Na már megint....

Úgy néz ki, hogy körülöttünk mindenkinél véget ért az akvárium láz. Először csak az Éviék adományozták nekünk hat darab pucoló és egy darab harci halukat, aztán ma meg a Kati hozta át a fél éve eutanáziára fogot, de megdögleni piszkosul nem akaró neonhalait. Nincs is mondjuk itt semmi gond, szép fényes, lakájos kis akváriumunk van. Gondoltam én. Így, elsőre. Aztán meg először csak a harci hal adta meg magát (Bocsi Dani!), aztán a hét elején furcsa dologra lettem figyelmes. Kis apró valamik szopogatják belülről az üveget. Mi a manó, mondom, elférgesedünk??? Hát nem! Nekünk tutira csak lány pucolóhalaink voltak, de ahogy itt most kinéz, az Urbán alomban, bizony, bizony ott várakozott egy társaságra kiéhezett hím is, és most 14 (ennyit bírtunk eddig összeszámolni) félcentis kis pucolóhal nyalja az üveget. Bevallom kicsit aggódom. Eddig a neonhalaink tök nyugiban voltak, de mi van, ha a Katiék almában ott is figyel egy tettre kész ficsúr???? Annyira azért nem nagy ez az akvárium, hogy egy egész rajnak helyet adjon.

Egyébiránt meg az van, hogy megvolt a második nagy családi mozizás is. Megnéztük a tengerek élővilágáról szóló dokumentumfilmet, ami egyrészt elég szépen meg volt komponálva, másrészt meg biztos vagyok benne, hogy a vágásnál a rendező elzavarta az egész biológus-etimológus stábot, hogy a hülye beszólásaikkal ne zavarják meg a készülő művet, így viszont néha csak kapkodtam a fejem. Kingi most sem akarta a második részt is végigülni, cserébe kiderült, hogy a homokozó melletti fadobozban ténylegesen homokozáshoz való játékok vannak és nem, senki sem szól ránk, ha játszunk is velük. Azért már érezni lehetett a közelgő ősz lehelletét, meg konkrétan a vizet is, ami fentről ránk akart zúdulni.

 

Közben szervezem az iskolát. Na, nem egy egyszerű eset. Ha nekem előre azt mondja valaki, hogy a márciusban mindent lefikszált, megbeszélt ügy úgy ahogy van a regisztráció előtt tíz órával összedől, mint egy kártyavár, nem hiszem el. Rohammunkában kellett az egészet előlről kezdenem, mintha eddig nem csináltam volna semmit. jó hír a rosszban, hogy le tudtam ülni Adliswil város oktatási osztályán egy nagyon kedves nővel, aki bár elsőre rettentő morcos volt és azzal kezdte, hogy mit tudunk mi tenni a városért ( amire azt válaszoltam, hogy jó lakói vagyunk, és segítjük a problémamentes életét) megenyhült és a végén egész barátira fordult a csevej. Kaptunk termet az egyik iskola épületben, megígérte, ha írok egy kérvényt, segít ingyenes termet szerezni a ovinak is, és ha bármilyen integrációs kérdésben segíteni tud, azonnal szóljak. Na én meg majd fogok is.

Közben volt szülői értekezlet a Lolinak a svájci oviban. Mostanában az a rettenetes szokás alakut ki, hogy minden ovis csoportnak és osztálynak kell egy delegáltat küldeni egy szülői munkaközösség-szerű egységbe. Általában senki sem akar az lenni, így jól elhúzódik az egész. Elsőre én sem akartam az lenni, de beláttam, hogy ha el akarok valamit érni az iskolával kapcsolatban belülről kell tájékozódnom és erre ez a legjobb mód. Péterrel megbeszéltük hogy akkor belevágok. A szülőin az adott megbeszélési pontnál előkerült az előző évi delegált, aki remegő hangon előadta, hogy milyen klassz dolog is ez, pont abban a stílusban, hogy mindneki érezze, micsoda szívás az egész. Elkezdte győzködni a társaságot jobbról balra haladva, mire közbevágtam, hogy én vállalom, mire mindenkinek bennmaradt a levegő, majd egyszerre vigyorgott a két óvónő, az iskola igazgató és a korábbi küldött, mint a tejbetök. Az iskola igazgató, aki felel ezért az oviért is, gyorsan fel is pattant, hogy akkor megy, mert még eléri a következő vonatot. Nem hiszem, hogy ez annyira rossz lenne, legalábbis egyenlőre fűt a kémek lelkesedése :)

