Majd ha nekem.....

Szép sima hazautunk volt. Csak egyszer álltunk meg. Eredetileg többször akartunk, de az első tervezett megállás előtt mindkét pupák elaludt, így mentünk tovább. Kicsit snassz volt, hogy a Multiplának nem volt Zsiguli hangja, de hát nem lehet minden tökéletes :-)) A gyerekek ismételten jól viselték az utat. A pihenőt hosszúra nyújtottuk, hogy kicsit szaladgáljanak, meg Apa tájékozódhasson a Forma1 állásáról. Még nyolc előtt hazaértünk. Miután lefeküdtek a gyerekek, kedvem szottyant kivasalni és felrakni a konyhai és a vendégszobai függönyöket. Péter egy kicsit meglepődött, de jól viselte. Hétfőn minden a helyére került és a gyerekek is kiélvezték az ismerős terepet.
Voltunk a játszótéren. Olyan jó idő volt és annyira pancsoltak a gyerekek, hogy mindenki csurom vizes lett, így lekerültek a pólók. Ülnek a lányaim a hintában. Lola nagy lelkesedéssel piszkálgatja Noémi cickóját.
Némi: Na, hagyjad! Majd ha akkora leszek mint te (és rám mutat), nagy lesz a cicim is. Lesz  egy nagylányom és egy kisfiam. A nagylányomnak már nem adok cicit, de a kisfiam, akit Danikának hívnak, szopizhat jó sokáig, mint most te (és Lolára bök). Jó lesz. Anya, mikor leszek olyan nagy, mint te?
Én: hát még addig sokat kell nőnöd!
N: Te is sokáig nőttél?
É: igen
N: nem baj, én majd gyorsabb leszek!

Hát így vagyunk itt Adliswilben, az Apa, az Anya, a gyorsan megnövő és a sokáig szopizó.