Ez is, az is...

... elvesztettem a fonalat. Reggeli közben még valahol megvolt, de mostanra már gőzöm sincs, hogy mit akartam írni. Gondolom olyasmiket, hogy a Vasárnap terv szerint sikerült, meg hogy Hétfőn szinte egész nap esett. Mama és Papa fájó búcsú után elindultak haza, bele a Kedd éjszakába. Meg ilyenek. De azért csak kéne az a gombolyag. Na várjatok! Megkeresem.  Na igen. Lola hinta függő, mint az közismert. Ám az elmúlt napok eseményei és időjárása, magyarul, ha nem esett nem voltunk hinta közelében, mert sétáltunk, ha meg esett nem mentünk ki. Na szóval, nem hintázhatott. Ellenben ma, remek napos időre ébredtünk. Persze furi sorrendben. De mi ezt már megszoktuk. Ugye Mama és Papa az éjszaka leple alatt elhagyták az országot, ennek örömére Némi gyakorlatilag alig aludt éjjel. Helyesbítek, Lolát leszámítva senki sem aludt az éjjel. Mármint félórákat, órát igen, de semmikép sem összefüggően. Szóval a Nagylány már kb hajnal 5-től egy percet sem aludt. Fél hétig valahogy kihúztuk, de aztán már nagyon mászkálhatnékja lett, meg éhes is volt. Bár ezen nem lehet csodálkozni, nekem is koncertezett a gyomrom. Igen, igen, vadászkürt, szólóban. Szóval, Apa valahogy becsalta az ágyunkba. És amikor már úgy tűnt semmi esély, fel kell kelnünk bedobtam a legeszetlenebb mondatot, amit csak kitalálhattam: Gyere, legyél kis pingvin és bújj be a takaróm alá, ez lesz most a tojás! És odabújt. Egy perc múlva pedig már aludt. Az egészben az volt az egyetlen szépséghiba, hogy sikerült oly szerencsésen elhelyezkednünk, hogy apának nem maradt hely. Nos, ezúton is bocs, Apa!!! Így szegénykém nem tudom, hol töltötte a hajnalt. A kis pingvin 10 órakor kelt ki végül a tojásból. Ez időtájt Lola már egy szál pelenkában várta, hogy ráadjam a ruháját. Elrepült egy szó az éterben. Nem tudom ki mondta, valószínű, hogy Némi. Hinta! Lola azonnal meglódult és egy szál pelusban állt a  bejárati ajtónál és birizgált a kulcsot. Megpróbáltam ott ráadni a nacit meg a többi cuccot, de teljes kudarc. Kikapta mindet a kezemből és elszaladt. Így Noémit öltöztettem fel. Együtt indultunk aztán megkeresni a kis garázdát. A bejárati ajtó előtt ült, teljesen pucéran. Finoman céloztam rá, hogy nem azért volt a kezemben a ruhája, hogy még lejjebb vetkőzzön, hanem hogy felöltözve menjünk hintázni. Pucéran nem ugyanaz az érzés. Gerillaharc árán tudtam csak felöltöztetni. Szerintem bármelyik hadsereg alkalmazhatná Lolát kiképzőnek. A feladat: szabad akarata ellenére ráadni a ruhát, nehezítésképp a mozgása nem korlátozható mondjuk ölben szorítással, avagy lefogással. Szóval miután kellőképpen lefőttem és mindenki megfelelő öltözékben volt kimentünk. Szinte rohant a hintához. Nagyot hintáztunk meg homokoztunk. Némi már az oviban van, Lola édesen alszik, én meg a billentyűket koptatom. Bár most látom, nincs már miről írjak, úgyhogy csók mindenkinek!!