Ádám és a mindenízü akármi
Az embert az adrenalin nevű vegyület hajtja mindenféle irányba. Kit erre, kit arra. Van aki az adrenalin miatt száguldozik az utakon, van aki bungy-jumpingol miatta. Speciel az én 10 hónapos kereszt fiam az evés örömeinek hódol. Őt az ízek hajtják, de annyira, hogy még a kidurranás határán is képes még egy falatot enni, ha valakinél kaját lát. Nagyon tündéri volt, hogy gyakorlatilag még a kavicsot is megette volna, ha egy kissé megsózzuk neki. A legjobb mégis az volt, amikor megkóstolta a padlizsán krémet. Elsőre elhúzta kicsit a száját, de nem olyan fából faragták, hogy ne kóstolná meg még egyszer. Aztán egy perc múltán már ott tartott, hogy a kenyérről gyakorlatilag leszopogatta a krémet, és a kenyeret kitúrta a szájából. Persze az anyukája, zokszó nélkül visszalapátolt a szájába, így rágás nélkül le is nyelte. Élmény egy ilyen gyereket etetni. És persze elég nehéz is. Mert ha úri kedve úgy tartja, hang nélkül elszopogatja a wc frissítőt vagy meghúzza az olajos kannát. Elképzelésem szerint a vásárlás sem lehet túl egyszerű vele. Ugyanis azt nem próbáltuk. A vásárlás közepén a gyerekek megnyugtatására Patka beült velük az autóba. Utólag derült ki számára, hogy ez elég kimerítő feladat. De azért hősies volt. Egy szót sem szólt, hogy egy jó órára egyedül hagytuk három gyerekkel.
Elhatároztuk, hogy akármi is lesz, szerdán várost nézünk. Imáink meghallgatásra kerültek, mert csodálatos napsütéses időre ébredtünk. Szép nagyot kirándultunk. Megnéztük a Bellevue-t, etettünk kacsát és hattyút, Lola kergette a galambokat. Miután kigyönyörködtük magunkat, felfedeztük a környéket gyalogosan. Bájos, szűk kis utcácskákon ballagtunk. Egészen hangulatos volt. Lendülettől vezérelve felpattantunk a villamosra és elvitettük magunkat a Rigiblick felvonójához. Ravaszul bepréselődtünk a tömött felvonóba. Gyönyörű volt a panoráma, még az adliswili adótornyot is szépen láttuk. Mindeközben azon reménykedtünk, hogy ne büntessenek meg, mert az autót minden igyekezetem ellenére sem sikerült olyan helyen leparkolni, ahol 1 óránál tovább lehetett volna legálisan parkolni. Miután visszaértünk az autóhoz, és hogy megnyugtassuk szaggatott idegeinket, beültünk és felautóztunk egy közeli panoráma helyre. Csodás volt, mert egy nagy csorda hosszúbundájú tehenet láttunk. Azt hiszem ezeknek a rokonaiknak a bőréből készülhetett az előzö nap vett cipőm..... kis nosztalgia..... Majd begyűjtöttük Némit és Danit és irány haza. Ádám alig várta a vacsorát, és amit odaültettük, verte az asztalt, hogy... mi van már!???
Csütörtökön fájó búcsú után hazamentek a rokonok. Kitakarítottuk a szobát és előkészítettük a következő turnusnak. Péntek estére érkeztek meg Péter volt Nokiás kollégája a párjával. Némi azonnal lecsapott a Padrére és meséltetett magának a mesekönyvből. Szombaton a gyönyörű időben a vendégek városnéző túrára mentek. Megbeszéltük, hogy Találkozunk az Ütlibergen, ahol grillezni fogunk. Felcipeltük a cuccokat meg a gyerekeket, és remek délutánt töltöttünk ott. Egy homokszem került csak a gépezetbe. Volt ugyanis egy panorámahely, ahonnan remek kilátás nyílott a Bellevuere. Odaintettem a Padrét és magyaráztam neki: Látod, ott voltunk, az a Bellevue, ott etettük a madarakat, ahhoz a templomhoz sétáltunk utána és ott a Rigiblick. Értetlenül nézett rám. Gondoltam, nem látja mit mutatok, így rendületlenül folytattam: Ott az óriáskeréknél, ott van a Bellevue, emlékszel, ugye, ott voltunk. Padre néz és azt mondja: Nem! Én veled nem voltam sehol.
Nem tudtam elképzelni, hogy hogy mondhat ilyet, aztán rájöttem, hogy Patkáékkal voltunk ott, nem a Padréékkel. Na puff, ennyit a rövid távú memóriámról.....Padre nagy lelkesen gondozta a tüzünket, legyezgette, hogy szépen izzon a parázs. Némi fél füllel figyelt minket majd odajött és azt mondta: Köszönjük kedves Mester!! Hát aznapra Padre lett a Tűz Mester. Fél tízre értünk haza, gyorsan ágyba dugtuk a gyerekeket majd folytattuk a társalgást egy nagy tepsi Tiramisu társaságában. A nevezett desszert hamar fogyásnak indult, így később elkerültek a dugi csoki és keksz készletek. Hajnal kettőig sztorizgattunk, de akkorra már mindenkinek bedagadt a szeme a fáradságtól, így ágyba kerültünk. Ma délelőtt elzavartam a társaságot kacsákat etetni és a patakparton sétálni, amíg összedobtam valami elfogadható ebédet. A forma 1-ről a fiuk lemaradtak, de legalább mindenki jól lakott. Nemrég indultak a vendégek vissza Amsterdamba. Lola meseolvasás közben elszenderedett a kanapén, Apa a lábát lógatja, Némi pedig az élet problémáin töri a kis buksiját. Azt hiszem lépnem kell, nehogy nekem elfajuljanak a dolgok...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése