Ügyködi

A családunk két nagy és két kicsi ügyködiből áll. Szorgoskodunk, amikor csak tehetjük. Amikor meg úri kedvünk úgy tartja, hát lustálkodunk nagyokat. A mai nap a szorgoskodás jegyében telt. Már említettem egyszer, hogy vettünk a nagyobbik ügyködinek egy bringa utánfutót. Amikor Apával kipróbálták, nem nagyon lelkesedett, mert Apa bringájának nyikorog a féke. Na, gondoltam egy nagyot, mivel én voltam ma az ügyeletes a spielgruppéban: átrakjuk az én bringámra a cuccot, aztán majd kerülővel megyünk a "munkahelyre". Lefordítom: nem az emelkedő felé, mert ott van két olyan szűk kanyar, amit ezzel a monstrummal nem lehet bevenni. Okés, be lehet. Csak én nem tudom. Így marad a Buttenaustrasse. Apa izgult, hogy mi lesz, ha Néminek ismételten nem nyeri el a tetszését. De én tudtam, amit Ő nem. Az, hogy a nektár színű, eszméletlen kinézetű bringa mögött tekerhet, mintegy rajta, az töröl minden negatív érzést. Igazam lett, sőt bíztatott, hogy gyorsabban! Kb. 8 perc alatt odaértünk. Leparkoltunk és mi lettünk az elsők. Van egy másik anyuka, aki beszél magyarul, és Ő mindig ott van, mert a lánya, síró-hányó rohamot kap, ha elmegy. Vagyis, hisztis a kiscsaj. Szóval Ő mesélte, hogy a Némi milyen tündér. Első perctől egyedül van ott, mert Apának menni kell a melóba, ez meg ugye itt egy játszócsoport, szóval rossz nem történhet. És hogy részt vesz mindenben, csak néha nem tudja követni a dolgokat. De ő a legaranyosabb mind közül. Azért is emelkedett Némi ilyen magas pozícióba, mert még 3 olyan gyerek van, akik nem, vagy csak rosszul beszélnek németül, és mind hisztis. Az egyik még a mai nap is hányt egy nagyot, annyira sírt. Szóval Némi egy tündér. Alig várta, hogy megint tekerhessünk. Mikor hazaértünk, közölte, hogy inkább ne menjünk be, hanem menjünk még egy kört. Nehezen, de rá tudtam venni a bemenetelre. Apa melóba el. Lola csak turkálta az ebédet, pedig nála a kaja szent és sérthetetlen. Némi rosszaságból felállt a székére és a tenyerét csapkodta az asztal fölött. Rászóltam. Sértődötten elvonult. Erre a legkisebb ügyködi ugyanúgy, ugyanoda felmászott, csapkodta a tenyerét, majd rászólt magára: Lola! De mivel magának sem fogad szót, kénytelen volt még egyszer erélyesebben magára szólni: LOLA!!! Erre lemászott és azt mondta: büti. Erre elindult büntibe. Gondoltam magamban, ezt valahogy a rendrakásra is be kéne vezetnem, hátha akkor nem állandóan én pakolásznék.  Bár ez kétségtelenül nehezebb, mint a mazochista önbüntetés. Mivel nem én szabtam rá a büntit, csak figyeltem mit csinál, de kiderült, az önbüntetésnek nincs akkora súlya. Csak bement a szobába és már jött is kifelé, arcán angyali mosollyal. Bevégeztetett. Gondoltam menjünk ki kacsát etetni. Mondjuk 1 óra. Ez volt az eheti tévedésem. Fél hatkor tudtam őket beterelni. Lola hozta a szobakutyáját is, hogy megsétáltassa. Van egy régi nyakba aksztós telefontartónk. Az van a  kutyára akasztva, póráz gyanánt. A kutya meg vagy 5 cm X 4 cm. Szóval nagyon édes volt. Némi kétszer próbálta elvenni. Az ellenállás láttán kétszer adta vissza. Aki szembe jött, mindenki szélesen mosolygott rám. Eleinte azt hittem, a gyerekek édesek, de aztán kezdett gyanús lenni a dolog. Mert persze édesek, de a simán sétáló gyerkőcökön nincs semmi vicces. Én úgy jöttem, hogy két lépésenként megfordultam, mert hol az egyik, hol a másik maradt le valamiért. Aztán egy napos helyen rájöttem, hogy mi olyan vicces. Lola plusz teherként hozta a szőrös maci táskát is, üresen, csak a vicc kedvéért. Féltávtól az én hátamon jött a jószág, mert a csöpp megunta. Én meg persze elfeledkeztem róla. Valóban nem minden nap látni harmincas csajt szőrös macitáskával a hátán. Persze egész úton a reggeli forgatókönyv zajlott. Ha Némi jobbra lépett egy kőre, Lola azonnal odament, amint a kő felszabadult. Ha Némire rászóltam valami miatt, ha Lola megcsinálta rászólt saját magára. Legalább következetes a gyerek. De azért olyan nincs, hogy ne kövesse el a rosszaságot. Kis ügyködik. Nagyon elfáradtam. A nyakamba szakadt még egy szomszéd svájci kislány is, aki bár nagyon aranyos, nagyon fárasztó is, mert percenként azt akarja, hogy kapjam el, és persze ő már nem úgy fut mint Némi, hanem mint egy nyúl. Meg az enyémek sem akartak kimaradni a buliból. Sikerült őket rávennem, hogy maradjanak nyugton, cserébe beragaszthatják a maradék matricákat a matricás könyvbe. Volt 5 perc nyugtom, nem több.  Túl kevés falat volt ennyi gyereknek. De azért egyszer csak Celinnek is be kellett mennie. Köszönöm.  Itthon még megbüntették egymást a gyerekek, csupáncsak a móka kedvérért, de már édesen alszanak az ágyikójukban. Na igen, azt hiszem kijelenthetjük, hogy Loli imádja az ágyát. Naponta többször rajta találom. Szóval alszanak szépen. Aludjatok ti is jól. Én jól fogok....