Dornbachok Kalandjai Svájcban

Gyermekkoromban, volt videónk. Mint mindenkinek. És mi is, mint mindenki, borzalmas minőségben néztük, monoton alámondással a 20 000x másolt filmeket. Mindig is meg akartam nézni a Karate Kid című filmet, de a tesóm volt olyan kis mocsok velem, hogy valami mondvacsinált indokkal nem engedte. Aztán múltak az évek, és egyszer csak az RTL Klub valami meglepő oknál fogva leadta kora délután, olyan matiné filmnek. Noémi éppen békésen szundikált, gondoltam, megnézem. Az első 10 perc még nyugiba lement, aztán pont, mikor már kezdett volna valami jó kis sztori is lenni, persze felébredt a csemete és onnantól nuku tv. Így most nem tudom, hogy mi van. Vagyis, konkrétabban tudom: Karate Kid jelenleg egy testben tartózkodik velem. Már vagy 3x hozta rám a szívbajt, de ma konkrétan úgy megijesztett, hogy majd bepisiltem. Ez mondjuk nálam nem egy nagy szám, de akkor is! Nyugiban ülünk az asztalnál és vacsizunk. Majd hirtelen, a kisded spárgába csapva picike lábait, ugrik egy nagyot és végül bukfencez...

Hajnali fél kilenc van. Loli a csodával határos módon (hja, manapság kicsi kakas lett) még alszik. Némi már oviban, Apa pedig a melóhely felé dübörög. Na jó, valójában csak zötyög, de egy ekkora emberhez egy ilyen szó nem méltó :) Tegnap délután megérkezett Loli és AlmaBaba új ágya (Hoppá, ezt a témát még nem is érintettük) és most ott díszeleg a vendégszobában. Vagyis nem díszeleg, ugyanis atomra be van csomagolva. Tegnap, miután nagy nyögések közepette Apa és Szabolcs becipelték, Noémi heves unszolására előkaptunk egy ollót, hogy "Na akkor nézzük meg!". Kb negyedóra küzdelemmel annyit sikerült elérnünk, hogy: leesett rólam a nadrágom, kidobhatunk egy gyerekollót, és már tudjuk, hogy erősen tart a fehér színű 5 centi széles ragasztó is. Azért nem hagytuk annyiban és végül sikerült annyira kibontani, hogy megállapíthassuk, jó lett-e a színe. Na ezt sem sikerült azért teljesen kivitelezni, mert ahhoz, hogy mindkét bútort egyszerre lássam, kb 5 méter távolságból kell őket nézn...

Igen tisztelt férjem barátai, ismerősei, volt osztálytársai - Ti hős mérnökök! SOS! Meg MAYDAY. Meg HILFE. Meg amit csak akartok. Valaki szánjon meg! Adott az alábbi tényállás:elkövetők: 2 huszonéves suhanc, akik akkor tudnak aludni, amikor csak akarnak és akár napi 3 óra alvás is bőven elegendő nekik, így nem hatja meg őket semmilyen kérés. Tetthely: fölöttünk 2 emelettel. Lakások belmagassága 240 cm+ a födém Bűnelkövetés módja: hangos zeneszerzés rapp, hipp-hopp stílusban, éjjel. Általában hamisan, hiszen a dallam (van benne ilyen?) még nem kristályosodott ki. És olyan hangerőn, hogy én mindezt tisztán hallom. Miután egyszer kihívtuk a rendőrséget rájuk fél tizenkettőkor és levelet is írtunk a háztulajnak,( mivel mindenkinek írásban kellett nyilatkozni és engedélyt kérni a hangszerek birtoklásához, és mivel csendrendelet van este 10-től érvényben, és ők ezt magasról lesz@rták) rászoktak arra, hogy éjfélkor kezdik el a zenélést (Bartók forog a sírjában) és olyan fél kettő, kettőig ...

