kora délután felhívott a megrendelt (Googliban dolgozó, Péter keresztnéven soha sem szólított ) Mikulás, akinek hangja némi szorongásról árulkodott. Szegényke még nem sejtette, hogy nem mertem neki elárulni a valódi gyereklétszámot, így magyarosan csak olyan 10-15 gyerekről tudott. Gondoltam a helyszínen, már úgysem lesz ideje számolni. (de volt)

A gyerekek először történetet hallhattak Andi előadásában (Ő tartja a hittant) az igazi Miklós Püspökről és életéről, majd Judit (aki a tornát tartja) mozgatta meg egy kicsit őket. Van neki egy hatalmas ejtőernyője (persze nem igazi és nem is arról van szó, hogy egyenként kilökdöstük a gyerekeket a másodikról) és azzal hihetetlen jót hülyéskedtünk. Ugyanis mindenkinek meg kell fogni valahol, majd fellendíteni, és akkor nyomás alá. Vagy lufit a levegőben tartani vele. Szóval nagyon élvezték.

Ez után következett, a már tavalyról megszokott bábjáték. A gyerekek tátott szájjal nézték, annak ellenére, hogy a szereplőkben az utolsó pillanatban változás állt be, egy hirtelen jött betegség miatt, továbbá, még egy egészen kiskorú is akadályozta az előadást.

Persze, minden alkalommal, amikor akár 1 perc szünet is beállt a programban, azonnal özönlöttek a kérdések, hogy mikor jön már a Mikulás? Ezért, kihasználva a rám irányuló figyelmet, gyorsan leültettem őket, hogy uzsonnázzanak meg, addig megnézem, hogy hol van a nagy Ő. Az uzsonna állt mazsolás és sima kuglófból és egy zacsi igazi magyar mézes puszedliből, teával. Mondanom sem kell, hogy az igazi, magyar, ezer kilométert utazott mézes puszedli fogyott el leghamarabb. Eközben megérkezett a várva-várt személy. Kicsit izgult, kicsit szorongott, de úgy egyébként jól nézett ki. Még egy párnát is kötött a hasára, csak hogy mackósabb benyomást keltsen. Szegénykét az ajtóban állva felkészítettem a tavaly lezajlott eseményekre, amikor is a gyerekek fele rettegett a Mikulástól, egynegyede úgy tett, mintha aludna/elájult volna, a maradék, pedig kíváncsian pislogott. Na ez idén nem így lett. Vagy azért, mert ez a Mikulás tényleg olyan szeretni valóan mackós volt, vagy csak a kisugárzás miatt, de amint belépett, gyakorlatilag lerohanták a gyerekek. Alig bírtam őket visszafogni, akkora volt az attak. A terv az volt, hogy majd 1-2 gyereket megkérek, hogy hozzanak a Mikulásnak enni, meg inni, de olyan lelkes volt minden gyerek, hogy vödörszám hozták az innivalót, és mind azt akarta, hogy az általa hozott sütit egye meg. Meg is ette volna szegény, ha nincs rajta a mindent eltakaró és mindent megakadályozó fehér műszakáll. Így csak nyelt nagyokat. Nagy nehezen sikerült rávenni a gyereksereget, hogy üljenek le a popójukra és valami szervezett formában énekeljünk a Mikulásnak. Nem volt könnyű, de sikerült. Egy két éves forma kisfiú, egész végig a Mikulás térdénél álldogált, ha pedig mozgott, akkor a nyomában volt, és átlag egy percenként, jó hangosan elkiáltotta magát, hogy: MIKULÁS!! Nagyon édes volt.

