Túléltük!!

Pedig nagy volt a lobbi ellenállása, de végül is minden sérülés és életveszély-közeli helyzet nélkül megúsztuk, bár ez lehet annak a hatása is, hogy most nem az utca végébe mentünk, hanem Wolishofenbe. Hátha ott másik lobbi tevékenykedik..........

Még nem is meséltem el nektek, hogy abban a hatalmas, óriási, már-már gigászi megtiszteltetésben volt örömünk osztozni, hogy meglátogattak minket a tesómék. Itt Svájcban. Szeretném ha mindannyian olyan nagyra értékelnétek, mint mi, ugyanis cirka negyven (!!!!) percenként álltak meg útközben. Ami azért minden embernek becsületére válik, ekkora távon. Mármint az, hogy ép elmével érkezik. Mint ők. Na szóval, csináltunk mi mindenfélét, amit az időjárás megengedett. Csak egy dolgot emelnék ki a sok közül. Anno megkérdeztem őket, hogy mi mindenre van érdeklődésük (város, táj, hegy, tehén??) és hát alföldiek lévén persze azonnal mondták, hogy jó lenne felszaladni, valami kisebb hegyre. Jó, akkor pakoljatok meleg cuccot. Hát lehet, hogy az én hibám, mert ennél jobban nem konkretizáltam, hogy mit is értek meleg cucc alatt, így mikor kiderült, hogy mindenkinek van hosszú nadrágja meg pulcsija, úgy döntöttünk, hogy akkor legyen a Rigi. Cirka 2000 méteres hegy, és hogy ne terheljük túl, ezeknek a született alföldieknek a bokáját, még vonatra is ültünk. Biztos, ami biztos alapon azért odapakoltam a gyerekeknek síoverált meg sapkát meg kesztyűt és magamnak is vittem sídzsekit, meg a többieknek is egy kicsit melegebb cuccokat, mint a pulcsi. Felfelé menet még nagyon vidám volt mindenki, de aztán a csúcson kiderült, hogy 6 fok van,és ez egy kicsit megrázta őket, mint tehéncsorda a kolompot. Felvették az összes ruhadarabot, és igyekeztünk menedéket keresni az erős szél elől. Mindenesetre bevallották, hogy azt hitték túlzok, amikor azt mondtam, hogy ennél azért melegebb cuccot kellett volna hozni. Tisztára, mint anyukám! Miért hiszik azt, hogy ha beszélek, csak a számat akarom szellőztetni? Én nem értem. Na, szóval, azért nagyon örültek a kilátásnak, meg minden. Megegyeztünk, hogy ha legközelebb jönnek, felmegyünk 3000 méterre, de akkor mindenki hozzon antarktiszi felszerelést.

A gyerekek nagyon boldogok voltak együtt. Minden nagyon frankó volt, két apróságot leszámítva: 1 Vikike sajnos borzasztóan köhögött, 2 és meg sok esetben nagyon rosszul voltam. El-el jutok odáig, hogy lassan be kell kötni a panaché infúziót :)

Sikerült a családot lenyűgöznünk a raclett egyszerű, de nagyszerű ízeivel. Nagy hévvel nekiláttunk enni, szerintem még egy kicsit csodálkozhattak is, hogy csak ennyit tálalok. Na igen, az embert menet közben érik a meglepetések. Örömmel hallottam tesóm megjegyzését, miszerint ennyit nem evett az elmúlt 1 évben összesen, mint most nálunk. Hát nagyon örülök. Én meg ennyi időt nem töltöttem velük már vagy 10 éve mint most. Nagyon jó volt, csak kár, hogy a rosszullétektől azt sem tudtam néha, hogy fiú vagyok-e vagy lány. Péter szerint lány, de szerintem ezt csak úgy megszokásból mondja.

