Lábjegyzet

mégpedig azért, mert szerintem mindenki sejti, hogy milyen volt a karácsonyunk és a szilveszterünk. Ja, ja, mászkálós. Vendégségből ki, vendégségbe be. És mivel ez nyilvánvalóan senkit sem érdekel, hát jöjjenek a lábjegyzetek. Sorjában haladva, kezdjük mondjuk a hazaúttal. Szombaton jöttünk, mert nem vagyunk nyulak, hogy mindent egyszerre akarjunk. Azaz mosásnap és kipakolás és ebédfőzés és spielgruppe, hogy csak a legismertebbeket mondjam.  Meglepő módon a magyar autópályán 10-ből 9 autó külföldi volt, beleértve minket is. Nagyon elgondolkodtatott minket, hogy vajon tényleg annyira jók-e a tiroli sípályák, hogy érdemes legyen Bukarestből autóval elsztrádázni odáig. Na és persze volt még egy tanulságos kép: Három ukrán fekete terepjáró, szorosan egymás mögött. Csak kettőben sikerült megfigyelnem az anyósülésen szereplő hölgyeket és az eredmény: egy szőke, egy barna. Szerintem a harmadikban ült a vörös. De az igazán meglepő mégis az volt, hogy a középső autónak volt GPS-e, cserébe a maca gyakorlatilag egész úton, míg együtt haladtunk úgy 50 km-ert, telefonált. Azt nem tudom, mert nem vagyok jó szájról olvasásban, hogy az előttük igyekvőnek magyarázta, hogy: egyenesen! vagy az anyukájának, hogy: Jól vagyunk, eddig minden okés!, meg igazándiból nem nagyon beszélem a szláv nyelveket. Valójában egyáltalán nem, de remélem ezt elnézik nekem. Apa egy darabig elmélázott azon, hogy miért is kellenek ekkora terepjárók Ukrajnában, de végül is arra jutottunk, hogy biztos jók az utak, de azok a jó kis ukrán  somogybabodi találkozók hozzák össze a srácokat...
Adtam otthon Svájcnak egy bazi nagy képzeletbeli pofont. Konkrétan az történt, hogy Dornbach mamáéknál rosszalkodtunk jó későig, Péter mindeközben a haverokkal sörözött.  Édes hármasban hazadöcögtünk este nyolc után, és én SUNYI KÉPPEL BEINDÍTOTTAM A MOSÓGÉPET. Ohohohhohohoh. És mire a gyerekek ágyba mentek, ki is teregettem. Ezt nem tudom magam után csinálni hegyes kis másodhazánkban, mert itt még az áramot is kikapcsolják a mosóhelységben, biztos ami biztos alapon. Nem is akar senki mosni este hat után. Persze ezt a kis mutatványt igyekeztem minél többször véghezvinni, - nagy sikerrel - hogy ha majd visszajövünk, legyen egy kis nyugtom. Persze, hogy elszámoltam magam és két teli szennyes kosár várt, de így legalább kis kaján mosollyal indultam neki a programnak, hogy: Na, amit én eddig műveltem, úgyis utánozhatatlan....és én tudom, amit tudok. Mosni például.
A férjem egy hős. Szeretném, ha mindenki tudná. Nem csak azért, mert zokszó nélkül végig asszisztálta a karácsonyi rohangálást, hanem mert  tegnap felszerelte az ágyunkra az olvasólámpát. Eddig nem volt, és Magyarországra kellett mennünk, hogy legyen. És akkor hősiesen, a vasárnapi beütemezett legózást elhalasztva szerelt. Nekem. Mert szeret. És mert kb. 20 könyvet kaptam a teljes rokonságtól az ünnepekre. Jól haladok, főleg most, hogy már az ágyban is olvashatok. Köszönöm Édes.
Volt nálunk szilveszteri buli is. Hát nem egy olyan " szomszéd szól a rendőröknek, mert olyan kibírhatatlan", hanem olyan " van hat kiskorú, legyen nekik hol aludni, nekünk meg legyen kaja meg pia" buli. Jó volt. A csúcspontot megint az "Őrült-fázós-krapek" és a "Doktor-úr" szolgáltatta, amikor a "Balatonban megfürödtek ősszel a vitorlázás közben" sztori mesélés közben "Doktor-úr" felesége beszólt, hogy legalább van hó. Mondanom sem kell, hogy a két eszetlen, párdon, esztelen azon nyomban gatyára vetkőzött és a teraszon át a hóba landolt. Alaposan meghempergőztek benne, hátha ez segít mindkettőjük kezdődő megfázásán. Hozzá kell tennem, hogy az "Őrült-fázós-krapek" az alábbi ruhanemű-kombinációban érkezett: póló, ing, pulcsi, pulcsi, kabát. Felesége bevallása szerint zokniban alszik, no meg persze pizsamában, és híresek a "majd megfagytam" sztorijai is. Volt egy kósza pillanat, amikor azt hittem, az életem párja is követi a két "hó-bohócot" de aztán kiderült, hogy a dokumentálás a vérében van, és a fényképező a kezéhez nőtt.
Egy aprócska és tényleg lényegtelen momentuma volt eme három hétnek, hogy harmincegy évvel ezelőtti dolgot ünnepeltünk, viszont óriási volt, hogy két kiskorú is azt állította, hogy januárban született. Igaz az egyik nem állította, csak így volt, a másiknál nem így volt, de nagyon állította. Így aztán megkoronázandó ottlétünket, tortáztunk egy nagyot.

Nos ezúton üzenjük mindenkinek: hogy MINDENT KÖSZI. És persze: Jövőre, veletek, ugyanitt!!!!