Szóval, miután a Mikulás jóllakott levegővel, énekeltünk neki, elővette a mesekönyvét és elmesélte a gyerekeknek a Hideglábú Manó meséjét. Utólag derült ki, hogy a mindent megakadályozó szakáll, az olvasási készséget is jelentősen rontja, mivel belelóg a képbe, de szerencsére rajtam kívül nem sokan tudták, hogy hogyan is szólna ez a mese szakáll-akadály nélkül. Meseolvasás után a varázszsákból, amit 3 este varrogattam, hogy megfelelően dekoratív legyen a Mikulásnak, előkerültek a játékok. Egy memory, amit igaz, hogy igyekeztem értelmesen elmondani, hogy hogyan kell játszani, de a Mikulás egészen új verzióban játszotta a gyerekekkel, igaz a gyerekeknek így is nagyon tetszett. Aztán a Tekla által rajzolt 5 méter hosszú, non-stop Mikulásos színező. A kisebbje azonnal ráugrott a színezőre a nagyobbak, meg maradtak a Mikulás lábánál, alig hagyva neki levegőt. Mikor elfogytak a jutalom matricák, megkértem a Bácsit, nézze meg és dicsérje meg a színezők hadát, majd beálltunk egy nagy közös csoportképhez. Itt jött a trükk. A tavalyi tapasztalat azt mondatta velem, hogy nem lenne jó, ha mindenkit egyenként szólítana és adná át a csomagokat, hiszen alig ismer egy pár gyereket, így azt találtam ki, hogy mindenki csukja be a szemét, mondja a Mikulás után: egy.....kettő........három......jó voltam már látom, ajándékom várom. Eközben a Mikulás kislisszol az ajtón, a gyerekek pedig megkeresik az előre eldugott ajándékokat. Aprócska baki csak ott volt, hogy a Mikulás nem emlékezett a pontos szövegre, így a jó voltam már látom helyett, a jó voltam a nyáron hangzott el, de sebaj. A gyerekek meg döbbenten álltak, hogy hová lett a Mikulás??????? Minden felnőttet megkérdeztek, mert nekünk ugye látni kellett volna, de persze simán rávágtuk, hogy nekünk is csukva volt a szemünk. Kész csoda volt.......hogy tudott ennyire eltűnni?! Aztán mindenkinek meglett az ajándéka, és lehetett eszegetni. Volt még egy kis malőr a zenével, de aztán kiderült, hogy senkinek sem hiányzik annyira, így még egy adag ejtőernyőzés és fogócskázás után, leültünk, hogy egy kicsit a karácsonyról is beszélgessünk. Terv szerint kitakarítottunk és 6-kor már úton is voltunk haza.

Másnap igyekeztünk nagyon elmerülni a semmittevésben, ami nagyjából sikerült is. Olyannyira, hogy a megbeszéltekkel ellentétben nem sikerült háromnegyed háromkor elindulni a guglis Mikulás bulira.  A helyszínen derült ki, hogy olyan sokat nem vesztettünk a későbbi érkezéssel, mert az igazi program még nem kezdődött meg. Volt egy csomó óriási párna a földre dobálva, azokon lehetett fetrengeni, míg a vetítőkből ömlöttek a mesék. Sikerült rávennem a gyerekeket, hogy készítsünk süti emberkét. Ez egy svájci édes kelt tészta, amit könnyű megformázni és feldíszíteni. A végére egész belejöttek. Fénykép is készült, csak az ember most kidőlt, én meg annál terhesebb vagyok, semmit most elmásszak a gépért, kábelért meg stb. Úgyhogy majd később! Öt körül befutott a Mikulás is, aki név szerint szólította a gyerekeket, nem kevés csalódást okozva, mikor kiderült, hogy több Noémi és Lola is van a gyerekseregben. Azért a végére minden gyerek kapott csomagot. Hazafelé még beugrottunk szendvicsezni, hiszen pénteken erre nem volt alkalmunk, aztán irány haza. 

Most már csak az a kérdés, hogy hogyan lehet ilyen irtózatos mennyiségű édességet, gyorsan és fájdalommentesen semlegesíteni a gyerekekben. Most egy kicsit pöröghetnékjük van, ellenben velünk, akik punnyadunk. Lehet kéne még egy kis infúzió?