Vagányok

Amikor még nem voltak gyerekeim, se férjem, se halak, sokat mászkáltam gyalog a városban. Persze a városon nem Ökörfalvát értem, hanem kutyakakis fővárosunkat. Szóval, ahogy apró lábacskáimon tipegtem (már vannak gyerekeim :) ) sok-sok babakocsit tologató anyukával találkoztam és néztem, milyen kis édesek a lurkók. Alapvetően 3 csoportba osztottam őket: 1: a szófogadó: szépen ült a babakocsiban, sapi a fején, kiflicsücsök a kezében. 2: a szelíd motoros: szépen ült a helyén, de egyik kis lábacskáját diszkréten a karfára biggyesztette, hogy vagányabbnak nézzen ki, sapit néha levette, de csak miután megette a kiflicsücsköt. És a kedvencem a 3: a rocker: mindkét lábát a karfára biggyeszti, a sapit amint a fejére kerül, azonnal elhajítja, a kiflicsücsköt szerte-szét keni a babakocsin. Aztán ugye megszülettek a gyerekeim. Vártam, hogy szelíd motorosok vagy rockerek lesznek, de aztán kierdült, hogy alapvetően mindketten szófogadóak addig a pillanatig, míg fel nem tudnak állni, mert innen megalkották a 4. kategóriát, a lábonállót: ez esetben a gyermek a háttámlának támaszkodva állva utazik, sapi vagy van vagy nincs, a kiflicsücsök rendszeresen a földön landol, majd a kerekek és anyuka is rálép. Ezért általában egy egész csomag kilflicsücsökkel indult el az ember.

Időközben Kingi kinőtte a mózest. Összeraktam hát a "rendes" formára a babakocsit és elindultunk. Gondoltam van még időnk a katagorizálásra, de Zsebmancika nem így gondolta. Igaz, hogy icipici, és ha bekötöm nem éri el a lábával a karfát, de Zsebkukac is, úgyhogy addig tornázza magát, míg annyira lecsúszik, hogy tényleg a biztosnági öv tartja, és így mindkét pici lábacskáját felbiggyeszti a karfára. Mivel még nem kap kiflicsücsköt, a két kis öklöcskéjét tömi a szájába, majd törli meg kezét a babakocsiban. Mindezt a megfelelő hangahatással, konkrétan morog és cuppog. Már csak valami zenei aláfestésről kellene gondoskodnom, és mivel a nagyok odáig vannak az AC/DC-ért, azt hiszem adott a feladat.

Nem is mondtam, hogy itt a mai nappal kitört a szünidő. Kemény 5 hét vakáció következik, ami azt is magával hozta, hogy a legtöbb ovis korú kisbarátunk ma hajnalban a határ felé indult. Ennek bizony nem csak az az oka, hogy szünidőben az unoka leugrik a nagyihoz, hanem itt bizony beköszöntött már hetekkel ezelőtt a tél-elő. Az én hibám. Tökéletesen elismerem bűnömet és most megvallom, hogy miattam van. Van egy dal: Let is snow. Nagyon szeretjük. A csajokkal beültünk az autóba és jó hangosan próbáltuk énekelni, hogy essen csak a hó, mi a jó meleg szobában elleszünk valahogy. Na azóta esik és van vagy 12 fok. Szegény Marica, aki időközben kiköltözött a lakásából, de naponta feltűnt nálunk, kicsit morgott, mivel a nála lévő ruhakészlet alkalmasabb egy tengerparti nyaralásra, mint a jelenleg válsztható si-felkészítésre.  Mi is punnyadunk. Mondjuk a Péter legózik, néha-néha Noémi is beszáll, Lolára viszont rászakadt az átöltözésmánia - azt hiszem 3 éves kor körül kötelező minden kislánynál, vagy ha nem, akkor orvoshoz kell vinni, mert valami baja van. Az elmult tíz percben (nincsak sehol egy nulla )már 3X öltözött át. És még nincs vége. Ja és a sárgáról átválltott rózsaszínre. Mondtam már, hogy az előző szerdán voltam a Teklával shoppingolni??? Leárazások vannak és mivel már nem vagyok bébibálna, eljött az idő a ruhatáram frissítésére. Szóval karonragadtuk egymást és elindultunk. Nagyon nőies fíling volt, mert a Tekla folyamatosan adta nekem az ívet: MIII??? Ez tetszik neked, ilyet a nagyanyám se venne fel! Hát hogy nézel ki! Húzd ki magad! meg ilyenek. Nagyon élveztem, soha-senki nem szólt be még nekem ennyit. Mondjuk a Tekla kicsit aggódott - és a Péter is, hogy mi lesz ebből. A Péter azért, mert a Tekla híres a nagyobb összegű vásárlásairól, Tekla meg azért, mert mit fog Péter szólni az összeghez.  Persze mindkettő alaptalanul rágta a körmét, de csak azért mert engem, mint ismert tényezőt, kihagytak a kétismeretlenes egyenletből.

Aztán volt itt egy vagány hétvége is. A szombat azzal indult, hogy előadás az oviban. A németben. Noémi a zenész szerepét kapta. Nagyon sok zenével és zajjal kombinálva előadták a Békakirály című darabot. Két gond volt csak vele: 1, teljesen svájcinémetül ment, 2, a felétől nem bírtam rájönni, hogy mi is a cselekmény, pedig alig volt párbeszéd. Maricával emondattam, mert ő ismeri a mesét, de nem lettem okosabb, ők valami másik verziót adtak elő. Volt utána össznépi kajálás, én csokis-meggyes muffint vittem, és lágy csevej a szülőtársakkal. Délre hazaértünk, fél kettőre pedig Thalwilbe mentünk a Park im Grüene-be, ahová 12 családnak szerveztem pickniket.  Egész jól sikerült. Szerintem. A többiek véleményét meg nem kérdeztem :) Aztán meg vasárnap felmentünk a hegyre egy rövid szezonzáró grillezés-paprikáskrumpli főzésre, aminek alkalmából begyűjtöttem egy kullancsot. Mikor itthon a kádban észrevettem az albérlőmet, szóltam Péternek, hogy hozzon egy csipeszt, mert lakótársam van, de mivel elmondása szerint, még soha nem látott ilyet, csipesz nélkül jött nézelődni. Micsoda egy rossz magyar szokás. A végén már rászóltam, hogy ennyi idő alatt már albérleti díjat kéne szednem a jószágtól, és igyekezzen már. Mostanában az a divat, hogy csak meg kell fogni csipesszel és nagyon gyengéden meghúzni és várni, magától felmondja a szerződést, mert ez így elég rossz szomszédság. És így is tett. És most itt az aggódás, mert én nem vagyok valami vagány. Nem szeretem annyira sem az AC/DC-t, sem a kiflicsücsköt, ülni is konvencionálisan szoktam, a lábam sem biggyesztem a nyakamnál magasabbra, és a kullancsokat sem szeretem. Lehet, hogy öregszem???