Nemzeti Augusztus 1.

Hát ezeknek a svájciaknak elég rossz. Sehol semmi nemzeti érzületű emlékhely, se kivégzett hősök serege...Még egy nyavalyás vesztes csatát sem tudnak felmutatni az elmúlt 500 évből. Megnyertről nem is beszélve. Mintha soha nem is léteztek volna. Sehol egy jó kis március 15-dikei összeröffenés, se egy októberi tojásdobálás. Még azt sem tudják, mikor is alakult ki a svájci kantonszövetség, de egyszer elhatározták, legyen augusztus elsején. Minden kanton a saját vérmérséklete szerint ünnepelhet, de szigorúan nemzeti ünnep és országos munkaszüneti nap. Na ez így kiváló. Az utcasarkokon árulták a tűzijátékokat meg a petárdákat. Ha ezt a mi belügyminiszterünk látta volna..... sehol semmi biztonsági fémkonténer, csak úgy... ahogy a gyár adta...kartondobozból...nem drágáért. Ja és persze millió nemzetiszín zászló. Meg póló. Meg táska. Meg kitűző.
És ez mind az embereken. Nagyon kis szimpatikusok voltak. Igaz, nem néztünk híradót, de nem hiszem, hogy bármi atrocitás történt volna. Egyébként is mindenki túrázott. Mi is, de csak olyan magyar módra. Lesétáltunk a főtérre, ott volt ingyen körhinta a gyerekeknek. Antik darab, egy bácsi hajtotta egy olyan tekerővel, mint amilyen a nagymamámék kukorica morzsolóján volt. A gyerekek szabadon mehettek, amennyit akartak. Volt, hogy csak ők ketten ültek rajta, de a bácsi jókedvűen tekerte a kart. Biztos jó árat kért az önkormányzattól.... Aztán lehetett lufiversenyen részt venni. Mindenki választ egy lufit. Nyilván rózsaszínt. Kötnek rá valami képeslap félét, amit előbb ki kell tölteni. Aztán adott jelre, egyszerre, mindenki elengedi - általában gyerekekről beszélünk persze. Percekig nézik, hogy tűnik el a messzeségben a gondosan kiválasztott lufi. Az nyer, akinek a lufija valahol földet ér, és a képeslapot visszaküldik, vagy regisztrálják, nem tudom pontosan...de azért ez tetszett... olyan kis kedves... bár kár azért a sok szép lufiért. A mi gyerekeink persze nem engedték elrepülni a sajátjukat... hogyis ne! nem azért álltak sorba sokáig. Így odakötöttem a lufikat a babacsocsóhoz, míg ők visszaültek a körhintára.  Szóval a megterhelő körhintázás után felvonóval fölmentünk a  Felseneggre. Ott találtuk a Danit az Apukájával. Nem mellesleg velünk volt az Anyukája. Szóval a nagy, könnyes egymásra találás után, játszótereztünk. És egy ponton..... Noémi egyedül lecsúszott a csúszdán.... azon a bizonyoson... aztán meg a Dani is. Lola mindig is egyedül csúszott, szóval, ő csak önmagát adta.  Aztán a sok csúszás után a két nagy tűzoltó lecsúszott a tűzoltó rúdon. Évivel csak ültünk és ámultunk. Majd megegyeztünk, ha a gyerekek ilyen bátorító hatással vannak egymásra, zárjuk őket sűrűbben össze..... persze körhintáztunk is, de most a változatosság kedvéért nem én hajtottam, hanem bedobtuk az 1 frankost, és még a Némi kezét sem kellett fognom (és futom mellette körbe-körbe). Hat felé haza vettük az irányt. Volt nagy dráma itthon, mert valahogy nem akarta nekünk elhinni a nagylány, hogy álmos. Szerinte nem az, és az ásítás sem jelent semmit. De aztán szépen csendesen elaludt mindenki.
Aludjatok jól ti is gyerekek!