Úgy tűnik megvan Noémi kedvenc ovis napja. A kedd. Mondjuk nem indult valami könnyedén. No lássuk: Azzal kell kezdenem, hogy manapság nagyon nehezen indul el/mozdul ki. Nekem kéne fészekrakó ösztönnel hülyéskedni, nem neki, de ez van. Szóval, ha kijelenti, hogy menjünk sétálni, fel is öltözik, még a cipőjét is felveszi, akkor tuti, hogy az ajtóban el kezd sírni, hogy nem akar menni sehova.  Egy hete megy ez. Aztán meg nem akar hazajönni. Tipikus, nem? Szóval ma reggel sem akaródzott menni sehova. Pláne mikor megmondtam neki, hogy ma erdei nap van. Vagyis az erőbe fognak menni. Apa elkísérte az ovi ajtajáig, ott elköszöntek, aztán meg Apa leselkedett, hogy mit is fog csinálni a nagylány. Hát körülnézett, majd megfordult és elindult hazafelé. Ha szembe jött valaki, úgy tett, mint aki csak megállt egy percre, megnézni valamit. Persze Apa elé került és visszakísérte. Egész be. Nem balhézott, nem sírt, csak látszott rajta, hogy mindent akar, csak erdőbe menni nem. Pedig tetőtől-talpig...

Hát, ez is meg volt. Péter végigülte élete első ovis szülői értekezletét, tegnap este 8 és fél 11 között. Na igen, senkit sem akartak emiatt elrángatni a munkahelyéről. De azért ez túlzás. Aztán kiderült, hogy idén először választani kell delegáltat a szülői munkaközösségbe, és ez bizony elvett egy jó órát. Na és ez után kezdődött az igazi móka. Elbeszélésekből tudom, hogy milyen otthon egy szülői értekezlet. Tömören felvázolva: össznépileg lehordják a szülőket, majd kiosztják, hogy ki-mit-mikorra csináljon meg, aztán mehet mindenki békével. Hát, ez itt nagyon nem így van. Először is minden szülőnek ki kellett választani a kupacból a saját gyermeke, önmagáról alkotott képét. Azt mondta Péter, nem volt nehéz, sőt, azonnal kiszúrta. CSAK rózsaszín és lila színek szerepeltek a papíron. Stimmel. Az a Noémié. Aztán megmutatták a többi alkotását is: családom így néz ki: kocka, mellette 3 szál virág. Óvónéni magyarázata mellette, amit a Noémitő megtudott: A kocka a Google - ott van Apa, a hár...

Bemutatták a 2008-as svájci bicska modellt, amelyet a hadsereg nemsokára rendszeresít. Az előző 1961 óta volt használatban. Bővebben itt: http://www.victorinox.com/index.cfm?site=victorinox.ch&page=581&lang=D A svájci sápadtkolbászban (Bratwurst) kevés a borjúhús. A helyi szabályok szerint legalább 50%-ban borjúhúst kell tartalmaznia. A vizsgált 51 mintából 19 nem felelt meg a szabályoknak, 16-ban nem volt meg a szükséges borjúhús-tartalom. Találtak benne viszont nyúl-, bárány- és csirkehúst. http://www.news.ch/Kaninchenfleisch+in+Kalbsbratwuersten/319037/detail.htm A paralimpián a női 5000 méteres kerekesszékezés hajrájában az egyik svájci versenyző, Edith Hunkeler honfitársával, Sandra Graffal ütközött, és ebből tömegkarambol lett. Hunkelert kizárták, a versenyt megismételték. http://www.20min.ch/sport/weitere/story/17148268 Kapcsolódó hír, hogy megvan a paralimpia első doppingfogása: http://www.news.ch/Erster+Dopingfall+bei+Paraly...

