Egy dolgos nap

Hát kérem, mi itten ám serénykedünk egész nap. Nem érünk rá lábunkat lógatva dúdolászni, megvan a napirend, meg ami köll. Burkoltan arra próbáltam célozgatni, hogy milyen sűrű szokott lenni a hétfőm, mivel ez a mosás napom, meg ugye a spielgruppe. A nagylány nagyon elfoglalt, korán reggel (értsd úgy: nekünk korán) indulnak Apával, hogy 9-re odaérjenek.  A csöpp pedig gondtalanul alhat, amíg fel nem keltem. Mondjuk legkésőbb 10 körül. Mert nehogy már rámondja valaki, hogy " te kis lustaság". Ebéd után, ami a sűrű programban csupán a második sorban szerepel Lola ébresztése után, kimentünk játszóterezni. És hát azonmód kiderült, hogy Loli is igen elfoglalt személy. A jó időre való tekintettel vittünk magunkkal: 1 kismotort, 1 biciklit, 1 rollert, 1 készlet homokozó cuccot. Hátha... nem biztos, de... hátha kell majd valamelyik. Na a forgatókönyvet követve Némi először rollerezett, majd bringázott, motorozott és legvégül homokozott. Lola lesben állt. Amint felszabadult egy játék, rávetette magát, és élvezte, a birtoklást. Vagyis, hogy most nála van, nem a Néminél.  A roller kis gondot okozott. Nem tudta, hogy mit is kellene vele csinálnia. Ha csak egy lábbal állt rá, az marha kényelmetlen volt. Akkor felállt rá mindkét lábával. Ettől boldog lett, de mivel semmi nem történt, hangos nógatás közepette előre hátra ringatta magát, hátha ettől beindul a gépezet. Semmi. Mondom neki, hogy lökni kéne magát. Felderenghetett neki, hogy Némi is valami ilyesmit csinálhatott, így leszáll, de úgy, hogy a roller a lábai közé kerül. Kecsesen rá huppan, megmarkolja a kormányrudat. Vár. Semmi nem történik. Felháborodottan lök magán egy nagyot hátrafelé, majd boldog mosollyal nyugtázza, hogy ez így működik. Öt percen át rollerozik, a rolleren ülve, magát hátrafelé lökve. Felszabadul a bringa. Na ez nehezebb ügy, mivel a lábával sem a pedált, sem a földet nem éri el. Megoldja. Addig hajlong lendületesen előre-hátra, míg ki nem csikar a gépből egy kis mozgást. Boldog mosollyal leszáll, úgy mint a mérges kismalac. Ledől a járgányról. Nyugi, mindig így szállok le!  A legkönnyebb súlycsoport következik, a kismotor. Ez neki való, de mivel már nagy gyakorlata van a szakszerűtlen használatban, a következőképpen ül fel rá: megáll a motor mellett, két kézzel megfogja a kormányt. Bal lábát megpróbálja átemelni, de beleütközik a kezébe, ezért inkább a jobb lábával indul neki. Sikerül áttennie a túloldalra, majd boldogan felül. Menet közben elengedi a kormányt. Ekkor döbben rá, hogy háttal ült föl. Megkezdi a leszállást. Ehhez először teljesen lehajol, hogy a feje súrolja a földet, és ekkor, mintegy kézállásban, lábait is kiszabadítja. Mellesleg a motor is felborul. Nem adja fel, nekilendül újra, hasonló eredménnyel. Ekkor fogást vált. Nem teszi át teljesen a jobb lábát, hanem feláll a motorra, miközben erősen kapaszkodik a kormányba (ilyenkor szoktam ugrórajt állásba helyezkedni) és a lábait a helyes oldalra rakja le. Ha a művelet túl gyorsra sikeredett inkább leszáll a már korábban említett módon és felmászik megint, biztos-ami biztos alapon. A motorral már tudja lökni magát, így mivel a  fel és leszálláson kívül, más szórakozást nem nyújt (és ha már a műveleteket százszor végigcsinálta) otthagyja és új préda után néz. Némi eközben megunja a homokozást. Lola azonnal annektálja az otthagyott lapátot és formákat, majd kézzel nagyot markol a homokba. Majd közli: keze! Lesöpröm, megtakarítom a kezét. Megint belemarkol, megint mondja: keze! És ez így megy vagy 5x. Ekkor megunom és közlöm vele: ha nem bírod, hogy homokos a kezed, ne homokozz!! Erre kiszáll és a hintához totyog. Mire odaérek sértődötten körútra indul, vagyis megkerüli a járdát követve a játszóteret. Én eközben a padra ülök, onnan figyelem az eseményeket. Némi csúszdázik.  Lola a hinta elé áll, mire odaérek, megint megsértődik. Hát ez van.  De azért mégis sikerül meghintáztatnom. Fél ötre már minden lehetséges módon kipróbáltuk a játékokat, így beszédelgünk. Idebent mindketten ráeszmélnek, hogy van Lolinak magas ágya, így bunkereznek egyet alatta. Előkerülnek a matricás füzetek és valami csoda folytán sikerül rávennem őket, hogy ne az ágyat dekorálják ki. Ekkora már kikészültem, lement 5 mosás, a felét már el is pakoltam.  Bennük még van annyi töltet, hogy egymást túllicitálva felmásznak a Loli ágyára és ledobálnak mindent, ami mozdítható. Istenem, de jó is, hogy Péter lecsavarozta a leesésgátlót az  ágyrácshoz, így legalább a matrac a helyén maradt.  És még most sem fáradtak el. Ehhez Apa kell. Menetrend szerint érkezik, gyereksereg a nyakába ugrik. Azt hiszem ezt nem sokáig fogjuk tudni így folytatni gerincsérv nélkül...