Tragégyia!!!!

Méghozzá a köbön. Első körben a szünetet azzal kezdtük, hogy minden nap mentünk intenziv úszás tanfolyamra a Judithoz. A gyerekek rettenetesen élvezték, bár volt némi sűrítés a dologban, mert Hétfőn csatlakozott hozzánk a Philipp és őt is vittem utána magunkkal a Trampolinoba. Hétfőn nálunk aludt, hogy aztán másnap rohamléptekben hazavigyük és el ne késsünk az óráról.

Csütörtök rettenetes sűrű nap lett megint, egyrészt mert a vízben pancsolva Chiara meg Loli megdumálták, hogy a Chiara nálunk fog aludni, így együtt mentünk a Glattzentrumba. Másrészt meg mert nagyon ügyesen és szépen kivitelezve megtörtem az autót parkolás közben. Igen, köszönöm, tényleg barom vagyok. A Loli zokogott egy sort, hogy nem akarja, hogy a Galaxy beteg legyen, és ÉN betegítettem meg a Galaxyt, meg hogy mit fog szólni Apa?! Mivel eredetileg arról volt szó, hogy aznap Apa haza se gyün, hanem bulizni megy, mérhetetlen aggodalomtól fűtve, hogy vajon mennyire korrekt az én helyzet leírásom, sürgősen hazajött egy vizitre és már ment is vissza. Konkrétan az történt, hogy leszakítottam az első lökhárítót ( abban jó sok lámpa, meg parkolás szenzor van), meg meghúztam a bal első kerékdobot. Nem nagyon, de pont annyira, amiért még nem érdemes az egészet kicserélni, de a javítás is pont annyiba kerül, mint ha kicserélnék. Szóval kicserélték. Vannak olyan dolgok, amik csak magas szinten érthetők meg. Na ez is ilyen. Életem tragédiája, hogy sohasem leszek a megértés szintjén. A lökhárító is csere, pedig csak 3 vacak műanyag kapaszkodó tört el. Nem is értem, miért lesz olyan drága, pillanatragasztóval egy perc alatt megjavítja Mekk Elek. Na mindegy. Ma már láttam a szerviz előtt az autót, szépen megcsinálták.

Nagy tanulsága még a hétnek, hogy Kingi vízbolond. Volt ott az uszodában egy nagyon klassz bébipancsoló. A legmélyebb pontján kb 40 centi volt a víz, de az átlag, olyan 10 centi volt, hozzá kis patak imitáció hajót úsztatni és két szökőkút, hogy jó vizesek legyünk. Bébi álom. Csak nem az én gyerekemnek. Kingi nagy fejforgatás közepette felmérte a terepet, majd döngő léptekkel bevonult a tanmedencébe. Fél órán át próbáltam rávenni, hogy menjünk a pancsolóba, míg a nagyok úsznak, de makacs mint az öszvér és fifikás, mint egy fóka. Úgy tett, mint aki odamegy, mikor meg mellé értem, hátra arc és irány a mélység titka. Rettenetesen élvezte a nagy vízben pancsolást. Judit tippeket adott, hogy miket csináljak vele, és így igen gyorsan elrepült az egy óra, míg a csajok úsztak.

Mindeközben extrém jó idő volt odakint, így a garázsból ( az első 3 nap) egyenesen a játszótérre mentünk. Egész addig tanyáztunk kint, míg 1, Kingi kihintázta magát (lehetetlen), 2, a nagyok szétrohangálták magukat, 3, elegem nem lett és azt mondtam irány befele, de persze senki sem mozgatta füle botját se, így megvártuk Apát, hogy majd vasakaratát ránk kényszeríti. Bemutattam már a férjemet? Tipikusan nem zsarnok, így volt, hogy fél órát is könyörögtünk a sisere hadnak, hogy mostmár jöjjenek be. Ennek hatására tényleg, de tényeg elfáradtunk hétvégére. Ez két okból volt kiváló. Egyrészt, mert megjöttek a Dornbach nagyszülők, és felváltottak minket a szolgálat alól, másrészt mert a rossz idő is beköszöntött, így a gyerekek sem akartak vadulni kint. Szombaton még csak lazultunk, vasárnap a többség elment a Dinomúzeumba. Hétfőn pedig elkezdődött kínzásom.

Nem, nem mellé beszélek. Még csak nem is nagyítom föl a történteket. Megpróbálok tárgyilagos lenni. Tudjátok, megy ez nekem. Mama, te ott csak ne röhögj! Szóval volt egyszer egy allergiás reakcióm, ezért úgy döntöttünk, vizsgáljanak csak ki szépen itt a vadregényes, zöldellő, hegyes-völgyes Svájcban. Az egyetemi kórházba kaptam időpontot. Kaptam még szép szerelmes levelet is, ami gondos utasításokat tartalmazott arra vonatkozóan, hogy mit, és mit ne csináljak a vizsgálatokat megellőző 3-2-1 hét alatt. Szóval hétfő volt a zéró nap. Odamentem. Fogadtak. Kaptam beteg azonosító kártyát. Leültettek. Vártam. Gondoltam előkapom a DMamától kapott Nők Lapját és azonosulok szellemiségével, de még csak a szerkeztő ajánlást sem tudtam végigolvasni, mikor szólítottak. Kedves doktornő kikérdezett múltamról, majd lekísért a vizsgálóba. Menet közben elmondta, hogy az Erős Pista jó, és a kolléganő szokott hozni. Hmm. Megint le kellett üljek a folyosón, míg ő bement, majd egy perc múlva távozott, és távoztában rám kacsintott. Na, mondom, mi ez itt? Kórház, vagy kupleráj? Kinyílt az ajtó és kiszólt egy hölgy pesti tájszólással, hogy Na jöjjön, itt fogjuk bántani magát! (nem is kupi, szado-mazo lebuj?)

Kedves volt, felragasztott a hátamra mindenféle dolgokat, amik érintésre allergiát válthatnak ki, és persze a krémet is, ami a reakciót kiváltotta. Összesen kb 40 db kicsi, tízfilléres méretű tálkácskákon voltak a szerek, tapasztra ragasztva, az a hátamra, majd az egészet átragasztotta egy fehér 15 centi széles ragtapasszal, és gyakorlatilag végül az egész hátam tiszta ragtapasz lett. Közölte, hogy szerdán vissza kell mennem, hogy ellenőrizzék, meg csináljanak a karomon egy tesztet, de véglegesen csak csütörtökön veszik le. Addig bírjam ki. Rettenetes két napom volt. A ragasztó megfeszítette a hátamon a bőrt, a szerek irritáltak, és ha mozogtam, a ragtapasz rángatta a bőrömet, a tálkácskák kicsit elmozdultak és úgy viszketett, mintha csalánban hemperegtem volna ötpercenként. Szerdán kiderült, hogy minimum hat dologra allergiás vagyok, és mostanra, mivel már kezelhetjük is, vadul kenjük, de mégis hólyagok lettek a bőrömön, és rettenetesen viszketnek. Ja és a ragtapaszra is allergiás vagyok. Mert én így vagyok jól. Postán meg fogom kapni az AllergiePass-omat, amit magammal kell hordanom, és ami közli mindenkivel, hogy mi mindenre vagyok használhatatlan. Például hajfestésre. Mert arra is allergiás vagyok. El szeretném mondani, hogy mennyire EMBERként viselkedtek velem. Mikor meglátta a svájci fickó ( másodjára nem a magyar hölgyhöz kerültem), hogy milyen cuki nagy keléseim lettek, azonnal finoman alkohollal megtisztította, kezét kicsit megmelengette, hogy ne legyen nekem kellemetlen a tapintása, és úgy egyáltalán nem egy darab hús voltam a hentesnél. Ja, hát ez itten a naaaaaaagy tragégyija!