Anita és a Zug-tó

..na nem egyszerre, hanem szépen egymás után. Lévén Anita egy 2 napos csecsemő, a Zug-tó, meg egy nagy állóvíz Zug kanton, Zug nevű városánál. Ó de komplikált! Hogy az elejéről indítsam a beszámolót... csak tudnám, mit nevezzek ki elejének.... péntek hajnalban megszületett barátaink kis manókája, Anita. Ennek örömére, tegnap este készítettem egy hatalmas adag somlói galuskát, hogy legyen mivel megörvendeztetnünk az anyukát, a kórházban. A mekkora adagot csináljak kérdése Péter rávágta: amekkorát csak bírsz!! Így készült végül két tepsinyi, vagyis összeállítva két nagy jénai tálba fért bele. Mondjuk egy kisebb esküvőnek, egy olyan családias, bensőséges esküvőn elég is lenne.... Gyermekkorom maradandó csodás emlékeit szeretem újra generálni a gyerekeimnek, ezért amikor elkészült, majd kiürült a csoki- és vaníliaszószos lábas, megkérdeztem: gyerekek, ki szeretné kinyalni?.. megjegyzem, a kérdés elröppenésekor, már mindkét gyerek túl volt a fürdésen és pizsamában díszelegtek....természetesen, mindketten. Kaptak egy-egy fakanalat, és ahogy csak tudták... ezt nem lehet elmondani, látni kell. Alant.
Miután ruhát cseréltünk és lecsutakoltuk őket, bevágták a szunyát. Így aztán ma reggel felkelve, semmi komolyabb dolgom nem volt, csak ebédet szervírozni, aztán autóba ültünk és irány a kórház. Volt persze egy kis hátráltató mozzanat. A Galaxyval mentünk - még nincs neve, így Lolinak csak authó- hatan, mert nálunk volt a Petya Danával. Szóval ebben a felállásban egyértelmű, hogy a két nagy gyerek ül leghátra. Igen ám, de a bal oldali ülés biztonsági öve nem volt lerögzítve( alapállapotban egy mozdulat) még soha. Ezért Petya testi erejét kellet bevetni az én pici, bocs, hozzá képest pici kezem segítségével, hogy míg ő lenyomja a kárpitot, én ravaszul becserkésszem a pöcköt, amire csatlakozni kellett. Jól lefőttünk mind a ketten, én még néha nagyokat is nyögtem. Ezt már csak azzal lehetett volna fokozni, ha valamelyikünk elszellenti magát.... de szerencsére ez nem történt meg. Miután kiduhajkodtuk magunkat, meglátogattuk Anitát. Nagyon édes, és ott tartózkodásunk teljes ideje alatt szundikált. A nagyok meg gyakorlatilag szétszedték a kórtermet. Nem akarom részletezni, hogy milyen vagány volt a szoba, ahhoz képest, hogy én mivel találkoztam a Baross utcában, de legyen elég annyi, hogy ég és föld. Az anyukák étlapról választhatják ki, hogy mit kérnek ebédre. Ajajajajaj. Meg az a liftezős ágy... igaz, a két nagy nem is nagyon volt hajlandó leszállni róla. Mindenkinek van egy olyan junoszty méretű saját tévéje, fülhallgatóval, meg... na de elég az irigykedésből, az én gyerekeim is milyen gyönyörűek, mikor anyukájuk, milyen rosszul érezte magát a kórházban... igen, igen és milyen jó volt onnan hazamenni, az ember már rimánkodott... oh, nem olyan sárga az a gyerek, higgyék el, csak pukizni kell neki, azért sárga!!!.. innen meg... Szóval száz szónak is egy a vége Évi és Anita jól vannak és nagyon örültek a somlóinak. Előbb az Évi, aztán jó két óra múlva az Anita is.
Szóval a látogatás után arra gondoltunk, hogy elmegyünk Zugba. Cirka 20 kilcsi, cserébe szép hely és adóparadicsom. Mellesleg jó lenne már a Galaxyt ötödikbe, ne adj isten hatodik sebességbe kapcsolni. Uccu neki. Puff neki, mindkét gyerek bealudt. Leparkoltunk egy parkolóházban, aztán meg nyugtatgattuk az ordító gyerekeket. Egyik sem akart kiszállni. Valahogy csak sikerült. Mivel ravaszak vagyunk. Feltettem apának a kérdést: Akkor most mi legyen, elhalasszuk a kacsa etetést meg a fagyizást? Na erre már volt kedvük jönni. Szép hely. Képzeljétek el mondjuk a Balatont úgy, hogy kavicsos az alja, ezért nem zavaros, a badacsonyi hegy 2000 méternél magasabb, és a háttérben látszik még egy pár nagyobb hegyecske is, köztük egy 4000-nél is magasabb csúcsocska. Ugye, hogy nem olyan rossz?! Andalogtunk a tóparton, és belebotlottunk valami fesztivál félébe. kajakosok, vagy valami egyéb vízicsapat etette, itatta a népet. Fizetni kellett persze, de nem túl borsosat, és gyerekek készítették a kaját. Betermeltünk 2 adag svájci sápadt kolbászt (nincs benne pirospaprika) meg csirke ciciket, meg egy adag sültkruplit. Ravaszul, innivalót nem vettünk, mert nálam mindig van fél hektónyi. Minden elfogyott, sőt a táskám mélyéről még némi desszerttel is tudtam szolgálni. 8 óra lett mire elindultunk haza, és az autópályán.... igen... felkapcsoltunk hatodikba! Szívmelengető érzés volt, úgy 10 kilométeren, aztán meg vég lett a pályának és onnan 60-nal harmadikban. Jó későn értünk haza, 10 óra lett mire a csajok ágyba kerültek. Nekem is csipis már a szemem, úgyhogy... pápá!!!