2010.04.18

Kedves Naplóm!

A mai nap rohadt nagyon fárasztóra sikeredett. Tudom, tudom, három gyerek mellett a napok igazán fárasztóak tudnak lenni, de valójában nem. A három gyerek nagyszerűen eljátszik magában együtt, és még csak a játékokon sem vesznek össze. Olyan sűrűn. Már korábban elhatároztam, hogy ma tárkonyos ragulevest főzök, amihez persze Péternek kötelezően lángost kell sütnöm. Megemlítettem ezt tegnap a Wiebkének, aki örömében nagyot kiáltott: Bécsben is van lángos! Ez ugyanaz? Azt szeretjük nagyon, csak túl sok fokhagymás olajat tesznek rá.... Nos ezen lelkes mondaton felbuzdulva úgy döntöttem, hogy majd akkor szólok nekik, és adok és megtanítom lángost sütni. Ezzel nem is lett volna semmi gond, ha időközben nem szól nekem a Christina, Philipp anyukája, hogy lenne-e kedvünk hozzájuk csatlakozni egy grillezés vagy egy Uetliberg megmászás elejéig? Mivel főzni már főztem, hát megbeszéltük, hogy fél háromra átmegyünk hozzájuk Stallikonba, és a lakásuktól együtt felgyalogolunk a csúcsra és ott játszóterezünk egyet. A terven annyit módosítottunk, hogy majd azért időben iduljunk haza, mert ma nálunk alszik a Dani, és nem szeretnénk túl későn hazaérni.

Na elmentünk. Az Uetliberg egy rohadt meredek úton elérhető szép, lépcsőkkel sűrűn benőtt, vadregényes terepen megmászható részén mentünk, amíg a tüdőnk bírta. A gyerekek szenzációsak voltak. Philippet hajtotta a tudat, hogy egyszerre két csajnak imponálhat, hogy tudja az utat és elöl megy, Noémit hajtotta a vágy, hogy ő mehessen legelöl, Loli meg rohadtul nagyon nem akart lemaradni. Nekem a nyelvem lógott egész addig, míg a hátamon túrázó Kingi ki nem találta, hogy kis kezecskéjével eléri a fülemet, és ha ez már így van, akkor egy ambuláns operációval, kürtőtágítást végez teljesen ingyen. És ez mellesleg nagyon is vicces.  A Daniel (Philipp Apukája) egy adott ponton kijelentette, hogy "Na, ott a tető", és mi meg rettentő lelkesek lettünk, végre levegőhöz jutottunk, de aztán kiderült, hogy csak szimplán elértük a Planetenweg útvonalát, és már csak félóra és ott vagyunk. Az ilyen alföldi tenyeres- talpas parasztlánynak, mint én vagyok, nagyon nem való az ilyesmi. A többiek ugyanis felmentek a kilátó tetejére.

Kedves Naplóm! Te tudod, hogy én nem vagyok egy beszari félős alak, de én arra a vastákolmányra akkor se tenném a lábamat, ha fizetnének érte! Már attól rosszul voltam, hogy a többiek milyen magasan vannak, nemhogy még fel is nézzek rendszeresen rájuk! Tudod jól, Te kis Mindenttudó, milyen hihetetlen lelkierő mozgósításra volt szükségem az Empire State Buliding tetején is! Esküszöm éreztem minden centi kilengést! Na de vissza a mára! Szóval meglett a játszótér. Az első körben Péter nem ültette Kingit az 1 frankossal működő körhintába, mert gondolta, hagy menjen a Johanna, aki sajnos az első kör után üvöltve ki akart szálni. Na nem így a Kingi. Persze, tudom én, hogy egy alapból hintafüggő, miért is félne a motoros körhintától, de akkor is! Az én ici-pici, csepp gyerekem vigyorogva ült benne, és amikor megállt és Péter ki akarta venni, jó alaposan megmarkolta a kapaszkodót és előadta az "innen engem nem szedtek ki!" különszámát. Na, azért azt mostmár sejtheted, hogy mégis sikerült. Lefelé könnyebb meredekebb volt jönni, mert a lépcsőfokok messze voltak egymástól. A gyerekek megint futottak lefelé, de rendesek voltak, mert időnként bevártak minket. Engem egy kicsit zavart, hogy Kingi, aki a nyakamban ült, oly nagyon élvezte a lépcsők miatti huppanásokat és döccenéseket, hogy amikor épp nem volt lépcső, akor hangos kacajjal kísérve ugrált a nyakamban. Hazaérve Wiebkéjéket a homokozóban találtam, így volt alkalmam gyorsan beinvitálni őt egy kis lángos sütésre. Ha már ott volt, és együtt megsütöttünk 10 lángost, hát meg is hívtam őket vacsorára. Közben befutott a Dani is, és így szépen kilencen megvacsoráztunk. Miután elpusztítottuk a leves nagyját és egy kivételével a lángost, előkaptuk a csokifondü készletet és a Húsvéti Nyuszik csúnya véget értek megfürödtek a meleg tejben és olvadtak el kedvesen. Mártogattunk meggyet, banánt, almát, barackot. Dani volt a leglekesebb és élénken magyarázta, hogy ezt hogy is szokták a cserkészeten csinálni. Tíz lett, mire a vacsora vendégek hazamentek, és a siserehad gyereksereg lefeküdt. Én hülye meg itt pötyögök ahelyett, hogy fájó lábamat masszíroztatnám......... Kedves Naplóm, mondd! Teljesen Hülye vagyok én?