Hétfő délután úgy meglepődtem, hogy csak na! Aztán meg vagy 20 percig megállás nélkül röhögtem. Hogy miért? No lássuk! Reggel elkísértem a teljes családot, vagyis pontosabban családilag mentünk a vonatmegállóig. Onnan ki-ki ment a maga dolgára: Apa melózni, Némi ovizni, Lola spielgruppézni, én meg bevásárolni. Gondoltam, egy kis séta nem árt (micsoda badarság!) és elindultam a Migrosba. Nem kellett volna. Másfél órával később értem haza, úgy, hogy egy nyugdíjas néni megelőzött az emelkedőn. Úgy vánszorogtam, mint egy reumás csiga. Aztán felérve rájöttem, hogy egyből játszhatom a József Attila mamáját és mehetek teregetni. Így, mire ténylegesen hazaértem, már moccanni is alig bírtam. Ünnepeltem magam egy kicsit a fotelban - úgy egy órácskát - majd a mardosó éhség kikergetett a konyhába. Mondanom sem kell, hogy Loliért (egy jól kivitelezett teregetés után)  nem a létező elggyorsabb tempómban mentem el, így a kis drága, már a padon ülve várt. Szednünk kellett a lábunkat hazafelé, mert...

Üdv Mindenkinek a felhők alól! Gondoltam, hűséges olvasóinkat nem hagyom ma sem esti szórakozás nélkül, szóval, íme a heti eseménysor: Hétfő délben lelkesen vártuk Lolival szokott helyünkön a nagylányt. Nemsokára meg is láttuk szökdécselve közeledő alakját, majd mikor közelebb ért láttuk, hogy valami óriási szatyrot cipel. Ez meg mi a manó kérdésükre elmondta, hogy ma volt náluk a rendőr bácsi és a biztonságos közlekedésről tanultak. Ja, és a szatyrot kapták ajándékba. Szerencsére nem üresen. Volt benne összesen 2 méter közlekedéssel kapcsolatos színező meg ceruza és még egy pár olvasni való a szülőknek. Na mondom ez jó. Még nem éreztem az e mögött rejlő csapdát. Hogy úgy mondjam a feketeleves másnap következett, amikor is közölte, hogy Ő már olyan nagylány, hogy most mi maradjunk le mögötte, mert egyedül akar hazamenni. Ebből végül is előtte menés lett, mert a Lolit nem lehetett rávenni a lemaradásra. Ebből már sejteni lehetett volna a következő lépést, de akartam olyan naiv lenni, h...

Lola fenn áll egy nagy kövön, olyan magas, mint ő maga. Kezében valami bogár - egyszercsak kiesik, Lola utánakap, majd hassal előre akkorát tanyál a fűbe, hogy egy kaszkadőr sem csinálhatta volna jobban. Szomorúan felnéz: - Eljepűt a szúnyog! Reggel. Noémi még ágyban, de már nyitva a szeme. Lolát próbálom reggel keltegetni, ő még csukott szemmel alszik, legalábbis úgy tűnik. Én: - Na, ki öltözik fel először? Lola alvás közben hangosan felkiabál: - Noémi! Reggel Anya kelti a Noémit, de nagyon nem akar kikászálódni. Csendesen csak annyit mond Anya:Kikészítettem a székre neked pólót meg bugyit meg szoknyát. Ja és persze hozzá a tegnap vett új harisnyát. - Kipattan az ágyból, és megkérdi: Melyiket? A rózsaszínt? Nem, a kéket! - rohamléptekkel kiszáguldott a nappaliba és egy másodperc alatt ledobta magáról a pizsit. Mondanom sem kell: harisnyamániás a kiscsaj.

Nálunk a cégnél sok olyan projekt van, amiről sosem hallottam. Így aztán, amikor végre bejelentjük őket a nagy nyilvánosságnak, én is meglepődök: "Jé, ilyenen is dolgozunk?" Amit most jelentettünk be, arról viszont mindenki tudott: nyilvános a Chrome böngésző! Na jó, egyelőre csak egy blog post és egy képregény van belőle, de remélhetőleg holnap már mindenki kipróbálhatja (sajna per pill csak Windows-on). Remélem, mindenkinek annyira tetszeni fog, mint amennyire vártam!