A hétvégén lementünk Legolandbe, hogy azt is megnézzük. Kicsit neccesnek ígérkezett, mert először esős, majd napos időt jósoltak. És így is volt. Esett is meg sütött is. Lehet, hogy ezért volt, hogy nem volt olyan tömeg, sőt olyan 5 körül, már egészen kevesen voltak. Ki is használtuk. Nem mondom szép volt, mikor a tesómék bőrig áztak nagy lelkesedésükben, hogy lefotózzák a legóvárost, de a legemlékezetesebb mégsem ez lett. Történt ugyanis, hogy a megérkezésünket azonnal ebédbe fojtottuk, mert hát akármennyire is igyekeztünk, fél egyre értünk oda. Fantasztikusan finom kaját ettünk ( jól meg is jegyeztem magamnak, sőt már a receptet is átvariáltam egy kicsit ). A gyerekek már tűkön ültek, úgyhogy a jól bevált tervet követve bal nagyívű pályára álltunk. Ennek első állomása volt a hajókázás. Adott egy motoros hajó, mely első ránézésre úgy néz ki, mintha madzagon húznák, pedig egy frászt. Kettesével ültünk: Első deszantos különítmény: Anya +Loli - simán vettük az akadályokat, valószínűleg azért, mert észre sem vettem a  gázpedált. Loli kormányzásába, pedig csak néha nyúltam bele.

Második desszantos egység: Apa+Némi - sajnos Apa észre vette a pedált, majd bőszen nyomogatta is, aminek az lett a következménye, hogy szinte minden kanyarban szembe kerültek a forgalommal. Nagyon vicces volt többször is hallani a bemondóban, hogy : Kérjük a hetes számú hajó forduljon meg és a megfelelő irányba haladjon!

A Varga 1 különítmény: Tesóm + Vikike simán vette az akadályokat, talán azt leszámítva, hogy az a megveszekedett össze-vissza menő hetes számú ismeretlen csónak többször is nekik ment! Na de ilyet! És persze majdnem lelocsolta őket, egy orvul támadó spriccelős pelikán.

A Varga 2 hajó személyzete: Sógorom + Juditka próbálták leutánozni a deszantosokat, de olyan parádés megfordulásokat minden igyekezetük ellenére sem tudtak produkálni.

Aztán elballagtunk a vonathoz, hogy menjünk egy kört, így a váratlanul ( na jó,a  fekete feleget már láttuk egy ideje) lecsapó eső fedett helyen ért el minket. Fél óra alatt kizuhogta magát, aztán mehettünk is. Az egyetlen bibi a dologban az volt, hogy a vonat tetején megállt és összegyűlt a víz, ami elinduláskor, engedelmeskedve a fizika törvényeinek, szépen lezúdult a tetőről. Szerencsére nem a mi nyakunkba. De azért kanyarnál nagyon vigyáztunk.......meg sikítottunk........aztán meg szárítkoztunk.

A kb egy óra múlva érkező ugyanekkora vihart már nem úsztuk meg ennyivel, a már említett "nem gond, van esőkabát, úgyse ázunk meg" teória megdőlése miatt. Szóval Tesómék combközépig áztak, mi meg jót derültünk rajtuk. A második eső, cserébe megajándékozott minket a korlátlan eszközhasználat lehetőségével, mivel a pánikolóbbjai szépen hazamentek. A gyerekek hatalmasat szórakoztak a gyerek-kenuval, mi meg csak néztük őket. Aztán mentünk pár kört a bébi vasúttal is, hogy aztán ráébredjünk, hogy zárás van és már nem tudunk felülni a kalózhajóra és az óriás vízesésre. Na majd legközelebb!!

Ott aludtunk egy kis hotelban nem messze Legolandtől, hogy ne keljen későig autókázni, és a Tesómék is közelebbi pontról indulhassanak haza.

Nagyon elfáradtunk, és szuperül éreztük magunkat. A szállodában ettünk egy jót ( a chef maga hozta ki a gyerekek kajáját, mert annyira meglepődtek, hogy sült krumpli helyett krumplipürét kértünk) majd bedőltünk az ágyba.

Igaz, hogy este elköszöntünk egymástól, mégis ébredés után Noémi első szava az volt: Vikike! Felkeltél már???? És azóta is minden nap megkérdezi, hogy most hol van a Vikike???

Ja, majd elfelejtettem: a korábbi vendégségekből van itt nekünk: egy kötött norvég minta szerű sapka, dobókocka, na és persze Vikike két napi ruhája. Mit csináljak velük??? Mi legközelebb...........hát.......karácsonykor megyünk.........Addig is esőmentes tűzijátékot mindenkinek!!!