Ez nem stimmel

Garfield 2. Némi és Lola a fotelkáikból nézik. A film már megy egy jó félórája.
Némi: Anya! Ez a macska nem stimmel. A kutyus stimmel, de ez a macska egyáltalán nem stimmel!
Én: Mi nem stimmel rajta?
Némi: Hát a csíkok meg a narancssárga! Az nem stimmel!
Igyekeztem rávilágítani arra, hogy a kutya tényleg egy kutya, a macska meg egy rajzolt figura.
Némi: Anya, így sem stimmel!
Nem nyitottunk erről vitát, hiszen a gyereknek igaza van.
Kedd hajnalban megérkeztek Mamáék. Apa kb fél 6-kor elindult értük az állomásra. Amint kilépett lábujjhegyen az ajtón, Némi azonnal szólt:
Anya! Apa itt hagyott minket!
- Nem hagyott itt, elment a Mamáékért az állomásra. Na ez volt eddigi életem egyik legelhibázottabb mondata. Mert teszem azt, ha azt mondom: Apa lement futni egyet, vagy Apa elment kifliért, vagy Apa mindjárt jön, akkor tuti van esély arra, hogy visszaaludjon. Így viszont zéró. Ugrált meg kiabált, hogy jön papa, jön mama!!!! Alig tudtam lenyugtatni, hogy ne kiabálja fel az egész házat. Hatalmas nagy hízelgés és édesgetés árán sikerült becsalni az ágyunkba, hogy legalább a takaró alatt legyek. Igen én. Mázsásak voltak a szempilláim. Gondoltam, ha ott van könnyebb lesz. Ez volt aznap a második tévedésem. Közelharcot vívtunk, hogy maradjon nyugton. Esélyem sem volt. Még a hátára sem rajzolhattam. Ha megnyikordult valahol valami, felpattant és az ablakhoz rohant megjöttek!! csatakiáltással. Persze mamáék fél 8-ra értek ide. Életem leghosszabb reggele volt. Persze Lola szeme is felpattant, amint megszólaltak - persze suttogva - mamáék. Soha, mióta két gyermekem van, nem reggeliztünk ilyen korán. Apa húzta az időt, hogy a kilenc órás vonattal menjen, mint szokott. Délben pedig azt hittem, hogy mindenki édesen alszik egy nagyot. Ez igaz volt a Papára, Mamára, Lolára és pont. A nagylány nem volt hajlandó. Délután elmentünk sétálni. Lola kikönyörögte magát a babakocsiból, Némi meg be. Ötkor aludt el a patak mentén sétálva Lola babakocsijában. Na ezek után mikor aludt el este? Kérem tegyék meg tétjeiket! Utolsó hívás! Köszönöm, fekete fél tizenegy! Még a bank sem nyer! Olyan karikásak voltak a szemeim, hogy fenntartották a szemüvegem az orromon. Ja, a szemüveg belecsúszott a szemem alatti táskákba és szépen ott trónolt. Nem tudom, de szerintem elég ijesztő lehettem, mivel Péter rám nézett és azt mondta: Szerintem inkább aludjunk! Persze filmet is nézhettünk volna, vagy teszem azt olvasunk, de szerintem kiolvasta a szememből a vágyat. Nyilván majd kiesett onnan.
Szóval aztán volt megint ovi - Némivel már 11-től alig lehetett bírni. Meg volt rögtönzött anyák napja. Ez volt életem első szervezett anyák napi programja. Nagyon vártam, és nagyjából annak megfelelően alakult. Volt sírás, meghatódás és evés. Ebben a sorrendben mégis kicsit szokatlanul. Némi sírt, mert a műsor közben belenyúlt -szándékosan - a gyertya lángjába. Lassan megvigasztalódott, aztán átadott egy gyönyörű szívecskét, amit ő készített. Csodálatos kis szív. (Persze, amint hazaértünk kiraktam egy központi helyre.)
És volt egy kis ropogtatni való. Nyilván Lolát csak ez érdekelte egész idő alatt.
Olyan édesek.
Voltunk ma kirándulni, hogy Papa és Mama láthassa Zürich zanzásított változatát, de ez egy másik történet. Elég csak annyi, hogy háromszor is egyedül jöttem fel az emelkedőn, igaz mindháromszor bántott egy kicsit a lelkiismeret, hogy miért hagyom, hogy szegény nagyszülők küzdjenek! Nyugtatgattak, hogy bírják meg minden, de azért mégiscsak pirosodtak az orcák!