Dornbachok Kalandjai Svájcban

Lolinál így működik: .. megyünk Noémiért a Spielgruppéba. Időben elindultunk, de persze nagy a rizikó, hogy nem érünk oda. Közel vagyunk a vonatmegállóhoz, így megkérdem: Loli, gyalogolni szeretnél vagy vonatozni? L: vonatozni Én: Akkor szálljunk vonatra? L: ne, sétáljunk! Én: Sétálni szeretnél? L: nem vonatozni! Menjünk vonattal! Én: Akkor most vonat legyen vagy séta??? L: séta! Ekkor megérkezik a vonat. Loli: siessünk, lemaradunk! Így gyorsan vonatra szálltunk...... Én: kérsz kakajót? L: nem Mit kérsz? L: kakajót Én: Biztos? L: nem Én: döntsd el, tea vagy kakajó? L: tea...............kakajó Szóval mindkettő viszünk neki.....jobb a békesség..... Logika Noémi: Anya, ez mi? Nem látom, hová mutatsz? Hát ide De ott nincs semmi, csak a padló Ja, tényleg, akkor semmi. Megetted a tízóraidat a spielgruppéban? Nem, meghagytam Apának, nehogy éhen haljon nekem ( Apa eszi meg amit vacsorakor meghagynak) Loli nagyot esik a betonlépcsőn. Felszakadnak a korább...

Kaptunk kölcsön Éviéktől egy gyerek bicaj ülést. Már elég régóta szemezgettünk vele, hogy fel kellene szerelni, de valahogy még nem volt rá megérve az idő. Mígnem tegnap Apa leballagott egy teljes készlet kulccsal és fölszerelt az eszközt. Csekélység, hogy mindeközben kifosztotta a konyhámat, tömítést keresve, de hát mit tehet itt egy nő.... Ha már így esett, gondoltuk vigyük vissza a a szelektívbe a tegnapi nap folyamán keletkezett szatyornyi üres üveget.... kell itt bármi folytatás???.......úgyis tudjátok....... de azért jobb, ha pontosítok, mert még azt hiszitek, mentőt kellett hívni.... majdnem, de csak egy hajszálon múlt.... Szóval: nem tudom, hogy miért született meg az elgondolás. Megfogadtam már ezerszer, hogy többet nem adom magunkat az ádáz lobbi kezére, de ha már egyszer kimondtam, nem lehetett visszaszívni, és ráadásul nem csak a gyerekek, hanem Apa is tök lelkes lett. Hát mit tehetek én itt.... felöltözködtünk. Mindenki megkapta a sisakját, Lolit beültettük az ülésbe, Noém...

Én nem tudom, hogy általában hogyan szokott ez itt lenni, de engem / minket eléggé ledöbbentett az a lendület, amivel a nyár kezdetét vette. Először is minden azonnal és teljes átmenet nélkül virágzóba és zöldbe fordult. Másodszor nagy sebességgel kellett előkapni a naptejet, ami nem sikerült valami jól, így most sokkal jobban hasonlítunk egy Mallorcán nyaraló angol családhoz, mit egy Svájcban élő magyarhoz. Péter nagy lelkesen minden reggel visz kabátot, de csak azért, mert egyébként üresen hozná haza a táskáját. A nagy kánikulára való tekintettel csütörtökön a szokásos " csütörtöki németezés Christina-ékkal" keretében elmentünk a wollishofeni kikötőbe, ahol temérdek gyerek lubickolt a max. 15 fokos vízben. Az enyémek sincsenek fából, sőt a Philipp sem, így egy percen belül ők is így voltak. Én meg a nézésüktől is tüdőgyuszis gyanús lettem. A kocsit egy kékzónás ( max másfél óra) parkolóban hagytam, ezért egy idő után elmentem, hogy átvigyem egy jobb és árnyékosabb parkolóba...

Taxis lettem. Na nem azért mert vadidegeneket hurcolászok a kocsimban és nem is azért, mert ismerem a várost mint a tenyeremet. Hanem mert úgy nézek ki, mint egy pesti taxis június közepén. Ja. Pólóvonalig le van sülve a bal karom. És ha már így történt, hát lesüttettem a másikat is. Fő a harmónia. Vagy a szinkron.... vagy a  .... mi is?? Szóval ebből is láthatjátok, hogy itt elég jó az idő.  Sűrű  bocsánatkérések közepette  és persze szemlesütve mondom csak el, hogy a múlt héten egy gyors vizit erejéig hazaugrottunk. A lányaink koszorúslányok voltak egy esküvőn és még persze villámgyorsan beugrottunk: fodrászhoz, optikushoz, könyvesboltba,  cipőpoltba, fogorvoshoz, kozmetikushoz, beszéltünk a védőnőnkkel és  átadtuk az unokákat megőrzésre a nagyszülőknek.  Már amíg mindezeket intéztük. Meg persze az esküvő.  Akkor most beszámolok: 1....2....3.... A lányok a kedvencei az  "ismerős gyereke" kategóriában az ifjú párnak, így hát nagyon...