Noémi jól halad a tanulással is. Egész sok házit is haza szokott hozni, van hogy másfél órán át csinálja. A betűk közül már tanulta az M, T, A, I, O -t na meg persze a kicsiket is, számokból, pedig az 5-nél járnak. Szerintem kicsit fárasztó, mikor úgy jön haza, hogy egy A4-es lapot kell teleírnia ötösökkel, meg persze féltávnál ő is megunja, de ilyenkor lehet jó kis trükköket alkalmazni, mint a: ha végeztél, elugorjunk a Park im Grüene-be? Naná, hogy nekilódul ezerrel.

Lolika társas bűnszövetkezetben elkövetett ovódából elkésést valósított meg Amanda hatahatós közbenjárásával. Konkrétan negyven percig dobálták az alagút plafonjára a Loli joghurttal felvértezett táskáját, hogy aztán megjelenjenek az ajóban, hogy kiborult. Majd agybajt kaptam, de a kis pernahajderek még így is megúszták, és nem tanultak belőle semmit, mert a két albán kisfiú, úgy összeverekedett útban az oviba, hogy vér folyt, na meg el is késtek. Na, a fiúk kapták a valós letolást. Nekik csak annyit mondtak, máskor szóljanak anyának, hogy hamarabb indítson el. Mintha azon múlt volna.....

Igyekszem Pétert rávenni, hogy valahogy oldja meg, hogy számomra, de csakis számomra 28 órából álljon a nap, hogy végre mindent meg tudjak idejében oldani és még aludni is fussa, mert most ez nem nagyon megy. Ha Kinginek épp nem jön metszőfoga órisási fájdalommal ( még beszélni sem volt kedve, három napig konkrétan nem fogyasztott mást csak 3 liter kakaót), akkor a változatosság kedvéért Péter rontja úgy el a gyomrát, hogy hajnal fél ötig őrködöm, nehogy rosszabbul legyen nekem. Mert egyet megtanultam az életben. Beteg férfiban nem lehet bízni........ vagy pont az egészségesben............ ááááá, már a memóriám sem a régi, na mi ez már megint????

Hétvégén felmentük a magyarokkal a hegyre. Vicces volt, hogy bár mindeneki megfelelően felöltözött, azért négy körül már úgy elkezdtünk fázni, hogy a Johannáék spontán felajánlották a lakásukat további bulizás és melegedés céljából, így a szokásos összepakolunk és már indulunk is és hipp-hopp mikor lett fél hét?-re oda is értünk. Mi fél kilenckor leléptünk, hogy még legyen alkalmunk a gyerekek és a saját hajunkból kimosni a füstszagot. Apropó, mit csináljak, ha a ruhából nem jön ki a korom? Nekem most lövésem sincs, de piszkosul ott maradt mindenki ruhájában.

Vasárnapra kiderült, hogy a Téglék, akik alattunk laknak a félemeleten, oly szinten ki vannak éhezve társaságunkra, hogy együtt szépen elmentünk a goldaui vadasparka, ahol Kingili rettenetesen lelkes lett az őzike etetéstől. Félni sem félt, lelkes is volt, csak eledel nem volt elég nálunk. Kinga, a kedves Tégla Asszonyság vár mindenórás ( vagy az lesz pár napon belül, hacsak meg nem születik a Lilianna hamar) egész jól bírta a kiképzést, emélkeim szerint én.....ja, hülye vagyok, eddig én általában nem jutottam el..........na de előtte is jobb szerettem nyugton maradni. (Memória, már megint?!!!)

Ha minden jól megy lassan elindul a hittan, a hétvégén felviszem az ovisokat a hegyre és az sincs kizárva, hogy aludni is fogok. Nem tudom, de tudjátok mit, a lepényhal meg utoljára...... olyanunk meg még nincs!